Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csomagolási hulladék újrahasznosítása füstbe megy

Az EEB sajtóközleménye
Év: 
2003
Szám: 
Tél
Szerző: 
fordította: Tömöri Balázs

Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) mélységes aggodalommal szerzett tudomást arról, hogy mind az Európai Parlament, mind az Európa Tanács, mind pedig az Európai Bizottság úgy döntött, hogy megváltoztatja a csomagolásokról és csomagolási hulladékokról szóló direktívát: az újrahasznosítással, hasznosítással szemben a csomagolási hulladékok égetését támogatja. A háromoldalú közlemény, melyet a fent nevezett intézmények adtak ki, azt jelzi, hogy egyéb, a témához tartozó szabályozás is hasonló módosításra kerül.

Úgy tűnik, hogy mind az Európai Bizottság, mind az Európa Tanács engedett a hulladékégető-lobbi nyomásának, mivel mindkét szerv visszautasította az Európai Parlament próbálkozását. Az Európai Parlament ugyanis az Európai Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntését hozta ellenpéldának, amely megállapítja, hogy a kommunálishulladék-égetőkben való égetés nem hasznosítás.

Melissa Shinn, az EEB hulladékos szakértője elmondta: A hulladékégetés az EU szakpolitikájával tökéletesen ellentétesen kerül előtérbe. Vissza kell állítani a csomagolási hulladék hasznosítási céljainak elfogadhatatlan megváltoztatását és módosítani kell a hulladékgazdálkodásról szóló direktíva mellékletét, mielőtt végleg búcsút mondhatunk a hulladék-keletkezés megelőzésének és az újrahasznosításnak.

Ez a módosítás  mely bizonnyal az utolsó pillanatban zajló egyeztető tárgyalások eredménye aggasztó precedenst teremt az EU hulladékos jogalkotási folyamatában. Teljesen átláthatatlan és homályos eljárással megkerülte az egyértelműen érezhető jogalkotói szándékot és megtorpedózta a Közösség hulladékgazdálkodásának prioritási sorrendjét tette hozzá Roberto Ferrigno, az EEB környezetvédelmi politikával foglalkozó vezetője.

Az Európai Környezetvédelmi Iroda a helyzet tisztázása érdekében az EU intézményrendszer működéséért felelős szervhez fordul.

Brüsszel, 2003. december 5.