Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közlekedési eszközök versenye

A vonat röviddel nyert a kerékpár előtt
Év: 
2003
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Ferjentsik Viola

Szeptember 16-án az Ózon(réteg Védelmének) Világnapján időmérő versenyen kísérték útjukra prominens politikusainkat a Rügyecskék aktivistái. Az alkalom az Autómentes Napból Mobilitási Hétté avanzsált rendezvény nyitó eseménye volt.

Rákosligetről indult a verseny Lévai Katalin innen menetrendszerinti buszjárattal indult a Keleti pályaudvarra (metrópótló busszal utazva az Örs Vezér tér és a Népstadion között), Baumgartner Zsolt, Forma 1-es pilóta autóval, a BVSC kerékpáros versenyzői bringával vágtak neki az útnak, egy hölgy a Közlekedési Minisztériumból motorkerékpárral. Demszky Gábor, Csillag István és a MÁV vezérigazgatója pedig vonattal vágott neki, őket kísértem én is.

Az eredmény meglepő volt: a vonat 17 perc alatt ért be a Keletibe, ennyi időm volt, hogy főpolgármesterünket faggassam, másodiknak a BVSC kerékpárosai érkeztek be 19 perc menetidővel. 25 percbe tellett a motornak az út, majd hosszú szünet után egy óra múlva befutott Baumgartner Zsolt éss röviddel utána Lévai Katalin is.

A hivatalos sajtótájékoztató csak ekkor kezdődhetett el: A posta vezérigazgatója bemutatta az Autómentes Nap kapcsán kibocsátott bélyeget és a hozzá tartozó borítékot. A sajtótájékoztató során nem volt lehetőség nyilvános kérdésfeltevésre, (a sajtó munkatársainak sem) így a posta igazgatóját négyszemközt faggattam arról, hogy milyen megfontolás alapján tették át a küldemények fuvarozását postavonatokról teherautóra, újabb költségekbe verve az amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő vállalatot, s jelentősen növelve környezetterhelésüket? Jeleztem neki, hogy szervezetünk is megérzi a költségek növekedése miatt eszközölt áremelést, míg pl. hírlevelünk postázása eddig 4-5000 Ft-ba került, legutóbb ennek csaknem dupláját kellett fizessük. A jóember tagadta, hogy a teherautók vásárlása miatt lett volna szükség az áremelésre s a váltás indoklásaként a jobb kiszolgálást, közvetlen kézbesíthetőséget nevezte meg, hisz a küldeményeknek annál rosszabb, minél többet kell őket átpakolni.

Nem sikerült meggyőznie, mint ahogy Demszky Gábortól sem tudtam elfogadni azt a választ, hogy azért nem alakították még ki a P+R parkoló rendszert (ahova a külső kerületekből és az agglomerációból érkezők leparkolhatnák gépkocsijukat s onnan tömegközlekedési eszközzel haladnának tovább, így tehermentesítve a belvárost), mert a kerületek drágán adják erre a célra megfelelő területeiket. Azért nem tudtam a választ elfogadni, mert legelső választási ígéreteiben is szerepelt ez a célkitűzés, s akkor nem voltak még olyan magasak az ingatlanárak. Azóta viszont nem történt előrelépés ezen a téren, pedig több is, mint 12 éve már legelső megválasztásának.

Második kérdésem az volt, hogy miért nem épülnek/épültek kerékpárutak a fővárosban? "A kerületek nem pályáztak ezek létesítésére, vagy bővítésére a fővárosnál," hangzott a válasz. (Szerintem fővárosi útvonalak mentén a fővárosnak kellene ezeket kiépíteni, mindenesetre érdeklődjetek a kerületi önkormányzatotoknál, s küldjétek el a Kukabúvár szerkesztőségébe amit válaszolnak!)

Harmadik, utolsó kérdésem, amire időm maradt: "Nem lehetne-e a parkolást akadályozó karókat a városban több helyen sövényre cserélni, amellyel csillapítanánk a gépjárművek okozta rezgések átterjedését a falakra, sőt a növénysor a közvetlen szennyezéseket is felfogná, komolyan veszélyeztetik a kipufogócsövek magasságában közlekedő emberek (kisgyermekek és mozgássérültek) valamint az állatok egészségét, életét"

Erre annyit mondott, hogy elképzelhető valami áttörés, de sajnos épp egy budai útszakaszt említett, pedig Pesten, pl. a nagykörúton nagyobb szükség lenne légző, élő, porfogó növényzetre és azok gondozására (több ezer fa száradt ki az idén)!

Több kérdésre nem jutott idő, így is pofátlanul "lefoglaltam" őket szinte az út teljes hosszában, amelyet csak úgy sikerült kiviteleznem, hogy gyorsan lehuppantam melléjük a négyes ülés egy üresen maradt székére, azonnal felszállás után.

A mozgalom által összegyűjtött kérdéseket írásban adtam oda a főpolgármester úrnak a leszállást követően, s kértem, hogy azokat is válaszolja meg. A harminc napos határidő éppen ma járt le, úgyhogy megkapja a kérdéseket írásban még egyszer. Ha kapunk erről bármiféle információt, azt a KukaBúvár hasábjain is közzé tesszük.