Talán az utolsó módosítást terjesztették az Országgyûlés elé a termékdíjakról szóló törvény csomagolóeszközöket érintõ fejezetével kapcsolatban. A törvény záró rendelkezései között szerepel ugyanis, hogy a törvény erre vonatkozó fejezete a hulladékgazdálkodásról és a csomagolási hulladékokról rendelkezõ törvény megszületését követõen hatályát veszti. A hulladékgazdálkodási törvény rendelkezik a csomagolási hulladékokról is, így a termékdíjat egyes ipari körök akár megszûntnek is nyilvánítanák.

A termékdíjtörvény, bár az évek során sokat változott, sajnos ma is magán viseli a megalkotásakor beépített korlátozó jegyeket, mint például a kötelezõ újrahasznosítási arányt elérõk teljes termékdíjmentességének intézménye. Ennek megszûntetésére ugyan a tárca 2000. augusztusában javaslatot tett, de a csomagolóanyag ipar elemi felháborodása miatt kormányelõterjesztésre már nem került. Eszerint a kötelezõ újrahasznosítási arányt teljesítõ cégek nemcsak a ténylegesen visszagyûjtött és újrahasznosított csomagolások mennyisége, hanem teljes kibocsátásuk után továbbra is teljes termékdíjmentességet élvezhetnek.

Szerintünk ez a megoldás rontja leginkább a rendszer hatékonyságát, hiszen a kötelezõ hasznosítási arány kikötése az elfogadható hasznosítási arány minimumát célozza meg, és a hasznosítási folyamatot nem kívánhatjuk ezen a szinten megrekeszteni. A makrogazdasági és a környezetvédelmi érdek tehát amellett szól, hogy a kötelezõ újrahasznosítási arány elérése a ténylegesen hasznosított mennyiség és nem a teljes kibocsátás termékdíjának mentességére jogosítson fel. A teljes mentesség biztosítása miatt a kötelezõ hasznosítást meghaladó mértékû hasznosításra a gazdálkodóknak nincs érdekeltsége, így a kötelezõ újrahasznosítási arány elérése egyben az elérhetõ hasznosítási szint maximumát is jelenti. Emiatt a társadalmi és környezetvédelmi érdek sérül.

A tervezett módosítás a korábban elért állapothoz képest is visszalépést mutatott, mert a teljes mentességet csak az eldobó csomagolások hasznosítása esetén biztosította volna, újrahasználat (pl. visszaváltós üveg) esetén a mentességet 75%-ban, tehát kedvezõtlenebb mértékben állapította meg. Ez a változtatás ismét súlyos környezetvédelmi érdeksérelmet jelentene, egyben szemben áll a hulladékgazdálkodás prioritási sorrendjével is, hiszen az újrahasználat környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szempontokból elõnyösebb, mint az egyutas eszközök hulladéktermelése és azok hasznosítása. Jelen ismereteink szerint csak remélni tudjuk, hogy ez, a betétdíjas csomagolásokat az eldobókkal szemben diszkrimináló elképzelés visszavonásra került.

Sajnos továbbra is lehetõséget ad a törvény arra, hogy azonos anyagfajta esetén az újrahasználattal elért magas hasznosítási arányt az eldobó csomagolások kibocsátásával összevonják. Hiába kértük évekig, hogy meg kellene szûntetni azt a ma élõ gyakorlatot, miszerint a betétdíjas, újrahasználati rendszerek hasznosítási adataival bizonylatolják le egyes termelõk az eldobó csomagolások hasznosítását, és tesznek szert teljes termékdíjmentességre oly módon, hogy az eldobó csomagolások vonatkozásában semmiféle gyûjtõ vagy hasznosító rendszert nem mûködtetnek.

Ehelyütt el kell azt is mondani, hogy a csomagolóanyag gyártók, de lehet, hogy csak egy bizonyos gyártó (Na találjuk ki, melyik lehet is az?) ismét kísérletet tett arra, hogy a társított csomagolás fogalmát leszûkítse és a jelenlegi 90% helyett már 80%-os egynemû anyagtartalom mellett homogén anyagnak lehessen minõsíteni egy társított csomagolást. Akinek ez így még nehezen érthetõ, eláruljuk, hogy a Tetra Brik doboz több mint 80%-ban papírból készül. A HuMuSz tiltakozott a módosítás ellen, csak remélhetjük, hogy nem került elõterjesztésre.

Kecskére a káposztát?

A csomagolási termékdíj rendszer (Cskt) hibái ellenére is egy mûködõ és Pepó országlását követõen egyre inkább átlátható rendszer. Az ipar a Cskt megszûntetésében érdekelt, ám a finanszírozás, a mûködtetés és az ellenõrzés új formái kidolgozatlanok, garanciákat nem látunk, így egy ilyen átállást nem támogatunk. Megítélésünk szerint az iparnak szabad lehetõsége van olyan önálló kezdeményezések meghozatalára a Cskt léte mellett is, amellyel bizonyíthatja egy alternatív megoldás bevezetését, annak életképességét a társadalom elõtt. Mivel ezt sem a Cskt bevezetését megelõzõen, sem azóta nem tette meg, sõt a Cskt bevezetése óta a csomagolóeszköz hulladékok mennyisége továbbra is töretlen növekedést mutat, nem gondoljuk, hogy az egyetlen külsõ befolyásoló eszköz megszûntetése és ipari érdek- és döntéskörbe történõ bevitele ésszerû és hatékony alternatíva lenne. Úgy gondoljuk, hogy az ipari érdekképviseletnek, kezelõ szervezetnek van lehetõsége sikeres pályázat útján a befizetett termékdíj újraelosztásából olyan jelentõs források megszerzésére, amellyel a kezdõ lépéseket megteheti.

E véleményünk ellenére nem zárjuk ki, amennyiben ez a kormányzati szándékkal is összhangban van, hogy a Cskt-t középtávon egy olyan vegyes rendszer váltsa fel, mely az egyes nyugat-európai országokban bevezetett licencdíjakra épül és mellõzi az állami központosítást és újraelosztást.

A csomagolóipar lobbyszerve, a CSAOSZ ebben a tárgyban egy olyan elképzelést ismertetett meg velünk, amely szerint a licencdíjas rendszert egy, a csomagolóeszköz gyártók és a csomagolók által alapított kezelõ szervezet, közhasznú társaság mûködtetné oly módon, hogy teljes egészében rendelkezne a vegyes rendszerbõl befolyó pénzeszközökkel. Elképzelésük szerint a licencdíjakat közvetlenül a tagok fizetnék, a nem tagok által az államnak továbbra is fizetett termékdíjakat, illetve a VPOP által beszedett termékdíjakat, az APEH által beszedett bírságot pedig a kezelés költségeinek levonását követõen utalná át az állam a kezelõ szervezet javára.

A kezelõ szervezet alapvetõ, késõbb kizárólagos feladatának a gyûjtésszervezést és támogatást tekintené.

Ez a megoldás erõsen kimeríti a "kecskére a káposztát" esetét. Amellett, hogy véleményünk szerint a gyûjtés mellett a hasznosítás, illetve még jó ideig a beruházások támogatása sem mellõzhetõ, kiszolgáltatottá teheti a lakosságot egyes cégek által igényelt, költséges alibi-gyûjtéseknek (lásd gyõri Tetra Brik doboz gyûjtögetés "papír italos doboz" név alatt), illetve biztos megszûnését hozná az újrahasználatnak, mint a hulladékmegelõzés eszközének. A betétdíjas alternatíva a csomagolóanyag ipar elképzeléseiben egyetlen szóban sem szerepel, ami bizonyos szempontból érthetõ is, hiszen az ipar a kibocsátás növelésében és nem a megelõzésben érdekelt. A megelõzést õk az egységcsomagolás anyag és energiatartalmának csökkentésében látják, az újrahasználat viszont, mely profitérdekeiket veszélyeztetheti, ismeretlen vagy ellenséges fogalom számukra.

A HuMuSz álláspontja

Egyetértve azzal az ipari javaslattal, hogy az önkéntesen szövetkezõk hulladékaik gyûjtésére és hasznosítására kezelõszervezetet hozhassanak létre, úgy gondoljuk, hogy erre a jövõben jogszabályi lehetõséget kell adni oly módon, hogy a tagok befizetéseit (licencdíj) a kezelõszervezet kapja meg. A befizetett licencdíjakat így arányosan és egyértelmûen lehetne a tagok által kibocsátott csomagolóeszköz hulladékok visszagyûjtésére fordítani.

Nem gondoljuk viszont, hogy egy bizonyos érdekcsoport által alapított szervezetnek kellene átutalni az állam által másoktól beszedett termékdíjakat, bírságokat is. Ennek elosztására, bár bevételi oldalon továbbra is az állami költségvetésben szerepel, egy állami tulajdonú kezelõ szervezetet kellene létrehozni. Ez annyiban különbözne a mostani pályázaton alapuló, a Minisztérium és tárcaközi bizottság által elbírált újraelosztástól, hogy az állami tulajdonú kezelõ nevesített feladata normatív alapú gyûjtés és hasznosítás támogatás, valamint a gyûjtési, hasznosítási és újrahasználati megoldások kialakításához szükséges beruházások támogatása lenne. A beruházások támogatása a jelenlegi, részben vissza nem térítendõ támogatások helyett visszatérítendõ kamatmentes támogatásokon és bankhitelek kamattámogatásán alapulna.

Az állami kezelõszervezet feladata és felelõssége lenne az is, hogy az országban folyó gyûjtési folyamatok ne szakadjanak el a hasznosító háttéripar kapacitásától, illetõleg csak olyan hasznosító beruházás kaphasson támogatást, mely ésszerû fajlagos költségszinten képes biztosítani a keletkezõ hulladék hasznosítását. Ne folytatódjék az a jelenlegi gyakorlat, hogy az adott támogatás fajlagos értéke többszörösen meghaladja a beszedett termékdíj fajlagos mértékét, így hosszú távú túlélést biztosít olyan iparágak számára is, melyek elõállítási költségeiben a hasznosítás tényleges fedezete nem jelenik meg.

Az állami tulajdonú kezelõszervezet munkájában az érintettek (ipar, töltõk, önkormányzatok, társadalmi szervezetek) tanácskozási, véleményezési joggal vehetnének részt.

Mind az ipari, mind az állami kezelõszervezet számára feladat lenne az anyagjelölési rendszerek (fém, mûanyag) mûködtetése és ellenõrzése, illetve a tudatformálási feladatok ellátása, a gyûjtést végzõ önkormányzatokkal, vállalkozókkal történõ szoros együttmûködés, melynek ki kellene terjednie a gyûjtési technikák, módszerek átadására is.

Az önkéntes alapú ipari kezelõszervezet és az állami kezelõszervezet mellett kiemelt fontosságúnak tartjuk, egy olyan, az érdekelt töltõüzemek, az állam és a hulladékmegelõzésért felelõsséget vállaló civil kezdeményezések (nemcsak HuMuSz, de fogyasztóvédelmi és polgári civil szervezõdések, önkormányzatok) bevonásával létrehozandó kezelõszervezet, közhasznú társaság megalapítását is, mely az újrahasználatra alkalmas csomagolóeszközök elsõ kibocsátásakor megfizetendõ licencdíját gyûjtené össze és fordítaná a betétdíjas rendszerek mûködtetésére, a töltõknél, de különösen a kereskedelemben felmerülõ raktározási és anyagmozgatási többletköltségek (munkaerõ, szállítás, tárolás stb.) ellentételezésére. Az újrahasználatra beszerzett eszközök egyszeri licencdíja így akár magasabb is lehet, mint az azonos eldobó eszközöké, de az újratöltések, visszaforgatások magas száma miatt ez néhány forduló után megtérül a rendszerhez csatlakozók számára.

E kezelõszervezet feladata lenne a tagok segítése zárt rendszerû mosóberendezések beruházásához pályázati támogatások elnyerése érdekében. A szervezet felügyelné a betétdíjas csomagolóeszközök jelölését, forgalomba hozatalát, megállapítaná a betétdíjak mértékét tagjai és a kereskedelem bevonásával. A szervezet feladata lenne továbbá a betétdíjas rendszerek mûködését megalapozó jogszabályi elõírások megismertetése a tagokkal, illetve a piac figyelése, hogy a rendelkezésre álló kereteken belül biztosítsa a lakosság számára a betétdíjas alternatíva elérhetõségét a kiskereskedelmi piacon.

Befejezésül ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Cskt megszûntetését szorgalmazó ipari érdekcsoportok a hulladék keletkezés megelõzésében, és az újrahasználatban nem érdekeltek, így a hulladékgazdálkodási törvény prioritási sorrendjét önszabályozással nem tudják biztosítani. Az eldobó eszközök gyûjtésére és hasznosítására koncentráló megoldás - ha önmagában valósulna meg - azt eredményezné, hogy a kötelezõen teljesítendõ újrahasznosítási arányok mellett tovább növekedne a kibocsátás mennyisége, ezáltal a hasznosításra nem kerülõ hulladékok mennyisége is.