A HuMuSz javaslatai

Bevezetés

Közismert, hogy a gazdasági szerkezetváltás következtében a használt, többségében egyutas csomagolóeszközök mennyisége a települési szilárd hulladékban folyamatosan nõ. Különösen magas ezen hulladékok aránya térfogatszázalékban, mert a merev falú, ûrtartalommal rendelkezõ csomagolóeszközök tömörítésre szorulnak, amire legfeljebb a gyûjtõ gépkocsiban, esetleg a lerakóhelyen kerül sor. Az egyszer használható csomagolóeszközök térhódítását a lakosság és a kereskedelem részérõl kényelmi szempontok, a csomagolóanyag ipar és a vele összefonódó más iparágak részérõl profitszempontok indokolják. Fontos tudni, hogy az ipar által gyakran emlegetett és a kormányzat által is kiemelten kezelendõ anyag- és energiatakarékosságra való törekvés önmagában soha nem fogja mûködõképes újrahasználati rendszerek kialakulását eredményezni, mert az ipar az - egyébként nem feltétlenül megvalósuló - anyag- és energiatakarékosság mellett a kibocsátott tételszám maximalizálásában érdekelt, ami csak eldobó rendszerek keretében biztosítható. Az eldobó csomagolóeszközök és ezen belül a mûanyag csomagolások gyors elterjedése, sõt kizárólagossá válása ugyanis az elõállításukhoz szükséges nyersanyagok és energiahordozók látszólagos bõségének és rendkívül alacsony világpiaci árának köszönhetõ. Ezt a megállapítást jól szemlélteti az a tény, hogy ma 1 l meg nem újuló erõforrásból származó benzin adó nélküli termelõi ára 1 l tej árának a fele.

Az eldobó csomagolóeszközök térhódítása Magyarországon a lakosság számára különösen a folyékony élelmiszerek csomagolása tekintetében volt szembetûnõ, mert ezen a területen korábban az anyagtakarékos betétdíjas rendszerek általánosnak számítottak. Egyidejûleg hasonló nagyságrendben szorultak ki a betétdíjas göngyölegek az ipari és kereskedelmi anyagmozgatás területérõl is. A többször felhasználható gyûjtõkartonok, rekeszek, ládák, hordók, tálcák, raklapok helyett megjelentek az eldobó zsugorfóliák, raklapok, keretek, fém- és mûanyagtartályok.

Az eldobó csomagoló- és anyagmozgató eszközök gyártóinak kedvelt érvelése, hogy az egyszerhasználatos rendszerek mellett a szállítási folyamat energiamérlege kedvezõbb, illetve az ilyen megoldások jobbak logisztikailag, mint többutas társaik. (könnyebb egységcsomagolások, kisebb rakterület foglalás stb.) Az érvelés szépséghibája, hogy a csomagolóeszközök elõállításánál felhasznált energiatöbbletrõl, az új, meg nem újuló erõforrások kitermelésével okozott környezeti károkról rendre megfeledkeznek.

Azt eldobó és az újrahasználati rendszerek környezeti hatásainak összehasonlítására készült ökológiai mérlegek legalább országspecifikusak, illetve az esetek többségében nem tekinthetõek függetleneknek, ugyanis visszaigazolják a megrendelõ szándékát. Ilyen pl. a Tetra Pak által finanszírozott és sokszor hivatkozott Frauenhofer tanulmány, amely a betétdíjas tejesüvegek laikusok számára is egyértelmûen környezetkímélõ használata ellen kíván érvrendszert teremteni. Az ökológiai mérlegek további gyenge pontja a gyártótól a fogyasztóig feltételezett átlagos szállítási távolság, ugyanis a fogyasztói szemléletû világpiac egyre növekvõ, országhatárokat, földrészeket átlépõ áruszállításokat igényel, amelyet éppúgy nem lehet axiómaként kezelni és ellene éppúgy határozottan fel kell lépni, mint az eldobó fogyasztói mentalitás ellen.

Feltételezhetõ, hogy Magyarország kis mérete, a rövid belsõ szállítási távolságok miatt az újrahasználati rendszerek belföldi, illetve regionális alkalmazása lényegesen kedvezõbb ökológiai mutatókkal rendelkezik. Más esetekben elképzelhetõ, hogy az eldobó és az újrahasználati rendszerek különféle formáinak településtípusonkénti (pl. háztartási kályhában elégethetõ polietilén-karton csomagolású tej a falvakban, betétdíjas üveg a központi fûtéses lakótelepeken) vagy szállítási távolság szerinti (betétes üveg, visszaváltható mûanyag, eldobó mûanyag csomagolások használata az üdítõitaloknál a gyártóhelytõl távolodva elhelyezkedõ koncentrikus körökben) alkalmazása jelentené az optimális megoldást. A alábbiakban javasolt jogszabályi környezetben a gyártók döntése és felelõssége lenne az optimum megtalálása, azonban néhány kritikus esetben (pl. alumíniumot is tartalmazó kombinált dobozok, fém üdítõitalos dobozok, PVC stb.) az ökológiai mérlegek kormányzat által történõ elkészíttetése mégsem tûnik mellõzhetõnek. Ilyen számítások hiányában nehéz lenne megalapozott érveket felhozni e környezeti szempontból leginkább problematikus csomagolási megoldások adminisztratív eszközökkel történõ visszaszorítására.

1. A betétdíj polgári jogi megítélése

Az újrahasználati rendszerek mûködtetésének alapvetõ eleme a betétdíj, amely egyben kulcsproblémája is, mert a hazai joggyakorlatban a göngyöleg eladási árának tekintik, visszavásárlási kötelezettséggel. Ez az oka, hogy a betétdíj az ártörvény hatálya alá tartozik, így szabadárassá vált és a kiszoruló betétdíjas megoldások egész soránál értékét vesztette. Ennek következtében a mûködõ rendszerek visszaváltási hatékonysága is katasztrofálisan leromlott, illetve a megszûnõ rendszereknél a betétdíjak egyik napról a másikra megszûntethetõvé, a termék eladási árába beépíthetõvé váltak, a nem kívánatos göngyöleget a kibocsátó egyutassá alakítva küldheti a fogyasztókon keresztül a szeméttelepre. A betétdíj felfogásunk szerint polgári jogi szempontból nem eladási ár, hanem kaució és nem visszavásárlási szándék, hanem visszaváltási kötelezettség áll fenn. Ha a betétdíjat polgári jogi szempontból kauciónak minõsítjük, a következõ kedvezõ változások állnak be:

• megszûnik a betétdíjak általános forgalmi adó kötelezettsége,

• a betétdíjak megállapítása kikerül az ártörvény hatálya alól,

• a betétdíjakból befolyó pénzeszközöket a göngyöleget kibocsátónál nem árbevételként, hanem kötelezettségként kell a számvitelben rögzíteni, így a beszedett pénzösszeg nem növeli a társasági adó alapját,

• a betétdíjas terméket átvevõ forgalmazó/kereskedö a kifizetett betétdíjat, mint követelést rögzíti, az átvett göngyölegek nem értékben nyilvántartott készletként, hanem telephelyén tárolt idegen tulajdonú eszközként jelennek meg könyveiben.

Ezt követõen nincs akadálya, hogy...

A betétdíjak mértékének meghatározása

... rendeleti úton történjen. Célszerûnek látszik a betétdíjak kötelezõ mértékét az adott göngyölegre jellemzõ új beszerzési ár másfél-, kétszeresében meghatározni. Ennek oka, hogy a magas ár segíti a visszaviteli hajlandóságot a fogyasztó részérõl, így a rendszer mûködése optimalizálható, továbbá, hogy a magas ár az ismertetett jogi konstrukcióban a kibocsátó számára is kedvezõ és nem gátolja a visszagyûjtési hajlandóságot. A kibocsátó ugyanis a magas betétdíjakból adómentes likviditásra tesz szert, a piac által tartósan felvett csomagolóeszköz készletbõl származó bevételi többlet neki kamatozik. Nem érdekelt továbbá abban sem, hogy a betétdíjasan kibocsátott helyett olcsóbb, új beszerzésû göngyöleget vásároljon, mert a betétdíjas göngyöleg visszavételének tartós elmaradása esetén a kaucióból származó kötelezettségét adóköteles bevételként, az eszközök beszerzési -árát ráfordításként kellene elszámolnia. A magasabb bevételbõl származó jövedelem társasági adó köteles, illetve a teljes bevétel általános forgalmi adó köteles lenne. Azaz a vállalkozó "ügyeskedését" - az adótörvények és a számviteli törvény logikájából eredõen - kemény adófizetési teher sújtaná.

A szabványgöngyölegek betétdíjait országos szinten forintban kellene a fenti elv figyelembevételével megszabni és idõrõl-idõre felülvizsgálni. Azon termelõk, akik továbbra is egyedi göngyölegeket használnak, maguk határozhatnák meg a betétdíjat a fenti elv betartása mellett. A megszabott vagy szerzõdött betétdíjaktól a kereskedõk nem térhetnének el. Betétdíjas göngyöleg visszaváltását megszûntetni csak a készletek kifogyását követõ 30 nap elteltével szabadna.

A rendszer hatékony mûködése érdekében szükséges a számviteli törvény módosítása is. Ezt a következõ pontban ismertetem.

3. A betétdíjas göngyöleg nem készlet, hanem tárgyi eszköz

A betétdíj mai felfogfásából eredõen a számviteli törvény a betétdíjas göngyölegeket a készletek közé sorolja. Ennek oka, hogy a betétdíj ma eladási ár, azaz a göngyöleg minden esetben értékesítésre kerül, kikerül a vállalkozó tulajdonából. Ezt követõen a vállalkozó használt göngyölegként vásárolja vissza betétdíjas áron. A betétdíj tehát, mint beszerzési ár jelenik meg a könyvekben.

Ha a betétdíj kaució lesz, a betétdíjas göngyölegek nem kerülnek ki többé értékeítésként a könyvekbõl, hanem idegen helyen tárolt készlet lesz belõlük. Ha a számviteli törvényt módosítanák és a betétdíjas göngyölegeknek a készletekbe történt kötelezõ besorolását - ami ettõl kezdve egyébként is logikai bukfenc - törölnék, a betétdíjas göngyölegek közül mindazok, melyek várhatóan egy éven túl használhatóak, automatikusan átkerülnének a tárgyi eszközök közé és amortizálhatóvá válnának. Ez a rendelkezés egyben ösztönözné a tartósan használható anyagok (üveg, fa) ismételt elterjedését, továbbá, mivel a 30.000 Ft alatti egyedi értékû tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása azonnal érvényesíthetõ, a beszerzés évében csökkenthetné a vállalkozás a társasági adó alapját. Jelenleg erre csak a beszerzési áron nyilvántartott készletek kiselejtezésekor nyílik mód, ami hátrányba hozza az újrahasználati rendszereket az egyutasokkal szemben, amelyek a készletek beszerzési árát az elsõ értékesítéskor teljes egészében költségként érvényesítik. További elõnyt jelent, hogy az azonnali értékcsökkenés elszámolás révén érvényesíthetõ adózási kedvezmény, ha a kibocsátó a betétdíjas göngyölegét nem akarná visszavásárolni, megfordul és a beszerzést követõ évben már a bevétel teljes összege adóköteles jövedelmet jelent.

4. Visszaváltási kényszer elrendelése a kibocsátókra

Történhet a környezetvédelmi termékdíjakról szóló törvény módosítása keretében vagy abban foglalt felhatalmazás alapján külön jogszabályban. Javasoljuk, hogy az olyan kibocsátókat (csomagolást felhasználó töltõüzemek), akik

• vegyszert, festéket, növényvédõszereket és más veszélyes anyagokat egyutas csomagolásban termelnek és értékesítenek, illetve

• folyékony élelmiszert egyutas csomagolásban termelnek és értékesítenek,

azokat kötelezze a törvény az egyutas csomagolásaik tekintetében is a betétdíjas visszaváltási kötelezettség bevezetésére az azt követõ év március 1. napjától, amelyben a kibocsátásuk tekintetében elõírt kötelezõ újrahasznosítási arányt nem érték el.

A betétdíjas rendszer keretében visszaváltott, újratöltésre alkalmatlan csomagolóeszközeiket kötelesek lennének hasznosításra feljogosított szakvállalkozóknak átadni, nem kezelhetnék deponálható ipari hulladékként.

5. Választékban tartási kötelezettség vagy visszagyûjtési kényszer elrendelése a forgalmazókra

Az újrahasználati rendszerek elterjedésének komoly gátja a kereskedelem elutasító magatartása az ilyen kiszerelésû terméket felkínáló termelõkkel szemben. A kibocsátókra vonatkozó szabályozáson, ösztönzõkön túlmenõen szükségesnek látszik a forgalmazók, kereskedõk befolyásolása is annak érdekében, hogy a termelõk sikeresen jelenhessenek meg az alternatív megoldásokkal a piacon. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánjuk, hogy az általunk javasolt megoldás nem érinti a forgalmazott termék és szállítójának megválasztását, azaz nem jelent beavatkozást a szabadpiaci megoldásokba, csupán a már kiválasztott szállító védelmét jelenti, hogy hulladékgazdálkodási felelõsségét érvényesíteni tudja. A kereskedelem ugyanis kellõ ösztönzés és szankcionálás hiányában nem hajlandó foglalkozni a számára macerás göngyölegforgalmazással és visszaváltással. Teszi ezt - tapasztalatok szerint - a fogyasztói igények teljes negligálásával. PI. A hazai gyümölcslevek 100%-os bedobozolása, ezáltal jelentõs áremelkedése csak a kereskedelem áldásos közremûködése révén volt lehetséges, mert a fogyasztók hiába keresték az olcsóbb árfekvésû üveges kiszerelésû termékeket, a termelõknél pedig eladhatatlan készletek halmozódtak fel, így rákényszerültek a csomagolási mód megváltoztatására.

A javasolt megoldás lényege, hogy amennyiben a forgalmazó/kereskedõ által kiválasztott szállító, a kereskedõ által beszerezni kívánt termékét egyutas és többutas kiszerelésben is felkínálja, úgy a forgalmazó/kereskedõ köteles legyen a többutas kiszerelésû változatból is vásárolni és azt választékában tartani. Amennyiben a forgalmazó/kereskedõ a választékban tartási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az egyutas kiszerelés tekintetében visszagyûjtési kötelezettség lép be, ami az üzlet bejáratánál elhelyezett gyûjtõedényt, zsákot jelent a visszagyûjteni rendelt csomagolóeszköz megnevezésével. A kereskedõ köteles lenne a partnerei/vevõi által visszahozott egynemû csomagolási hulladékot hasznosítással foglalkozó szakvállalkozónak átadni, azaz nem helyezhetné a kommunális hulladékba.

6. Szabványosítás

A visszagyûjtés hatékonyságának növelése, az üres göngyölegek szállítási távolságának csökkentése, a betétdíjas kiszerelések szélesebb körben történõ forgalmazása érdekében hasznos megoldás, ha állami szinten szabályozott, a termelõknek ajánlott göngyölegszabványokat alakítanak ki. A szabványnak ki kellene terjednie az egyedi kiszerelésekre és a gyûjtõcsomagolások, anyagmozgató eszközök (rekeszek, raklapok) formájára is. A meghírdetett szabványokra áttérõ gazdálkodókat a csomagolóeszköz termékdíj alapból automatikusan járó beruházási támogatással lehetne ösztönözni.