Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Problémák a szárazelemgyûjtés körül

Év: 
1995
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Munkácsy Béla tanár

Szinte az egész országban lehetõség van arra, hogy iskoláinkban bevezessük a szárazelemek szelektív gyûjtését. Maga a gyûjtés általában nagyon sikeres a fiatalság körében, hatalmas mennyiségû és sokféle elemet gyûjtenek össze a legkülönfélébb helyekrõl. Szentendrén lassan 3 éve folyik a gyûjtés - bár mostanában egyre inkább a megelõzésre fordítjuk a figyelmet. Ennek a munkának egyik megdöbbentõ eredményét szeretnénk megosztani a T. Olvasóval.

Nagyon hamar kiderült számunkra, hogy a magnókban használt elemek más célra még remekül használhatóak, de mindeddig nem néztünk igazán a dolog mögé. A szeptemberi évkezdés e téren is változást hozott. Az azóta begyûjtött elemeket egy kicsiny, de annál lelkesebb csapat igyekszik folyamatosan vizsgálni, és ennek eredményeképp meghatározni, hogy a boltban vásárolt elemekben elrejtett energiának mekkora hányadát használjuk fel. Az M878 típusú digitális multiméter segítségével, több száz ceruzaelemen végzett mérés alapján a következõ eredményre jutottunk:
A drága pénzért megvásárolt elemeket úgy dobjuk ki, hogy azok energiájának átlagosan csak mintegy 15-20%-át fogyasztjuk el! Száz darab 1.5 V-os ceruzaelemnél 46 esetben mértünk 1.3 illetve 1.5 V közötti feszültséget. Ezeket gyakorlatilag még bármire lehetne használni, legfeljebb egy-két régi típusú walkman üzemeltetése nem oldható meg velük. További 34 darab van, amelyik 1.0 és 1.29 V közötti feszültséget mutat, tehát akár egy faliórát is hónapokig képes mûködtetni.

Ugye megdöbbentõek ezek az adatok! Úgy gondoljuk, hogy ezek is alátámasztják azt a meggyõzõdésünket, hogy elsõsorban a hálózatról mûködõ berendezéseket kell használni, ha pedig valaki úgy érzi, hogy az élete fabatkát sem ér walkman nélkül, akkor használjon feltölthetõ akkumulátorokat! Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy messzemenõen elítélendõ, hogy egyes iskolákban még mindig engedélyezett a walkman használata a szünetben, a portaszolgálatban, sõt olyanról is hallottam, hogy akár az órán is. Állítólag megérdemli az a tanár, akivel ilyesmi elõfordul...

Megjegyzés: a méréseket nagy belsõ ellenállású mûszerrel végezték, ahol a terhelés nulla. A valóságban terhelt állapotban sokkal kisebb kapocsfeszültséget képesek leadni ezek az elemek.

A méréseket és az adatok kiértékelését Vidák Gergely, 7. osztályos tanuló vezetésével végezték a Környezetvédõ Akciócsoport tagjai.