"A legszebb konyhakertek" program idén is meghirdetésre került

  • 2017. március 08.
  • Csilla
Karcag város alpolgármestere - „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjeiországos programban való részvételre hívja fel Magyarország valamennyi településének Önkormányzatait/Szervezeteit/Egyesületeit!

A program célja, hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően kapjon kellő elismerést, és példájuk nyomán minél többen műveljenek konyhakertet, hogy az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhessen a generációk között.

Szeretnénk, ha minél több településen „A legszebb konyhakertek” helyi verseny lefolytatásával összegyűjtenék azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak, vagy olyan saját technikákat alkalmaznak, amellyel egészséges zöldségek-gyümölcsök termesztésére képesek.

Csatlakozásra hívunk tehát minden határon innen és határon túl lévő település önkormányzatát, szervezetét vagy akár magánszemélyét, akik kedvet és erőt éreznek ahhoz, hogy részesei legyenek e programnak: településükön meghirdessék „A legszebb konyhakertek” versenyt, összegyűjtsék a jelentkezéseket, lezsűrizzék a nevezett kerteket, majd a kategóriák első helyezettjei közül a legszebbeket jelöljék Magyarország legszebb konyhakertje országos díjra.

A programmal szeretnénk

  •     A kerteket élettel megtölteni, hogy ne legyen egyetlen elhagyatott, műveletlen kert sem
  •     A díszkertek ágyásaiba visszavinni, bejuttatni a konyhakerti növényeket
  •     A kertművelő ember munkáját megbecsülni, mindenki elé példáként állítani
  •     Konyhakertművelő kultúránkat megőrizni, minél több embernek átadni
  •     A birtokunkban lévő tudást összegyűjteni és megtanítani a fiataloknak, hogy
  •     Unokáink is megismerjék milyen a frissen szedett zöldség és gyümölcs zamata.


Csatlakozási lehetőség ITT!

Az elmúlt években a települési verseny szervezését önkormányzatok, különböző civil szervezetek, Kertbarát Körök, Leader HACS-ok, IKSZT-ek, óvodák, iskolák, lakóközösségek, szövetkezetek, református egyházközségek, katolikus plébániák, és néhány településen magánszemélyek vállalták magukra.

2016. évben 318 település közel 15.000 kertművelője vett részt a programban.
2017-ben várjuk szeretettel az Önök településének csatlakozását is!

Csatlakozási határidő: 2017. március 20.

Programfelhívás, Szándéknyilatkozat

A legszebb konyhakertek

Kovács Szilvia – Karcag város alpolgármestere
ötletgazda, országos programigazgató

Telefon: +36-30/9854-106
Web: www.alegszebbkonyhakertek.hu
E-mail: legszebbkonyhakertek@gmail.com

Új hozzászólás