Szervezeteknek

Így jössz TE a képbe!

Csatlakozz a Humuszhoz!



Egy szövetség a nulla hulladékért

A Humusz Szövetséget 1994-ben alapították zöld civil szervezetek. Az egyetlen olyan civil szövetség vagyunk, amelynek fő profilja a hulladékprobléma kezelése, a megelőzés és ebből következően a fenntartható fogyasztás és termelési minták elősegítése. A szövetség rendes tagjai között tucatnyi jól ismert, régóta működő és szakmai múlttal rendelkező civil szervezetet tudhatunk, és 2008 óta további, közel 50 szervezettel bővítettük a Nulla Hulladék Hálózatot. Minden egyes tag azért dolgozik, hogy csökkenjen az országban a hulladék, hogy az emberek megértsék, az újragondolt fogyasztással és termeléssel, az újrahasználattal és az újrahasznosítással kell és lehet elérni ezt a célt.

Stratégiánk szerint célközönségünk a lakosság minden korcsoportjára kiterjed. Fontosnak tartjuk a szakmai döntéshozók elérését mind a kormányzati, mind a gazdasági oldalon. A szemléletformálásban kiemelt partnereink a civil közösségek mellett a pedagógusok és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók is.
Sokéves tapasztalatunk van a kicsiket és a felnőtteket egyaránt célzó, szemléletformáló oktatásban, a környezeti tanácsadásban, a tömegrendezvényeken való részvételeken, a jó gyakorlatok felkutatásában, megosztásában, valamint közösségi együttműködések ösztönzésében. Az évek során számos jogszabálytervezetet véleményeztünk, állásfoglalásokat és útmutatókat készítettünk. Több ágazatközi szakmai bizottságnak és tanácsnak voltunk és vagyunk tagjai.

Célunk, hogy a kis helyi szervezeteket hálózatba szervezzük, hogy közös munkával, közös fellépéssel érjünk el eredményeket a hulladékcsökkentés terén. Szeretnénk, ha országszerte minél több nulla hulladékos szervezet segítené az emberek szemléletváltását, a hulladék csökkentését. Mi pedig azért dolgozunk, hogy háttértámogatást nyújtsunk ezeknek a szervezeteknek.


Csatlakozzatok a Nulla Hulladék Hálózathoz!

Ha zavarja a civil közösséget, hogy a saját településén szeméthalmok vannak a határban, mit sem tudnak a hulladék sorsáról, olyan hulladékos beruházásokra – lerakók, égetők építésére – készülnek, amiről alig van a lakosoknak információja, akkor csatlakozzanak a hálózatunkhoz. Jó lenne helyi termékekkel telerakott helyi piacokat indítani, szomszédközösséget alkotni, csereberéket, szívességköröket szervezni, vagy közösségi kölcsönzőket nyitni? Nosza, rajta!

A Humusz szakmai segítséget, tudást ad tagszervezeteinek arra vonatkozóan, hogy mik a hulladékos problémák igazi okai és hogyan lehet azokat kezelni, különösen közösségi kezdeményezések útján, mert hiszünk az alulról felfelé építkezésben, az egyes emberek és a közösségek erejében. Sokéves tapasztalatunkat is megosztjuk a civil szervezetek működtetéséről, hiszen célunk egy hatékonyan működő hálózat.
Minden olyan szervezetet szívesen fogadunk, amely egyetért az alapszabályban megfogalmazott céljainkkal és etikai kódexünkkel, és amely a közös érdekeinkre alapozva, bejegyzett civil szervezetként szeretne aktívan tevékenykedni a hulladékcsökkentésért.

Adok–kapok


Ezt adjuk:

- hulladékos szakmai és szervezetfejlesztési képzéseket,
- levelezési listát hírforrásként és segítő szándékkal,
- hálózati koordinátort, aki minden tagunk egyéni kéréseivel is igyekszik foglalkozni,
- a Humusz által megírt pályázatokban való részvételi lehetőséget,
- közös akciókhoz eszközöket, módszertant,
- igény esetén közös beszerzéseket, kedvezményeket (pl. IT háttér kedvezményes).

Ezt kérjük:

- évi legalább egy Nulla Hulladék Akció önálló szervezése, kivitelezése és erről beszámoló készítése,
- évi legalább egy képzésen való részvétel,
- a Humusszal kapcsolatot tartó személy kijelölése,
- az éves támogatói díj befizetése,
- az együttműködés aláírása és az abban foglalt szabályok betartása.


Ha csatlakozni szeretnél, kereshetsz minket az alábbi elérhetőségeinken:
Humusz Szövetség
cím: 1011 Budapest, Saru u. 11.
telefon/fax: (06) 1/ 386-2648
honlap: www.humusz.hu
e-mail: [email protected]