Civilek
Egyre inkább tény, hogy a nemzetközi és az állami szervezetek nem
képesek hatékony megoldást nyújtani a klímaváltozás kérdésére. Éppen
ezért sürgető szükség van helyi szintű kezdeményezésekre. Ebből a felismerésből kelt életre hazánkban a Klímabarát Települések Szövetsége, melynek célja, hogy minél több településnek legyen saját, szakmailag
megalapozott klímastratégiája. Ezen kívül segítséget nyújt a klímaprogramok
megvalósításában és érdekklépviseletet is ellát klímavédelmi kérdésekben. A szövetségnek jelenleg 13 tagja van. Előadónk a szövetség elnöke, Antal Z. László, szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének
tudományos főmunkatársa.
Leleplezték a rákot okozó nagyvállalatot!
Tukacs Lívia - Kitekinto.hu
Februárban több száz ember gyűlt össze Yongxing városának városháza előtt, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a Veolia által üzemeltetett szemétégető ellen, tudósít a Le Monde. A városházán folyt a tárgyalás a hivatalnokok és néhány, a várost képviselő lakos között, miközben a tömeg orvosi maszkokban a rendőrsorfallal szemben állt. A tüntetők a Likengtől néhány száz méterre elhelyezkedő gyár homlokzatát meg is dobálták kövekkel.

Megnyitó: 2010. március 9-én, kedden 11 órakor a "C" aulában (Déli tömb)
A kiállítást megnyitja:
Szabó Imre,
környezetvédelmi és vízügyi miniszter
dr. Hudecz Ferenc,
egyetemi tanár, az ELTE rektora
A megnyitó után tárlatvezetéssel, az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért csoport (ELTE EKSZ) környezetvédelmi programjával és Fair Trade Kávézóval várunk minden érdeklődőt!
A belépés díjtalan!
Civil szervezetek számára háromnapos műhelymunkát szervezünk, amelynek témája a nonprofit szervezetek működési környezete és vezetése, nonprofit marketing és nonprofit vállalkozás és pénzügyi tervezés.
Gyerekmunkások és kislány-feleségek Indiában. Van-e kiút? Tudunk-e mi segíteni valamit? Nekünk kell-e egyáltalán segíteni?
Csapó Attila előadása a HuMuSz házban. Élő közvetítés itt 18 órától!
A HuMuSz nonprofit, közhasznú szervezet, mely megalakulása óta az 1997. évi CLVI. törvényben foglaltaknak megfelelõen közhasznú tevékenységet végez, ezért 1%-os felajánlásokat fogadhat.
ADÓSZÁMUNK: 18529904-2-43
Kitöltött rendelkező nyilatkozat.
Bővebb információ a HuMuSz által szervezett Nulla Hulladék programról és hálózatról: Nulla Hulladék.
A Szentgotthárd határába tervezett osztrák szemétégető ügye jelenleg a másodfokon döntő osztrák hatóság kezében van. Több száz kifogás, közte a Pro Natura St.Gotthard (PRONAS) Civil Összefogás Egyesületé is érkezett a projekt kapcsán a bécsi Környezetvédelmi Tanácshoz.
A medve nem úgy képzeli a kaptárbontást, mint a méhész... – ökológia a javából. Berecz András népdalénekes, mesemondó, a KukaBúvár régi olvasója.
Rengeteget tud a természetes életmódról, a hagyományos gazdálkodásról,
az "ösztönös" ökológiai életformáról. Élő közvetítés szerdán 18 órától itt!
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzést tart 2010. március - április hónapban.
Teljes élet - nulla hulladék!
a HuMuSz legfontosabb hírei
| március 02. | Műhelymunka a hatékonyabb működésért - Békéscsaba |
| február 03. | Nulla Hulladék ötletpályázat eredményhirdetés |
| január 25. | 1 százalék itt, 0 hulladék ott |
| január 12. | KukaBúvárt tesséééék! :) |
Legfrissebb
| Dátum | Cím | Rovatok | Letöltés | Hozzászólás |
|---|---|---|---|---|
| már. 11. | A fenntarthatósági dilemma | programok | 32 | |
| már. 9. | Éghajlatváltozás és a helyi szintű cselekvés lehetőségei | programok | 73 | |
| már. 9. | Fellázadtak a „rák városának” lakói | égetés | 58 | |
| már. 8. | Hulladékból Termék kiállítás | programok | 92 | |
| már. 5. | "RE-FORM" ökodesign pályázat | KukaBúvár hírek | saláta | 146 | |
| már. 2. | Műhelymunka a hatékonyabb működésért - Békéscsaba | HuMuSz | programok | 153 | |
| feb. 28. | Szegénység és modernkori rabszolgaság | HuMuSz | programok | 1,308 | 1 |
| feb. 26. | Elektronikai hulladék gyűjtő akciók 2010-ben | KukaBúvár hírek | 246 | |
| feb. 26. | Önkormányzatok a komposztálásért | komposzt hírek | 243 | |
| feb. 26. | Hulladékból készültek az idei olimpiai érmek | KukaBúvár hírek | 246 |

