1998 tavaszán kutattam a szemét útját a Dunakanyarban. A fogyasztási hulladékok (néhány dicséretes próbálkozástól eltekintve) teljes egészének, sõt a termelési (ipari) hulladékok jó részének is(!) a kommunális szemétlerakók a végállomásai. Megdöbbentõ a hivatalos állami szervek nemtörõdömsége és a rendelkezésre álló információik pontatlansága.

Elõzõ számunkban beszámoltunk arról, hogy Vácrátóton I. és II. osztályú veszélyes hulladék befogadására is alkalmas lerakót kívánnak létesíteni. Az ellenzõk, akik a lakosság körébõl kerültek ki, népszavazást kezdeményeztek, amelyre a lakosságnak csak 48%-a ment el. A falu jegyzõje akkor azt nyilatkozta, hogy még így is jóval többen voltak mellette, mint ellene. Azóta kiderült, hogy valójában csak 6 szavazat volt a különbség, ami jelentéktelen eltérés.

Sokakat zavar a szemétbe kerülõ temérdek mûanyag csomagolóanyag. Egyre többen vannak szerencsére, akik keresnek minket, és tenni is akarnak valamit az ellen, hogy túl sok mûanyag árasztja el a hulladéklerakókat. Legtöbben a szelektív gyûjtésben keresik a megoldást. Papírt gyûjteni lehet, fémet érdemes, az üveget inkább hagyjuk, a mûanyag pedig..., azzal általában gondok vannak. Hogy miért, arra keresnek választ a következõ sorok.

A csomagolóipar tán megunta, hogy nevetséges lett, október 22-én Gyõrben elindította hát zöldremázolásának második szakaszát. A Városházán tartott grandiózus sajtótájékoztatón e napon jelentették be a "Gyõr-Szabadhegyi kísérleti program" beindítását. Az aktusra (a HuMuSz-on kívül) meghívót kapott mindenki, aki számít; az asztal mögött pedig ott virított a magyar és a gyõri alibi-környezetvédelem teljes garnitúrája (a CSAOSZ-tól a gyõri KOMSZOL-ig, Baka Éva tetrazöldtõl a gyõri polgármesterig tartott a díszpintykiállítás).