Újraszedve

2019. október 16. 15:46

dm "Kezdd kicsiben!" kezdeményezéséhez a Zöldunió felkérésére zöld portál-főszerkesztőként én is csatlakoztam, és a nyaralás témájában tettem környezettudatos vállalást. Ez nem csak a nyári szezon miatt volt aktuális, hanem azért is, mert idén először döntöttem úgy, hogy egy hetet feláldozok a szabadidőmből arra, hogy önkéntes munkát végezzek. Mivel az utóbbi időben amúgy is igyekszem a nyaralásaim során csökkenteni az ökológiai lábnyomomat, és ezt most is tartottam, fontosnak tartottam, hogy valami pluszt is adjak amellett, hogy én kikapcsolódom. Bár a szakmámtól nem állt távol az, hogy a PET Kupán részt vegyek, azért első hallásra nem sokan mondanák azt, hogy az egy hetes tiszai szemétszedés egy tipikus szabadidős tevékenység, egyenesen nyaralás. Bízom benne, hogy a beszámolóm után többen fogjátok úgy gondolni, hogy érdemes belevágni mind az önkéntesség, mind a környezettudatos nyaralás világába.

2019. október 02. 17:45

Amikor első látogatásomat teszem a CRKL® honlapján, kellemes látvány fogad: a naplementében tündöklő Badacsony. Jó nyitókép – gondolom, illő egy hazai, környezettudatos koncepción alapuló vállalkozáshoz. Az „előző életüket” hulladékként bevégző karkötők felcsigázzák az érdeklődésemet, kíváncsi leszek, mi minden rejlik a sokadik pillantásra is szép, ízléses külső mögött. Erről kérdezem tervezőjüket, Zele Bencét, a környezetvédelmet támogató kezdeményezés megálmodóját.

2019. szeptember 24. 09:45

Elina Hirvonen Elfogy az idő című könyve a hátszöveg szerint „olyan, mindannyiunk számára fontos témákat emel irodalmi keretek közé, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás, az internetes zaklatás vagy épp a segélyszervezetek munkája során felmerülő erkölcsi dilemmák, és arra kérdésre keresi a választ, hogy képes-e megmenteni egy fiút az anyai szeretet, mielőtt túl késő lenne”. Anyai olvasatban elsősorban utóbbi kérdésre keresi a választ, zöld olvasatban válasz helyett kérdésekre inspirál.

2019. szeptember 18. 10:19
A telefonjaink ma már többet tudnak, mint egy számítógép a kilencvenes évek elején. A mosógépbe viszont már csak aggódva merünk betenni egy vastagabb pulóvert vagy takarót. Pedig az első automaták még ragyogóra mosták a Lada üléshuzatát. A teljesítmény nő, az élettartam rövidül. Vajon milyen következménye lesz annak, hogy egyre gyorsabban cserélődnek az elektronikus eszközeink?
2019. szeptember 18. 09:45

A Klímahét programjai a klíma- és ökológiai katasztrófa jelensége és megoldási lehetőségei köré szerveződnek.

2019. augusztus 22. 19:00

Amikor a jelenlegi hulladékhierarchia megszületett [1], a hulladékgazdálkodás arról szólt, hogy az egészségre illetve a környezetre legkevésbé káros módon ártalmatlanítsuk a hulladékot. Annak ellenére, hogy jogilag nem kötelező érvényű, jó eszköznek bizonyult a modern hulladékgazdálkodás felé vezető úton. Azonban a hulladékhierarchia korlátozott és korlátozó is, mert csak és kizárólag környezeti szempontból közelíti meg a helyzetet, azaz nem veszi figyelembe a körforgásos gazdaság felé vezető átmenethez szükséges társadalmi, gazdasági és logisztikai megfontolásokat.

2019. július 23. 14:52

Célunk, hogy Európa elmozduljon egy körforgásos, hulladékmentes (zero waste) gazdaság irányába, ahol a legfőbb értéket az anyagok újrahasználata jelenti, az újrahasznosításra pedig csupán végső megoldásként tekintenek, biztosítva ezáltal, hogy nem kerül hulladék a környezetbe. A betétdíjas rendszer (angolul Deposit return system (DRS)) bizonyítottan a leghatásosabb és legfenntarthatóbb útja annak, hogy ez megvalósuljon.

2019. június 12. 11:46

A vízhiány és a vízkészletek súlyos szennyezése miatt fontos, hogy egyéni szinten is mindenki tegyen a vízkészleteink megóvása és a vízválság elkerülése érdekében.

 

2019. április 02. 15:11

Észre sem vesszük, de a műanyag már több dologban található, mint azt elsőre gondolnánk. Még egy 100%-ban pamutból készült ruha is tartalmazhat: a műanyag gombok valamiért nem kerülnek külön feltüntetésre. Nézzük sorjában végig, hol találkozhatunk műanyagokkal. #műanyagböjt

2019. március 18. 11:00

A műanyag egy összefoglaló név, több száz féle anyagot tartalmaz. A műanyagböjt keretében most annak nézünk utána, mely típusokkal találkozhatunk a leggyakrabban, és mit érdemes róluk tudni.

Oldalak