A Humusz Szövetség nevében ezúton is kifejezzük nagyrabecsülésünket a Vidékfejlesztési Minisztérium felé a Nemzeti Vidékstratégia koncepciójának elkészülésére vonatkozóan, amely véleményünk szerint korszakalkotó, teljesen újszerű megközelítést alkalmaz a jelenlegi mezőgazdasági, élelmiszeripari és környezetvédelmi problémák megoldására. A helyi közösségekre épülő terv megfelel Szövetségünk alapelveinek, így azt összességében támogatjuk.

Úgy gondoljuk, hogy a hulladékprobléma megoldása a ciklikus szemléletben, elsősorban a fenntartható – mérsékelt és ésszerűsített – fogyasztás és termelés kialakításában rejlik: más szóval a hulladékmegelőzésben. Minden mást, így az újrahasznosítást, lerakást, égetést csővégi megoldásnak tartunk. Ebből következik, hogy a hulladékprobléma érdemi orvoslására itt, a Nemzeti Vidékstratégia keretében látunk megoldást, hiszen ez foglalkozik a termelés és fogyasztás sajátosságaival. A hulladékügyeknek kiemelt figyelmet szentelnénk a leendő stratégiában, általánosságban törekedve a hulladék keletkezésének minimalizálására és veszélyességének csökkentésére. Utóbbi különösen fontos cél a mezőgazdaság, az állati eredetű és az élelmiszeripari hulladékok esetében, hangsúlyosabban kellene megjelennie a koncepcióban is.

A megfogalmazott Hulladékgazdálkodási Program nyilvánvalóan csak ideiglenes lehet, hiszen a 2010. decemberi határidő ellenére a mai napig nem ültette át az Európai Unió hulladék keretirányelvének rendelkezéseit a hazai jogrendbe, továbbá 2008 óta nincs hatályos Országos Hulladékgazdálkodási Tervünk sem.

A koncepcióval kapcsolatos leglényegesebb problémánk az energiastratégiából átszivárgó azon törekvésből adódik, hogy a hulladékégetésből származó energiaforrásra jelentős mértékben kell építeni. Abszurd a kommunális hulladékot megújuló energiaforrásnak nevezni, hiszen az éppen a fenntarthatatlan túlfogyasztás következménye, ami egészen legfeljebb addig lehet „megújuló”, amíg a vidékstratégiában megfogalmazott célok megvalósulnak. Hazai és nemzetközi tanulmányok tucatjai támasztják alá a hulladékégetés környezeti és egészségügyi kockázatait. Az együttégetésből adódó modellezhetetlen számú vegyi reakciók végtermékeit képtelenség bármely füstgázszűrővel leválasztani. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a megelőzéssel szemben az energetikai célú hulladékégetés a koncepcióban számos ponton megjelenik. A csővégi technológia támogatása egyúttal azzal a veszéllyel is jár, hogy a óhatatlanul növeli a hulladék iránti keresletet, összességében a hulladéktermelést.

Ehhez kapcsolódóan az erőforrások pazarlásának tekintjük a melléktermékek energetikai célú égetését. A melléktermék definíció szerint piaccal rendelkezik, forgalomképes, azaz addig kell forgalomban tartani, amíg csak lehet. Nem lehet elsődleges cél egy a körforgásba még visszavezethető anyag elégetése, amely a klímaváltozásra is negatív hatással van csakúgy, mint a hulladékégetés.

Hasznosnak és átgondoltnak tartjuk a komposztálás témakörének megjelenését, amely a szabályozandó terület hulladékának nagy részét érinti. Ugyanakkor javasoljuk világosan felállítani a prioritásokat ezen a területen: az ipari komposztálás környezeti szempontból több terheléssel jár, mint a házi komposztálás, így a lakossági szinten utóbbit támogatjuk, a gazdaságokban megjelenő nagy mennyiségű szerves hulladék esetében tartjuk indokoltnak az ipari komposztálás alkalmazását. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy nagy tömegben keletkező komposzt jelenleg nem eladható, mert nincs megfelelő minőségbiztosítási, értékelési rendszere, illetve nem versenyképes a műtrágyával szemben. Szükség van a komposzt piacának megteremtésére.

A helyi közösségeknek a hulladékot felelősen kell kezelni. Nem tartjuk hosszú távon működőképes modellnek azt, hogy a külön gyűjtött hulladék, vagyis a potenciális másod nyersanyag nagy része exportra kerül. Meg kell oldani a keletkezés helyéhez legközelebb az újrahasznosítást, ezzel újabb munkahelyeket teremtve. A másodlagos nyersanyag fogalma kizárólag a Hulladékgazdálkodási Program c. fejezetben, valamint az állati takarmányozás témájánál jelenik meg, pedig a termelésről, előállításról szól az egész dokumentum. A koncepciónak a másodlagos nyersanyagok felhasználását minden egyes gazdaságban ösztönöznie kell.

Szintén az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás része kell, hogy legyen az újrahasználat. A mezőgazdaságot, élelmiszeripart kiszolgáló ipari termékek, felszerelések javíthatóságára kell törekedni és a javítóhálózatok életben maradását támogatni, szemben az „eldobós” szemlélettel.

Tapasztalataink szerint még a települési önkormányzatok szintjén is kevéssé ismertek a hulladékmegelőzési jó gyakorlatok. Ezek közül számos – így a cserebere, a szívességkörök, a szövetkezeti modell által biztosított közös használat és így tovább – nagy örömünkre megjelenik a dokumentumban, szemléletformáló jelleggel érdemes lenne felhívni a figyelmet a járulékos hulladékcsökkentő hatásra is.

Szükségesnek tartjuk az agrár és élelmiszeripari hatósági rendeletek, minőségbiztosítási előírások felülvizsgálatát: ahol lehet, rugalmasabbá kell tenni az előírásokat a hulladékcsökkentés érdekében. A minőségbiztosítási okokra gyakran visszavezetett eldobó csomagolások jelentős mértékben járulnak hozzá a hulladékképződéshez. Másrészt a helyi szintű termelés, kereskedelem, fogyasztás kiváló terepet biztosít a zárt betétdíjas rendszerben forgásban tartott csomagolások számára. A 7.4.1. pontban az ökológiai gazdálkodásnál pedig elvárásnak tekintenénk a környezetbarát csomagolást, manapság ugyanis széles körben elterjedt az a gyakorlat, hogy a biotermékeket kifejezetten környezetszennyező csomagolásokban dobják piacra.

A hulladék keletkezésének megelőzése – a hulladékos prioritások ellenére – nem jelenik meg egyáltalán feladatként a Vidéki környezetminőség (6.3.2.) témájánál. A fenntartható agrárszerkezet- és termeléspolitika (6.3.4) c. fejezetben szintén nem található a gazdálkodókkal szembeni kívánalmak sorában a hulladék minimalizálása. A Helyi gazdaságfejlesztésről (6.3.6.) szóló fejezetben elengedhetetlennek tartjuk a másodlagos nyersanyagok létrehozásának és visszaforgatásának megemlítését. Ehhez képest a 6.3.4. és a 6.3.6. fejezetek külön kitérnek a hulladékok, melléktermékek energetikai hasznosítására, ami viszont csővégi megoldásnak tekinthető.

Kerüljenek be a szemléletformálás, ellenőrzés, szankcionálás fogalmai az illegális hullladéklerakások megelőzésére, mert ez komoly problémát jelent a mezőgazdasági termelők, a települési önkormányzatok, és az erdőgazdálkodók számára is.

Az NVS három területet ölel fel, amelyből úgy látjuk, hogy a környezetvédelmi szektor szinte teljesen kiszorult. Alig esik szó arról, hogy milyen környezetvédelmi szolgáltatások léteznek, melyeket támogatja a kormányzat a vidéki környezetminőség megóvása érdekében. Javasoljuk, ezt a területet átgondolni azzal, hogy a megelőzést szolgáló technológiákat kell elsősorban preferálni.

A NVS koncepcióját és az azt övező széles bázisú társadalmi egyeztetést példaértékűnek tartjuk. Őszinte örömünkre szolgál, hogy a helyi értékekre alapuló, fenntartható méretekkel és egységekben gondolkodó koncepció megszületett. Sok sikert kívánunk a megvalósításhoz!

Kelt: Budapest, 2011. május 27.

Graczka Sylvia

alelnök