Hajdan voltak a régi szép idõk, amikor még simán kinézték az emberek maguk közül a buszon fennhangon a márka árfolyamát taglaló bunkófonost, a talpig nyakkendõvel álcázott menedzsertípus marok-rabot, meg a villamos elé laza félkezes átkaroló mozdulattal tolató, autós mobilra ragadt fülû sofõröket. Hovatovább életünk szerves részévé váltak a személyi kütyük és ketyerék, bárki bárhol és bármikor elérhetõ, nincs menekvés, a mátrix rabjai vagyunk. Sejtettük is, hogy ez még biztos csak a kezdet, hiszen az ember jószántából semmit még abba nem hagyott a hasznosság fokán; ha még fokozható a rendszer terhelése, ha még akadnak üres piacok, nincs az a törvényi vagy erkölcsi gát, ami megállíthatná a ragály terjedését, pontosabban erõszakos terjesztését.

A szerzõ rajza

El tudom képzelni, amint a mobilszolgáltató cégek marketinges szakemberei a 2000-es statisztikákat olvasgatják, s -- mondjuk -- a hárommilliomodik, abban az évben eladott készülék után az ünnepi torta romjaiba dõlve, pezsgõmámoros emelkedett hangulatukban kiötlik: "Te, mér ne adhatnánk el ezentúl a srácoknak is külön telefonokat?" Tényleg, miért is ne, bár akadnak, akik elõször a nagymamikat szeretnék a nagyi-mobillal ellátni, lévén azok sokkal cserfesebbek, de aztán a huncut nagyikat leszavazzák és indul az új stratégia, megcélozzák a fiatalabb korosztályokat.

Fiatalabbakat írtam volna? Kérem, hiszen a piac kiterjesztésének megvalósíthatósági határa a csillagos ég, pontosabban a bölcsõ és a koporsó, bár személy szerint élénken él képzeletemben az anyaméhbe helyezhetõ embriófigyelõ, amely a magzati hangokat közvetíthetné; vagy a sírboltba épített extra temetõi szolgáltatás, amelyen ezentúl halottak napján elég volna kiszólnunk a tántinak, hogy mi azért gondolunk rá. A mobiltelefonok legszélesebb körben eddig is a fiatalabb korosztályok közt terjedtek el, de mivel a pénz azért mégiscsak elsõdleges szempont, következõ körben megkaptuk amit eddig még nem, a gyerekek számára kidolgozott dizájnt és díjcsomagot. Innentõl kezdve, kedves 8-16 éves kis- és középkamasz, nem is vagy igazán jó fej, menõ csávó, az élettel lépést tartó, de legalábbis elviselhetõ elem, ha enyhe csípõficamodat nem egy csiribiri mobiltelefonnal próbálod ellensúlyozni. Ki áll szóba veled, ha nincs szám, amin felhívhat? Persze azért nem ártanak hozzá legalább középkategóriás szülõk, hogy kiizzadják a készüléket, aztán meg az állandó feltöltésrõl gondoskodjanak, de ezt követõen mehet a nyomulás, jöhet a csetelés, ettõl fogunk meghülyülni, de hát apáink is ettõl hülyültek meg alig három év alatt, a példa adva van.

Valószínûleg e fenti érthetetlen fóbiáktól vezérelve, azért a közvélemény is picit ódzkodni látszott az ötlettõl.

Reggeli riportmûsor az egyik kereskedelmi adón, ahol a szóban forgó üzleti stratégiát kellett volna górcsõ alá venni. Arcra bájos riporternõnk - akirõl leginkább a tétova óda jut az ember eszébe, nem is rest rögtön az elevenbe vágni, és egyenest a mobilszolgáltatót képviselõ ügyeletes mosolygónak szegezi a kérdést: "Miért kellett épp a gyerekeket?" A válasz, persze lényegbevágó: tendencia, ellátottság, õk nem is, meg direkt kedvezmény, hogy örüljenek. A reklám egyszerûen ennivaló, hát kicsit birka, de ez kell a jónépnek, akiknek szántuk, zabálják is rendesen. No és mennyiben tekinthetõ etikus dolognak a gyerekek pénzére, illetve áttételesen a szülõk pénztárcájára bazírozni? A másik vendég a felirat szerint reklámetikus (Van ilyen szakma? Szerintem önmagában hordja saját ellentétét.), de korrekt szakmai válasza alapján akár kozmetikus is lehetne: a törvény nem tiltja, meg aztán vannak reklámok barbibabákról is, meg egyéb játékokról. Nekünk csak ne fájjon, ha még egy felesleges vackot kikönyörögtetnek a gyerekekkel.

Egyébiránt a cég képviselõjének a mobilok kérdéses egészségügyi hatásairól is megvan a véleménye, pontosabban az, hogy nincs véleménye, hiszen nincsenek bizonyítékok -- emlékezetet ez a helyzet valakit az amerikai dohánylobbi elleni perekre? Végülis annak idején Röntgen is az asszonyt sugározgatta vidáman, nem a saját becses kacsóját, hát akkor miért ne bizsergethetnék ezek a derék mobilos manusok a gyerekeink fejét is. Én minden vizsgálat nélkül, egy ültõ helyemben fényt derítettem a mobiltelefonok egészségre káros voltának mibenlétére. Igenis súlyos egészségkárosítással jár minden egyes ilyen készülék, hiszen a feltöltõ kártya mondjuk uszkve havi háromezres költsége épp a nagymami gyógyszerköltségét volna hivatott fedezni, vagy anyu visszérmûtétjénél a nõvérkék zsebébe tömendõ kávéét, de legrosszabb a helyzet, ha a kölyök nem a szülõket nyúzza érte, hanem mondjuk okos beosztással a napi uzsonnapénzét rakja élére az újabb garnitúra sms elküldéséért.

Végsõ érvként az újkori cukros bácsi megcáfolhatatlan bizonyítékot hozott fel stratégiájuk elõre mutató állapotára, miszerint Amerikában már vannak speciálisan óvodások számára készített készülékek, amelyek a használatot megkönnyítendõ, és a szülõk pénztárcáját csupa jószívûségbõl védendõ csak néhány szám hívására alkalmasak. Ugye, nincs is messze az általam megálmodott jövõ?

És hogy ez mennyire így van, lapozzunk bele a szolgáltató lapjába, ahol fõszerkesztõvé átavanzsált acélos hírszerkesztõnk oszt nekünk észt néhány havonta. Õ bizony a szép jövõ megtestesüléseként már valóságos orgisztikus élmények közepette vázolja fel a mobiltelefonok majdani, még nagyobb hasznát. Ha már eleget szövegeltünk és unjuk a banánt, esetleg inkább visszatérünk az élõszóhoz (bizonyos interperszonális cselekmények a fajfenntartás érdekében mobillal még nem megoldhatók, de már dolgoznak rajta); szóval néhány éven belül eljön hozzánk a telefonok új generációja, aminek segítségével a tulajdonosok minden lépése követhetõvé válik. Hála az isteni adottságokkal bíró mûhold-hálónak, mozgásukat kis képernyõ jelzi a lekérdezõnek, aki tetszés szerint betáplálhatja gépébe, hogy kinek a pillanatnyi földrajzi elhelyezkedése érdekli leginkább.