A plasztik sztori a következõ. 1992. nyarán egy Bajorországban bejegyzett cég a DSD-tõl átvett 400 tonnányi Zöld Pontos lakossági mûanyaghulladékot és felvette az újrahasznosításért járó támogatást. Mivel a hulladék külföldi (bér)feldolgoztatása nem tiltott, a sumák sváb uszályokra rakta az egészet és lecsorgott vele Dunaremetéig. Onnan a rakományt Gyõrbe kamionok szállították, közben szétszórták, telezöldpontozták a fél Szigetközt (mínusz egy tonna).

Gyõrben, a volt GyÁÉV telephelyén kibéreltek egy üzemcsarnokot, beállítottak egy futószalagot, egy granulálógépet, egy mûvezetõt valamint tíz biorobotot (így hívták a szalaghoz ültetett munkásokat). Nosza, el is kezdték a mûanyagot szétválogatni, darálgatni.

Két hónap múltán (mínusz három tonna) kiderült, hogy veszélyes hulladékok, használt orvosi fecskendõk is vannak a bálákban. A környezetvédelmi hatóság közbelépett és elrendelte a rakás szétválogatását. Igen ám, de ekkorra viszont már elfogytak a biorobotok, mert ingyen otthon is tudnak szemetet válogatni. A bajor fõnök ugyanis a síbolt pénzzel már régen lelépett Kanadába.

Az üzemcsarnok bezárt, a gazdátlan Zöld Pontos szemét még két évig a telephelyen aszalódott. A bajor minisztérium megüzente, hogy semmi köze hozzá, ez egy magánjogi szerzõdés volt. Nézegessük a zacskóikat, vagy csináljunk belõle magunknak szõlõkarót. Részérõl kaput, neki ganc egál, de ez már nem német szemét.