A PET-mosó gépsor beszerzését elsõsorban a feldolgozó cégek növekvõ minõségi követelményei kényszerítették ki. A vezetõnk elmondásából kiderült, hogy a hazánkban képzõdõ, és az õ cégükön keresztül haladó PET hulladék már tavaly sem Kínában kelt új életre, hanem a közeli országok egyre-másra kiépülõ feldolgozóiparának egységeiben. Mondhatnánk szkeptikusan, Németországba szállítani sem feltétlen ökologikus dolog, de már nagyságrenddel jobb a megelõzõ évek gyakorlatánál, mikor többnyire Kínában landoltak a palackok, ahol ráadásul a híresztelések szerint egy részüket egyszerû fûtõanyagként „hasznosították". A német és az újonnan létesülõ feldolgozó cégek pedig csak tiszta alapanyagot vesznek át, tehát ha értékesíteni akarjuk a palack-szemetünket, akkor nincs más megoldás, mint tisztítani a beérkezõ hulladékot. Erre különösen a közszolgáltató cégek által gyûjtött, szelektív gyûjtõszigetekrõl származó, a telepre bálában érkezõ alapanyag esetén van nagy szükség, mivel ezek szemmel láthatóan szennyezettebbek, mint az ömlesztett palackok. Bálázott anyagot az ország számos városából szállítanak ide, többek között Pécsrõl és Szombathelyrõl.

A tisztítás során kb. 15% a veszteség, de megéri, mert a létrejött tiszta PET-õrlemény átvételi ára körülbelül másfélszerese a tisztítatlanénak, így a tisztítás költségével együtt is kifizetõdõ a mûveletsor beiktatása.

Hogyan is néz ez ki részleteiben? A beérkezõ részben bálás, részben ömlesztett anyagot egy válogató sorra küldik. A szalag mellett jó egy tucat szorgos munkás válogatja ki a néha nem is kicsit szennyezett anyagból a hasznosítható frakciót. Mindenki a rá osztott színût veszi le, és dobja a mellette keresztben futó másik szalagra, ki a víztisztát (színtelen), ki a zöldet, ki a kéket, megint mások a legvégén a maradékot. Ez utóbbi mindenféle egyéb színû (fehér, ezüst, barna stb.) palackot jelent, itt csak tarkának hívják, és mint megtudtuk, ez a legnehezebben értékesíthetõ része, mivel sok benne a festékanyag, szemben a legkelendõbb víztisztával, amelybõl a késõbbiekben tetszés szerint mindenféle színû termék készíthetõ.

A keresztben futó szalagokról a palackok egy-egy emelet magas õrlõgépbe kerülnek, ahol kb. fél centiméteres szemcseméretû még címkékkel, ragasztóval, kupakdarabokkal és járulékos kosszal (por, föld) szennyezett õrleménnyé válnak. Ezek aztán hatalmas mûanyagzsákokban kerülnek a következõ épület mosó gépsorára. Itt aztán az õrleményt keverés mellett áztatják, hogy a homoktól, portól és a papírcímkéktõl megszabadítsák. A leázott papírcímkék szürkés hab formájában jelennek meg a víz felszínén, míg a homok alul válik el a PET-tõl. Ezek leválasztása után meleg (80-85 Celsius fokos) nátronlúg fürdõbe vezet az útja, ahol a címke ragasztóanyagát oldják fel. Ekkor leválik a palackdarabokról a mûanyag fólia maradék. Igen ám, de ennek fajsúlya nagyon hasonló a PET-darálékéhoz, így egy pontosan beállított koncentrációjú sóoldatban választják szét õket, itt ugyanis a palacktörmelék lesüllyed, míg a fólia darabkák felúsznak az oldat színére, ahonnan folyamatosan, lassan forgó lapátok terelik le. Egy zsákba gyûlnek, sorsuk a hulladékégetõ, akárcsak a folyamat elején leválasztott, majd szárított papíré. Ennek oka a vegyes és szennyezett természetük, ami akadályozza anyagában történõ hasznosításukat. És akkor még nem is beszéltünk a teljesen címkével borított kis méretû palackokról (fõleg joghurtital és hasonlók), ezeken a címke ugyanis hasznosíthatatlan PVC, amit késsel vágnak le a munkások. Ezek szintén a hulladékégetõ kemencéiben fejezik be pályafutásukat.

A mosási folyamathoz visszatérve: az utolsó mosáson átesett PET-õrleményt centrifugálják, szárítják, majd hatalmas zsákok nyelik el õket. Ezeket rakodják kamionokra, melyek a szélrózsa szinte minden irányába szétrajzanak, hogy aztán a mûanyagok az említett külföldi országok valamelyikének hasznosító üzemében új formát kapjanak.

Vendéglátóink a gépsor megtekintése elõtt, és azt követõ beszélgetés folyamán is szorgosan kínálgattak minket természetesen egyszerhasználatos PET-palackba töltött ásványvízzel, jégteával és miegyébbel. Mi, szerényen egy palack vizet osztottunk el egymás közt, ne kelljen miattunk még egyet megbontani. Ez nem várt rosszallást váltott ki vendéglátóinkból, tréfásan mondták, az a baj velünk, hogy nem iszunk elég PET-es löttyöt! Igazán átalakíthatnánk fogyasztási szokásainkat, hogy több ilyet fogyasszunk, hiszen ez nekik mennyire jó. Elnézve a telepre bejövõ palack és az onnan kikerülõ palackõrlemény által – szinte kizárólag közúton – megtett távolságokat, nem is beszélve a válogató- és mosógépsor nem kevés energiafelhasználásáról, azt hiszem, hogy jobban tesszük, ha a továbbiakban is a megelõzést részesítjük elõnyben. Még akkor is, ha a vendéglátóink által említett és remélt hazai feldolgozó-kapacitás valóban kiépül. Ennek most már van realitása, hiszen a Fegroup és a Remat közös vállalata Bélapátfalván 1,2 milliárdos beruházással mûszálhúzó és geotextília-gyártó üzemet készül építeni, amelyben a tervek szerint évente 7200 tonna PET-palackot fognak feldolgozni.

Igazából a PET-mosó miatt jöttünk, de mint kiderült, számos más hulladékfajta gyûjtését, válogatását, bontását, szóval elõfeldolgozását is végzik itt. Például elektronikai hulladékbontó gépsort láthattunk mûködés közben. Az itteni bontás nem teljes, azaz itt jellemzõen nem jön létre közvetlenül hasznosítható anyag, inkább csak nagyobb egységekre bontják a beérkezõ hulladékot, pl. a legtöbb elektronikai eszköz esetén a kimenõ konténerekben tápegységeket, képcsöveket, rézdrótokat, darabolt nyomtatott áramköröket találunk, ezek további feldolgozását máshol végzik. Ugyanígy járnak a telepen felhalmozott hûtõgépek, mivel azokat speciális eljárással, a hûtõközeg kinyerésével kell hatástalanítani. De láttunk éppen Bulgáriába induló, akkumulátorokkal megrakott kamiont is. Na ja, a hasznosítási célú hulladék export-import megengedett az Unióban, és a tapasztalat szerint vándorol is rendesen országról-országra. Ezen a helyzeten alighanem csak a kõolajárak további emelkedése fog jelentõsen változtatni.