Két éve húzódik a tervezett cementgyár ügye, a beruházás ellen a helyi lakosság és civil szervezetek is tiltakoznak. A cementgyári hulladékégetés, mint égetési technológia ugyan a jobb megoldások közé tartozik, azonban így is komoly érvek szólnak ellene. Egyrészt olyan erõforrásokat éget el, amelyek újrafeldolgozása megoldott és bevett gyakorlat (környezeti szempontból mindenképpen elõnyösebb a hulladék gumiabroncsokból pl. játszótér borítást készíteni, mint elégetni azokat.) Másrészt az égetés mindenképpen káros kibocsátásokkal jár. A helyi szervezeteknek az a fõ érvük, hogy a térség légszennyezettsége már most is határérték felett van, nem kívánnak újabb szennyezõ forrást, és napi 500 kamiont az útjaikra. Érthetõ tehát, hogy a civil szervezetek véleményezni szerették volna a cég által március 4-én benyújtott engedélyezési dokumentációt, amelynek terjedelme mintegy 1200 oldalt tesz ki. Megkeresték az illetékes Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõséget, hogy adják ki a tanulmányt. A Felügyelõség azt válaszolta, hogy az anyag igen hosszú, ezért inkább elektronikus adathordozón bocsátják rendelkezésükre, ezt azonban ki kell kérniük a cégtõl. Egy kis türelmet kérnek.

Így hát a civil szervezetek vártak. Egy hetet, kettõt, majd hármat, a Felügyelõség mindig csak további kis türelmet kért. Egy hónap elteltével aztán közölték: A cég, a Holcim Hungária vezetõsége úgy döntött, hogy nem adják ki a dokumentációt elektronikus formában. Ekkor a civilek levélben fordultak a Felügyelõséghez, és ügyféli jogállásukra hivatkozva másolatot kértek a dokumentációról. A Felügyelõség két héten belül válaszolt, és a kért dokumentum másolásáért az illetéktörvényre hivatkozva oldalanként 100 Ft-ot kért. (A civileket illetékmentesség illeti meg.) Ez egy 1200 oldalas dokumentum esetén 120 ezer forintos költséget jelentett volna. Ugyanakkor a hatóság megemlítette, hogy a környezethasználót - esetünkben a Holcim céget - tájékoztatási kötelezettség terheli, forduljanak tehát hozzá. Ezt a dorogi környezetvédõk meg is tették, és kérték a hatástanulmány kiadását. Márta Irén, a cég kommunikációs vezetõje levelében kifejtette, hogy „a nyilvánosság tájékoztatását mindig is kiemelt jelentõségûnek tartották", de a hatástanulmányt nem adják ki. Helyette, felajánlotta, hogy egy személyes találkozó keretében a cég szakemberei „megismertetik és elemzik" a dokumentumot. A cél egyértelmû: a hatástanulmány ne kerüljön a civilek kezébe, hiszen akkor azt független szakértõk is elemezhetik. Nyilvánvaló, hogy egy számításokkal teli 1200 oldalas dokumentációt nem lehet néhány óra alatt megismerni. A cég elemzésére is lehetetlen érdemben reagálni, ha a civil oldal korábban soha nem láthatta az anyagot. Ugyanakkor arra lehetett számítani, hogy a Holcim PR-csapata a civilek esetleges látogatása után közzéteszi, hogy õk még tájékoztatókat is szerveznek. Úgy tûnt tehát, hogy a környezetvédõ szervezetek zsákutcába jutottak. A szûkre szabott tájékoztatásnak több a hátránya, mint az elõnye, ugyanakkor a teljes dokumentációt sem a cég, sem a környezet védelmére hivatott Felügyelõség nem hajlandó kiadni.

Ekkor a szervezetek az adatvédelmi ombudsmanhoz fordultak. Segítségét kérték annak érdekében, hogy érvényesíthessék azt a jogukat, amit számukra az Alkotmány alapjogként biztosít, továbbá az Aarhusi Egyezmény és a környezetvédelmi törvény is magában foglal.

Az ombudsman válaszában a civil szervezeteknek adott igazat, és kijelentette, hogy amennyiben ügyféli jogállásukra hivatkoznak, úgy illetékmentességük révén ingyenesen meg kell hogy kapják a dokumentumot. Amennyiben a dokumentációt közérdekû adatként kérik, úgy a Felügyelõség legfeljebb a másolási költség erejéig kérhet költségtérítést. Az obmudsman arra kérte a zöld szervezeteket, hogy az ombudsmani állásfoglalás alapján ismételten nyújtsák be adatkérésüket. A válasz szerint az ombudsman azt is megfontolja, hogy az ügy tapasztalatai alapján a minisztériumnál a környezetvédelmi törvény módosítását kezdeményezze. Ennek tartalma az lenne, hogy ha a cégnek rendelkezésére áll az elektronikus formátum, azt köteles legyen benyújtani a Felügyelõségnek, és kötelezõ legyen annak közzététele is.

Az ombudsmani állásfoglalás alapján tehát a civilek nyertek. A Felügyelõség jogszabály- ellenesen járt el, a cég pedig minimum etikátlan módon. A siker azonban nem teljes, hiszen - hiába a számukra kedvezõ állásfoglalás - a civil szervezetek még mindig nem jutottak hozzá a hatástanulmányhoz, a véleményezési határidõ pedig közben lassan lejár. Természetesen ez újabb lehetõséget is jelent, hiszen amennyiben a hatóság akadályozta a civilek és a lakosság véleményalkotását, úgy az egész eljárás megkérdõjelezhetõ és megtámadható. Ugyanakkor rendkívül aggályos, hogy a Felügyelõség, melynek fõ feladata a környezet védelme, és az ehhez nélkülözhetetlen tájékoztatás lenne, ily módon járhat el. Nem elõször, és félõ, hogy nem is utoljára.