Hol vannak már a régi szép idők, amikor órákig válogathattunk az egyfajta, lyukas zacskós tejek között?! Ma már igencsak tudatos vásárlónak kell lennünk, ha elsőre le tudjuk emelni a polcról a szánk íze szerint való tejet – gyakorlatilag ha nincs vezérelvünk, nagy zavarba kerülhetünk.
Különböző filozófiai iskolák vannak, mi tekinthető tejnek egyáltalán: az általában édeskevés, hogy a három betű kombinációja (t-e-j) szerepel a csomagoláson.
Magunk ezúttal az úgynevezett Tetra Pak csomagolású termékek közül választottunk hármat, mindegyik 2,8%-os zsírtartalmú, nem mintha érzelmi viszonyban volnánk a magas zsírtartalommal – sőt -, de a többségi álláspont szerint az ennél kevesebb tartalom már nem fedi a tej fogalmát.
A nagyjából azonos árfekvésű termékek közül tehát hazacsábítottunk egy-egy doboz egyszerre lejáró szavatosságú, UHT-s MiZo, Parmalat és Milli tejet, hogy aztán a magunk barkács-módján ízekre szedjük.

Olvasáspróba
Első lépésben azt vizsgáltuk meg, mit árulnak el a termékek magukról a csomagoláson.
Nos, meglepő módon a Parmalat cég (Székesfehérvár, Seregélyesi út 127.) megtesz egy szívességet, amit a másik kettő nem: elárulja, mennyi energiaérték van a beltartalomban (kJ 233), fehérje (3,0 g), szénhidrát (4,6 g) és zsír (2,8 g) mellé.
A MiZo (Új-MiZo Rt., Csorna, Soproni út 1.) azt leszö­gezi, hogy ez itt tej, egészen pontosan 1000 köbcenti, azaz 1 liter, de ezen túl már csak a kötelezőkre pazarol felületet (minőségét megőrzi, uht).
A Milli (Debrecen, Köntösgátsor 5-7.) kissé bőbeszédűbb ennél, részletesen terjeszti az ismeretet az uht mibenlétéről, továbbá nyilván méltán büszkélkedik azzal, hogy tagja a Kiváló Áruk Fórumának.

Zárpróba
Egy dobozos tej kinyitásán már többen elvéreztek: magunk a húsvágó ollót részesítjük előnyben (bár állítólag van, aki puszta kézzel letépi a doboz sarkát), ám ezt például a MiZo tej esetében felesleges elővennünk: a feltépős kupak (az a bizonyos q-pak) praktikusnak tűnik, de csak elsőre. Egy szélesebb mozdulattól ugyanis a kezünkben marad az egész.

Mértékpróba
Tesztünk következő lépéseként megmértük – házilagosan, persze -, mennyi is az 1 liter, mert bár vadul hiszünk az eu-szabványokban, de azért menjünk biztosra. Nos, meg kellett állapítanunk, hogy a három közül egyedül a Parmalat ragaszkodott az igazsághoz: az egy liter valóban egy liter volt. A Milli pár millivel túlcsordult a literes mércén, de ez semmi a MiZo nagy vevőátveréséhez képest: itt ugyanis egyenesen féldecivel többet kaptunk a pénzünkért, ami egyenesen felháborító…

Forráspróba
Nyilván nem mérnöki pontossággal, de mindenképp ugyanabban az edényben, ugyanakkora lángnál, stopperórával a kezünkben felforraltunk a termékekből fél-fél litert. A gyorsulási versenyt nagy fölénnyel a Milli nyerte (hét perc), második helyen a Parmalat végzett (9 perc), de a MiZo is feljutott a dobogóra a maga 11 percével. Jelent­jük: kifutás előtt még vizuálisan szemrevételeztük a habot: na­gyobb különbséget nem észleltünk. Egyetlen, a háziasszonyok szempontjából szóvátehető dolgot hányunk a MiZo szemére: ez a tej bizony leragadt forralás közben, dacolva az előzetes hidegvizes öblítésnek.

Fölpróba
A felforralt tejet ezután le­szűr­tük, nem is elsősorban azért, mert gyermekkorunk óta őszintén és szívből gyűlöljük a tej fölét, hanem hogy lássuk: az információk alapján tök egyforma tejek között van-e különbség. Hát van. Míg a Parmalat és a Milli nem produkált jelentősebb mennyiségű, számunkra degusztáló mellékterméket, addig a MiZo bizony igen – ez valószínűleg sokaknak szimpatikus lehet.

Színpróba
Gondoltuk, hogy ha a föl szempontjából tapasztalható is volt némi különbség, az nem létezik, hogy színében tej és tej – dobozos, uht-s tejről beszélünk, nagyüzemi körülmények között gyártottakról! – különbözzék. Ezen a héten tehát már nem kötünk nagyobb összegű foga­dásokat: még a szomszédot is áthívtuk, annyira hihetetlen volt az eredmény. A korrekt, féldecis vodkás poharakban a három felforralt, majd leszűrt és lehűtött tej három különböző színt produkált! Nyilván a tájegységi különbségek teszik, mert a zsírtartalom nem lehetett (2,8% továbbra is mindháromban): a MiZo tej jelentősen mélyebb, testesebb színt öltött, szemben a másik kettő teljesen tejszínével. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a felkenődési próba so­rán a színt követte a trutymósodás: ahogy sötétült a szín, úgy rakódott több izé a pohár falára. Nem lévén élelmiszerbiológusok, elképzelésünk nincs, mi okozza a pregnáns különbséget – hiszen adalékanyagról egyik cég sem számolt be a csomagoláson.

Íz- és romláspróba
A felbontott tejeket – sem a felforralt felüket, sem a „nyers” másikat – az utasítással ellentétben nem tettük hűtőbe, így kóstolgattuk egymást követő öt napon át. A bűvös öt nap oka: bár sem a Milli, sem a MiZo nem mondott ilyet, a Parmalat azzal fenyegetett, hogy felbontás után már csak 3-4 napig lesz fo­gyaszt­ható a termék. Jelentjük: az ötödik napon sem észleltünk egyáltalán semmi különbséget a tejek nyers és felforralt állapota között (leszámítva, hogy a MiZo tej rendületlenül rakódott az idő múlásával az edény falára, amely nem váltotta ki feltétlen szimpátiánkat – mások ezzel másképp vannak). A nes-kakaót egyformán oldották, a kávéban nem okoztak gusztustalan, sötétsárga foltokat, sőt, még a teában sem okoztak nagyobb botrányokat. Mintha romlatlan anyagból volnának – ami, valamennyire ismervén a proteinek bomlási idejét, több, mint hihetetlen.
A hatodik nap reggelét azonban egyik tej sem érte meg: mindhárom elvérzett az úgynevezett macskapróbán, amely so­rán a vizsgálati anyag Mirci nevű ősöreg cicánkban végezte.