A helyi nagycsaládosok erdei tanyáján vertünk tábort. Nem voltunk túl sokan, de szerintem a táborlakók összetétele szerencsésen alakult, így a nagyon kiskorú gyerekek jelenléte ellenére is, akiket ugye napközben is altatni kell, és akikkel nem lehet sokat gyalogolni, az elõzetesen tervezett programpontok mindegyike megvalósult egyetlen kivétellel, a csévharaszti borókást nem kerestük föl. Hozzáteszem, hogy arrafelé is elindultunk, de hiányzott a kellõ elszántság, így aztán csak egy séta lett belõle.

Voltunk tehát Ócsán, a többség biciklivel, megnéztük a Madárvártát, mégpedig munka közben: elkísérhettük a madarászokat a hálókhoz; láthattuk, mennyire bele tudnak gabalyodni a pici madarak a háló szemeibe, s milyen türelem kell a kioperálásukhoz; megfigyelhettük, milyen fárasztó munkát jelent a gyûrûzés, amikor minden egyes madárról 1-2 perc alatt kell rengeteg adatot rögzíteni; s találkozhattunk a Madárvárta munkájába bekapcsolódó külföldiekkel is. Jelenlétük hihetõbbé tette, hogy ez valami nagyon szép dolog, ha egyszer olyan messzirõl eljöttek segíteni benne.

Aztán a Madárvártától indulva végig mentünk azon a tanösvényen is, amelyet csak vezetõvel szabad látogatni, majd a Tájházat tekintettük meg. Másnap a gyermektelenek visszatértek Ócsára, s egy gyógynövény túrán vettek részt. A többiek a tábor környékét fedezték fel, bevásároltak, fõztek, s játszottak a csemetéikkel. Vasárnap megint nagy kalandba kezdtünk, elindultunk Gyónra, a (nagyon) hidegvizû strandra. Mindenféle variáció volt, bicikli, vonat, bicikli, autó. Nekem azért maradt nagyon emlékezetes ez az út, mert a 7 éves lányom egy kölcsönkért biciklin tette meg a 15 km-nyi távot, életében elõször biciklizve ekkorát.

Miért volt jó ez a tábor? Egyrészt, akik összegyûltünk, valamennyire megismertük egymást, már nem csak nevek vagyunk egymásnak a névsorban, hanem határozott képünk is van a másikról, tudjuk mire számíthatunk tõle. Az egyesület szempontjából az is nagyon fontos, hogy az együttlét, a két gyereknevelés közé beékelt rövid szakmai beszélgetések révén új emberek kerültek képbe, ennek köszönhetõ az azóta megválasztott új vezetõség egyik tagja, Nagypál Ildikó is.

Jó volt azért is, mert most már biztosan tudjuk, hogy érdemes családi programokat szervezni, de azt is sejtjük, hogy ha több résztvevõt szeretnénk megnyerni, akkor össze kell kapcsolni a családi kikapcsolódást elõre meghirdetett szakmai beszélgetésekkel, elõadásokkal.

Nagyon jó volt ott lenni egyszerûen a helyszín miatt. A tábor bõven az erdõ közepén volt, ha nem lettek volna a gyerekek, akkor hihetetlen béke honolt volna. A körülmények persze nomádok voltak, de erre is készültünk, így ez senkit nem ért meglepetésként. Egyedül az egerek létszáma tünt túlzottnak, belõlük elviseltünk volna kevesebbet is. Szerencsére elég hamar kiderült, hogy õk is társbérlõk, így a legtöbb dolog, ami veszélyeztetve volt általuk, megfelelõ védelmet kapott, s megúszta õket.

Kérdés, hogy legyen-e jövõre is. Szerintem igen, de akkor már most jöhetnek a helyszín-javaslatok. Várjuk õket!