Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A HuMuSz tagja lett az EEB-nek

Év: 
2003
Szám: 
Tél
Szerző: 
HuMuSz

Az európai környezetvédelmi iroda (EEB) az EU tagországaiban, társult tagállamában és szomszédos államaiban működő 141 környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet szövetsége. A tagszervezetek különbözőek: helyi szerveződések, nemzeti szövetségek és nemzetközi szervezetek egyaránt tagok.

A szövetség célja, hogy megvédje és javítsa Európa környezeti állapotát és biztosítsa Európa polgárainak a jogot, hogy részt vegyenek a cél megvalósulásáért folyó munkában. Az EEB brüsszeli irodáját 1974-ben nyitották környezet- és természetvédő szervezetek azért, hogy könnyebben követhessék a felmerülő ügyeket és egyeztessék az azokra adandó válaszaikat.

Az EEB nem akció vagy kampány orientált, hanem sokkal inkább lobbiszervezet. Döntési folyamatokat igyekeznek úgy befolyásolni, hogy a környezet védelme hangsúlyosabban érvényesüljön. Ezt folyamatos állásfoglalások, konferencia részvételen keresztül igyekeznek elérni.

Jelenleg 10 munkacsoport működik az EEB keretein belül:

  • mezőgazdaság
  • levegő minőség
  • biodiverzitás
  • vegyi anyagok
  • EU bővítés
  • ipar
  • zaj
  • szabványosítás
  • hulladékgazdálkodás
  • vízszennyezés