A nők és a fogyasztóvédelem
A fogyasztói döntések motivációinak kutatása manapság külön szakma. Nem ebbe akarunk beleavatkozni, hanem a vásárlók egyik jelentős (ám de kiszolgáltatott) csoportjának helyzetét, esélyeit vizsgáljuk. Arra keresünk választ, miért van az, hogy manapság a környezetvédelem leginkább ott végződik, ahol a fogyasztás kezdődik.
A nőkkel való külön foglalkozáshoz az indíttatást nagyrészt az a tapasztalat adja, hogy társadalmi szerepüknél fogva a férfiaknál eleve nyitottabbak az egyes termékek egészségügyi-környezetvédelmi hatásait közvetítő információkra (főleg, ha gyermekük élelmiszerére, játékára, ápolási szereire vonatkozó ismeretekről van szó). Ez ténykérdés miként az is, hogy a nők fogyasztói tudatmódosulása jól tükrözi a kereskedelmi struktúrában és a társadalmi elvárásokban végbement változásokat.
Kezdjük ez utóbbival. Magyarországon a nők munkavállalása a hetvenes évektől mondható általánosnak, ami alig érintette hagyományos családi státuszukat. Továbbra is a nőket terheli a bevásárlások intézése, a családi pénztár kezelése ami a statisztika szerint számukra átlag napi plusz négy óra elfoglaltságot jelent. A nőké általában a napi bevásárlás terhe, a ruházati beszerzésekkel és a kisebb iparcikkek kiválasztásával kapcsolatos felelősség. Ezek a vásárlói döntések kifelé az adott termék piaci életképességét igazolják vissza befelé a család ökológiai mérlegét befolyásolják.
Ennek csak egyik leglátványosabb eredménye az az irdatlan mennyiségű konzumszemét és csomagolóanyag-hulladék, amely egy-egy nagybevásárlás és kipakolás után köszön vissza. A férjek elsősorban a háztartási gépekkel kapcsolatos döntésre, a barkácsoláshoz és autóbütyköléshez kapcsolódó beszerzésre szakosodtak aminek produktuma kevesebb, ámde jelentősen veszélyesebb hulladék.
Mivel a háztartásban keletkező hulladékok nagy része úgymond a hagyományos ?női munkákhoz (bevásárláshoz, főzéshez, takarításhoz, mosáshoz, pelenkázásához, ruhaselejtezéshez) kapcsolódik, tulajdonképpen logikusan lett a háziasszony a család kukafelelőse.
De nem csak a szemétről van szó, és nem csak a férjről. Általános tapasztalatként rögzíthető, hogy amilyen mértékben nő a házimunkára fordítandó idő, társadalmi szinten is úgy igyekszenek a család környezettudatos magatartásáért való felelősséget a háziasszonyokra testálni.
A nőket szólítják meg az ökológiai fogyasztóvédelemre szakosodott környezetvédők is. Például, hogy amikor csak lehet, visszaváltható csomagolásban vásároljon. Annál ugyanis később visszakapja a csomagolóanyag árát, nem marad a nyakán a drágán vett csomagolási hulladék, nem kell vacakolnia a különválogatással, ráadásul így nemcsak a környezetterhelés, de a szemétdíj is csökkenthető. A család etetésénél mellőzze a fagyasztott, tartósított, színezett műkajákat, az élelmiszeradalékok bevitelét helyettük vásároljon piacon és főzzön finomakat. Használjon minél kevesebb vegyi anyagot, keresse azok környezetkímélőbb helyettesítőjét (ecetet, mosószódát, bóraxot, citromsavat), vagy váltsa ki munkájával (sikáljon).
Egy felvilágosult anya magától is tudja, hogy csemetéje számára a felnőttek példamutatása a meghatározó, vagyis alapvetően a családban megélt fogyasztási modellt, a szülők reklámhoz és anyagi javakhoz való hozzáállását tartja követendőnek. De az, hogy általános célszemély lett, már kifejezetten nyomasztja.
Az még hagyján, hogy a szülői értekezleten a nőket közreműködésre kéri a gyermekükkel környezeti vagy fogyasztóvédelmi kísérletbe kezdő óvoda (iskola). Azt viszont nem igazán érti, hogy újabban miért pont neki üzenget a szelektív gyűjtést beindító helyi önkormányzat.
Pedig ez sem véletlen, hiszen mint tudjuk ő a család hivatalos hulladékfelelőse. Aztán a hulladék gyűjtőkonténereket egyébként is a nagyobb élelmiszerüzletekhez telepítik, amit mint tudjuk a bevásárló háziasszonyok úgyis gyakorta látogatnak. A szándék tehát nyilvánvaló, csupán azt felejtették el? neki megmondani, hogy osztrák felmérés szerint a hulladékok szelektálása évente újabb plusz 42 munkaórát jelent majd. Persze leginkább a nőknek
A sarki bolt nem üzlet
A társadalmi háttér után akkor most foglalkozzunk kicsit a kereskedelemmel.
Mint tudjuk, a rendszerváltás tényként hozta magával a vállalkozás szabadságát és ígéretként a gyors meggazdagodás lehetőségét. Ez utóbbinak is köszönhetően a '90-es évek elején gombamód szaporodtak a helyi ellátást javító kis élelmiszerboltok. Ezek jelentős része lakótelepi garázsokból, pincehelyiségekből átalakított, hagyományos áruválasztékot tartó kényszervállalkozás volt. A kereskedelmi szerkezetet alapvetően változtatta meg a tőkeerős multinacionális kereskedelmi láncok bevonulása, a nagy forgalmú diszkontok, szupermarketek, bevásárló-központok megjelenése. Bár a fogyasztók munkaidő utáni napi bevásárlásainak lebonyolítására a kis sarki boltok a legalkalmasabbak, az árversenyt a saját beszállítókkal dolgozó és fizetési kedvezményekkel bíró nagyok diktálták. És meg is nyerték: a kis boltok száma tíz év alatt a harmadára csökkent
Az új kereskedelmi formák új vásárlási szokásokat alakítanak ki, miközben új környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi problémákat is felvetnek. Bár a gazdaság a fogyasztói vásárlásoknak köszönhetően működik a tapasztalatlan fogyasztók nálunk alig tudják befolyásolni az áruválasztékot. Az állam visszavonulásával védelem nélkül maradt fogyasztónak egyszerre kellene megtanulnia a piacgazdaság szabályait és az eladók praktikáit miközben cégek és vállalkozók sokasága próbálta meg kihasználni tájékozatlanságát, tapasztalatlanságát és kiszolgáltatottságát. A fogyasztói oldal csökkenő kereslete nálunk jellemzően nem a fogyasztók megnyerését célzó piaci versenyt erősítette, hanem a kereskedői morál romlását hozta magával.
Külön téma a korábban ismeretlen vásárlásra ösztönző leárazások, akciók kezelése, hiszen az ehhez nem szokott vásárlók nehezen mérik fel a kikényszerített vásárlások szociális és hulladékgazdálkodási következményeit. Itt az alábbi valós veszélyekre gondolok:
A fogyasztó tragédiája
Mint láttuk, a családi környezettudatosság társadalmi elvárásának fő terhei a nőkön csapódnak le ? tőle igényelnek több időt, fáradozást és tűrőképességet. A helyzetet bonyolítja, hogy az ipar és a kereskedelem az állandó vásárlási kényszert önös érdekből, mint társadalmi elvárást, a fejlődés zálogát közvetíti. Úgy tetszik, a fogyasztói társadalom azt tette meg a fejlődés ismérvéül, hogy milyen gyorsan tud a Föld értékes nyersanyagkészletéből hulladékot gyártani.Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a mai magyar fogyasztók többsége 15 év ?primitív kapitalizmus? után, az EU küszöbén tanácstalanul pislog a fogyasztói társadalom kihívására.
Ha egy mai nő egyben környezettudatos fogyasztó is akar lenni, akkor állandó konfliktushelyzetbe kerül magával (elveivel). Tisztában van vele, hogy a friss nyersanyagokkal való főzés olcsóbb és kevésbé hulladéktermelő, a biogyümölcs pedig egészséges de piaci bevásárlásra legfeljebb hétvégén van ideje. Állandó időszűkében kénytelen előrecsomagolt, félkész és gyorsfagyasztott termékeket vásárolni amivel ugyan időt takarít meg, viszont pénzt, energiát pazarol, és rengeteg csomagolási hulladékot termel. E számos élelmiszernél akkor sem tudja elkerülni a hulladékot, ha akarná (a befőttes üvegek betétdíja megszűnt, a gyümölcslevek 90 %-a tégladobozban van, a szénsavas üdítők, ásványvizek piacán ma már elvétve talál betétes csomagolást, a zacskós friss tejeket most váltják fel drága dobozos tartós tejekkel).
Felelősnek érzi magát, hogy vegyszermentes háztartásával példát mutasson de az alternatív termékek alig beszerezhetőek és különben is drágák. Ahogy nincs ideje környezetkímélő termékeket hajkurászni, úgy ereje sem a háztartási vegyszereket munkájával kiváltani. Így aztán a nők állandó otthoni időzavarát a konyhai elektromos gépeket és a hatékony háztartási vegyszereket forgalmazó cégek profitra váltják.
De konfliktusa nem csak elveivel, környezetével is állandósul. Neki kell veszekedni a férjével (aki jópofa dobozos sört akar), vitatkozni a boltossal (hogy miért nincs választék), őt szégyenítik meg az üvegvisszaváltásnál, és neki kell magyarázkodni a gyereknek (hogy a boldog baba titkát ne a pisis pelenkában, a szeretet ízét ne a csokiszeletben, a barátnőt pedig ne a kockás papírszalvétában keresse). A társadalmi környezet az állandó reklámok, az óvodában kezdődő divatcuccolások, az iskolákban nyomuló büfék és italautomaták, a szemétételt életstílusként reklámozó gyorséttermek gyakorta nevelési elveivel való meghasonulásra vagy konfliktusokba kényszerítik. És ebben a közegben kellene kicsinyeit megtanítani a környezettudatos értékrendre, hogy miért fontos az ép környezet, az egészséges életmód...
Vásárlási döntéseit elvileg ugyan ésszerű indítékok (valós szükségletek) motiválják, de az agresszív reklámok révén a döntés egyre inkább érzelmek hatására születik meg. Maga a fogyasztás pedig egyre inkább az önkifejezés eszközévé válik (presztízs-élelmiszerek, márkás divatruhák, kozmetikumok). A taktika egyszerű: a fogyasztás növelése érdekében el kell mosni a különbséget az alapvető szükségletek és a felesleges fogyasztás, az életstílus és az életminőség között. Egyszerűen kihasználják, hogy a mai háziasszonyok többsége iskolában még nem tanult se környezetvédelmi, se fogyasztóvédelmi ismereteket. A háztartási ökológiával, élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos információikat általában a szomszédasszonytól, a magazinokból vagy a TV-reklámokból szerzik. Csakhogy ez utóbbiak nem a termék használati értékéről, ökológiai-egészségügyi vonzatairól, hanem az elfogyasztásával járó hepiérzésekről szólnak.
Az állam felelőssége
A környezeti szempontból érzékeny réteg, a mai női átlagfogyasztó tehát még inkább nevezhető praktikusnak, mintsem környezettudatosnak. Ennek elsődleges oka magárahagyottsága: az, hogy a rendszerváltás után díszlépésben bevonuló fogyasztói társadalom hosszú időn át, ellenőrzés nélkül vonultathatta fel bombázódzsekis trükkjeit. Évekig tartott a fogyasztóvédelmi hatóságok megszervezése; a fogyasztók érdekképviseletét, tájékoztatását szervezetten felvállalni képes civil fogyasztóvédő mozgalomról pedig a mai napig nem beszélhetünk. Az ökológiai fogyasztóvédő szervezetek (HuMuSz, Reflex, Ökotárs, Tudatos Vásárlók Egyesülete, stb.) színrelépésével a helyzet mára valamivel kedvezőbb ugyan, de érdekképviseleti tevekénységük ? elsősorban tapasztalat és pénzhiány miatt ? továbbra sem hatékony. Pedig a fogyasztók elsősorban bennük bíznak és várnának mindennapi problémáikhoz tanácsot, segítséget.Egy hatékony (európai vagy hazai) belső piac működtetéséhez alapvető, hogy az abban játszott meghatározó szerepét a felvilágosult fogyasztó elhiggye, és komolyan vegye. A vásárlási választás szabadsága nemcsak a fogyasztó demokratikus joga, de össztársadalmi érdek is. A kritikus fogyasztó választásával segíthet megelőzni a természeti javak, nyersanyagok esztelen pazarlását és hozzájárulhat a termék gyártásánál ill. az elhasznált termék ártalmatlanítása során keletkező környezetkárosítások csökkentéséhez. Ő lenne az a kívánatos (környezet)tudatos fogyasztó, akinek vásárlási döntéseit nem a reklám határozza meg. Maga dönti el, hogy valójában mire van szüksége, és választásánál figyelembe veszi döntésének ökológiai következményeit is.
Az ipar és kereskedelem hivatkozása hamis. Nyugati példák igazolják, nálunk pedig főleg igaz, hogy a fogyasztói oldal védelme érdekében az államnak szabályozóként kell beavatkoznia a piaci folyamatokba. Csak állami segítséggel lehet a fogyasztók pozícióját a gyártóval szemben annyira megerősíteni, hogy azzal valamennyire kiegyenlíthetők legyenek a jelenlegi szociális-gazdasági hátrányok. Igen, jól írtam, az államnak kötelessége a gazdasági jog eszközeivel elősegíteni a fogyasztók környezettudatos döntéseit. Eszköz ehhez az okozói elv következetes érvényesítése, az extrém költségek fogyasztói árban való megjelenítése, a környezetbarát termékek, háztartási beruházások adókedvezménye, a többutas csomagolási rendszerek támogatása. És mindenekelőtt az egyelőre csak jogszabályban hivalkodó szervezett (iskolai) fogyasztóvédelmi oktatás-képzési tevékenység beindítása. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a jogait ismerő és gyakorló (környezet)tudatos fogyasztói réteg kialakítása.
Na, ebben a folyamatban kaphatnak kiemelkedő szerepet a környezeti-egészségi szempontokra alapvetően érzékeny, a családjának meghatározó fogyasztói értékrendet közvetítő nők.
