Hogy mennyire nem építésügyi és építőanyag-ipari szakmai kérdésről van szó, azt könnyen bárki beláthatja. Ehhez azonban pár alapkérdést tisztázni kell.

Jogharmonizáció

Az európai jogharmonizációs szabályozás egy ékes darabja, a 3/2003. BM-GKM-KvVM együttes rendelet az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól határoz. Megint túllihegtük az EU-t, egy ilyen rendelkezés ott elképzelhetetlen. A rendelet döntő része már hatályban van.

A rendelet rögtön az elején az építési törvényre (1997. évi LXXVIII. Tv) és a fogyasztóvédelmi törvényre (1997. évi CLV. Tv) hivatkozik. Kiterjed valamennyi építési termékre, annak gyártójára, forgalmazójára, importálójára, továbbforgalmazójára, belföldi felhasználójára, továbbá ? többek közt ? az ezekből létrehozott építmény építtetőjére, tervezőjére és kivitelezőjére. Tehát máris elhagytuk a szakmai terepet, hiszen az épület építtetője mi vagyunk: akik lakni és élni szeretnénk otthonainkban, s ehhez nem átallunk házat építeni.

A rendelet építési termékről beszél. Ide tartozik minden olyan anyag, szerkezet, berendezés, vagy több, különböző részből összeállított elem, amelyet azért állítanak elő, hogy építményekbe állandó jelleggel beépítsék. Összemossa a téglát a fallal, holott csak a tégla termék, a fal nem. Hagyományos szerkezeteknél e kettő még megkülönböztethető, de egyes szerkezeteknél ? ahol a különböző funkciók szétváltak ? már nem (pl. létravázas szalmabálafal). A rendelet felhasználói definíciójában nincs különbség a lakásfelújító polgár és a bevásárlóközpontot tervező-beruházó multi közt.

Az alapvető követelmények: mechanikai ellenállás és stabilitás; tűzbiztonság; higiénia, egészség- és környezetvédelem; használati biztonság; zaj- és rezgésvédelem; energiatakarékosság és hővédelem. Ezekből igazán csak 2-3 szent. Ezeket precízen és megbízhatóan, szabványok szerint mérni lehet. A higiéniával összemosott környezetvédelmet azonban nem mérik (mert nem lehet), ergo az építőanyag környezetvédelmi és egészségügyi tulajdonságai elhanyagolhatóvá degradálódnak már a szabályozás szintjén. Itt még egyenlő prioritással emlegetik őket, a jogszabály alkalmazása során azonban már hátrébb rangsorolják.

Minősítés, minőség-ellenőrzés

Piaci szereplők között roppant fontos a garancia-vállalás kérdése. Az építőanyag-kereskedő polcain sorakozó termékekhez is adnak bizonyítványt: a bírálatunk tárgyát képező rendelet éppen erről gondoskodik. Azonban ha nem találok számomra megfelelő terméket, akkor azt nem állíthatom elő magam anélkül, hogy milliós minősítési procedúrának vetném alá magam. A rendelet szerint ugyanis forgalomba hozni vagy beépíteni csak megfelelőség igazolással rendelkező, építési célra alkalmas építési terméket szabad. Építési terméket építménybe betervezni akkor szabad, ha arra jóváhagyott műszaki specifikáció van. Abban egyetértünk, hogy építési célra csak akkor alkalmas egy termék, ha teljes tervezett élettartama alatt, rendeltetésszerű használat és előírt karbantartás mellett kielégíti az alapvető követelményeket (amelyek között a jogalkotás nem egyformán súlyoz).

A korábbi szabályozás szerint: magáncélra, saját magának az ember építhetett nem minősített termékből is (ezt a ?jogharmonizációs? szabályzat már nem tartalmazza). Nem szabad megfosztani attól a jogától, hogy tervezzen, hogy meghatározhassa, mikor, hol és milyen anyagot használ. E jogok az építtetőt is megillethetnék!

A megfelelőség igazolási eljárás alapját jóváhagyott műszaki specifikációk képezik.

Csak remélni tudjuk, hogy az átláthatatlan folyamat végén lesz végre szabványa pl. a vályogépítésnek, a földépítésnek, és az egyéb környezetbarát építési technológiáknak. Azonban, míg az átvett EU szabványok betartása kötelező, nemzeti nyelven történő kihirdetése nem. A 40-50 éves szakemberektől pedig lehetetlen elvárni, hogy a szabványalkotó nyelvén értse a szakszavakat és megfogalmazásokat.

Mindig lesznek olyan technológiák és anyagok, amelyekről pénzügyi támogatottság hiányában nem szólnak szabványok, amelyekhez tőke és tőkeérdek hiányában nem készíttetnek drága pénzen műszaki engedélyt (egy egyszerű minősítéses eljárás pár millió forinttól indul). Még akkor sem, ha szükség van arra, hogy komolyan kezeljük e témákat, s Brüsszel is elvárja tőlünk.

Újrahasználható építőanyagok?

A környezetbarát építés túlnyomó többségét, a műemlékvédelmet, a szociálisan halmozottan hátrányos rétegek lakásépítését hozza ez súlyosan hátrányos helyzetbe. És persze azon helyi építőanyagokat, amelyek egyébként tökéletesek lehetnének, de minősítésük költsége nem térülne meg.

A rohamtempóban fejlődő építőanyagipar egyre jobb(?) és tökéletesebb(?) termékeivel a szabályozás is fejlődik: a követelmények gyorsan szigorodnak. Egyes termékek egyenesen veszélyes hulladékokként kezelendőek (azbeszt). Egy-egy adott igénynek önállóan egyre kevésbé felelnek meg, általában a különböző anyagokból épített szerkezetek képesek azokat kielégíteni: a húszéves téglából ma plusz hőszigeteléssel alkalmas szerkezet építhető.

A ma gyártott építőanyagok többsége a későbbi bontás során tönkremegy, használhatatlanná törik. Ez abból fakad, hogy a támasztott követelményeknek nem egyformán kell megfelelni: általában a szilárdsági, tűzvédelmi és hőtechnikai elvárásoknak alárendelik a környezetvédelmi és egészségügyi elvárásokat. Ezek a ?korszerű? anyagok rengeteg energia felhasználásával készülnek, beépített élettartamuk rövidebb, újrafelhasználhatóságuk kérdéses. A piacot irányító erőknek ez az érdekük.

De nem szabad elfeledkezni azokról az anyagokról, melyeket az ?örökkévalóságnak? gyártottak: épületeink jelentős hányada még mindig olyan építőelemekből áll, amelyek újra és újból használhatóak lennének. Magyarországon évente 70-75 millió tonna hulladék képződik, amelynek 10%-a építési törmelék (KukaBúvár, 2002. ősz). Környezetvédelmi és gazdasági érdekünk, hogy ebből minél több újrahasznosítható legyen. A negyedik legnagyobb iparág energiaigényét és az építőanyagok behozatalát lehetne csökkenteni, munkahelyeket teremteni. A jelenleg illegális lerakókban landoló törmeléknek, sittnek ismét értéke lenne.

Az újrahasznosítás legfőbb gátja a szóbanforgó rendelet. Ez ugyanis olyan termékekről beszél, amelynek gyártási és minősítési eljárása precízen vezetett. A 20, vagy 120 éve ? nem gyártott, hanem ? készített tégla ebbe nem tartozik bele. Mint ahogy az a tetőcserép sem, amelyet az egyébként 6 éve, akkor minősített tetőfedő anyagokból épült háznak a most beépíteni kívánt tetőtere során leveszünk. A munka folyamán vissza is tennénk, de a terméket azóta már nem gyártják, minősítése lejárt, és nem is őriztük meg a papírját. A jogkövető magatartást tanúsító állampolgár ekkor minősítteti milliókért, vagy kidobja, és vesz helyette másikat.

A rendelet fényében vetődik fel: hogyan képzelhető el az, hogy a veszélyes hulladékokat be lehet építeni az útalapokba? Kap majd építőipari műszaki engedélyt? Netán egyenesen szabványt írnak ki rá?

Politikai felelősség

Az alábbi idézet a miniszterelnök által aláírt ?Környezet- és természetvédelmi kötelezettségvállalásaim? című irományból származik. Az ígéretcsokorból most csak néhány kiragadott mondatot idézek:

?1. Csak olyan új törvény, kormány- és miniszteri rendelet, valamint kormányhatározat kerül elfogadásra, amely nem csökkenti a környezet-, természet- és egészségvédelem, továbbá az oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális ellátás jogszabályokkal biztosított szintjét.?

?10. Kezdeményezzük az OTÉK* módosítását a környezeti szempontok figyelembevétele érdekében. ?

Politikusaink minden bizonnyal átérezték a jövő nemzedékek iránti felelősségüket, és csak tévedtek, amikor három miniszter közös rendeletben ezen elvek ellen alkotott jogszabályt. Remélem, gyorsan javítani fogják mulasztásukat.

* OTÉK: az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. számú kormányrendelet

Részletesebben a témáról: www.archi.hu/zoldepites