A tél végén azonban a szánkók bekerülnek a raktárba, garázsba, padlásra, s az idők múlásával bizony a fa alkatrészeket, vagy a vas talpat kikezdi az elmúlás. Ezt megelőzhetjük, ha száraz, szellős helyen tartjuk, de erre nem mindig van lehetőség. A fáról lemállik a festés, a fém részeket pedig megkezdi a rozsda.

Időnként érdemes lakkal – lehetőleg csónaklakkal – újra kenni a fa részeket, ezzel gátolva meg, hogy a folyamatos nedvességnek kitett alkatrészek változatlan erővel bírják az újabb és újabb teleket.

Az esetleg eltört, megrepedt lécezést érdemes kicserélni, mert esztétikai okok mellett a biztonságos használatban is sokat segít, ha nincs meggyengülve sehol az alkalmatosság. Óvatosan feszítsük le a sérült részeket – természetesen, ha csavarozva van, egyszerűbb a dolgunk, csak kihajtjuk a csavarokat és az új léceket visszatehetjük a helyükre. Mindenképpen le kell kezelni az új tagokat, hiszen a kezeletlen fát akár egy szezon alatt is kikezdheti a nedvesség.

Nagyon fontos, hogy csak abban az esetben álljunk neki szánkónk felújításának, ha nem a talp a sérült rész. A teljesen faszerkezetű szánkók esetében ugyanis nagyon körülményes a hajlított talpfák pótlása. Ha szerencsénk van és azok épek, máshol nyugodtan lecserélhetjük a hibás darabokat – akár az ülőkén, akár a háttámasznál.

Vannak olyan szánkók is, melyek az ülőrészen kívül teljes egészében fémszerkezetesek. Érdemes minden ősszel gondosan ellenőrizni a szerkezet épségét, bár ez a típus kevésbé sérülékeny és egy jó zománc-, vagy fémfestékkel egy-két évente újrakenve örök darabnak mondhatóak.

Az utolsó elengedhetetlen tartozéka egy szánkónak a húzókötele. Mielőtt rápakoljuk a gyereket, nem árt, ha ennek épségét is ellenőrizzük, forintos tétel a kicserélése.