A Budakeszi Vadaspark környezetében lévő csoportos gyülekezőhelyek, úgymint az állatsimogató környéke, a Szilfa tisztás, a Csacsi-rétnél lévő parkoló háborús övezetté válik minden egyes hétvége után. Mondhatnám bármelyik erősen terhelt, népszerű, család- és gyerekbarát kirándulóhelyet, mindegyik ugyanezt a látványt hozza. Talán annyiban érdekes a nevesített eset, hogy Budapest környéki, nagyon népszerű hely lévén tényleg nagy “kirándulóterhelés” van ezen a vidéken, viszont ennek megfelelően a karbantartására, infrastruktúrájára is érezhetően jóval több jut finanszírozásban, mint más helyekre.

A képeket látva, gyanítom, hogy kommentelők egész hada rögtön elkezdene hárítani: “látszik a képeken, hogy a szemetesekhez viszi a jó nép a kidobni valót, az üzemeltető hibája, hogy nincs elég nagy gyűjtőedény, nem elég sűrű a szállítás.” NEM. A baj ott gyökerezik, hogy a kirándulók imádják azt a drága jó természetet, amiben vidáman kikapcsolódnak, de azt elfelejtik összekötni azzal az esettel, amikor bemennek a “bótba”. Nem kellene ennyire kényelmesnek lenni: műanyag tányérokkal, poharakkal, evőeszközökkel, italos csomagolásokkal, zacskócskákkal diszkréten elkerülni a mosogatást, tisztítást. Ha valakinek fontos, hogy ilyen szép zöld környezetben lehessen, mint a képek hátterében, akkor tegye meg, hogy nem hord oda ilyen mérhetetlen mennyiségű szemetet. Tovább megyek: ne termeljen ilyen mérhetetlen mennyiségű szemetet! Mert lehet, hogy végül a fenntartó eltakarítja utánuk a piszkukat, de ő se tudja máshová vinni, mint egy hulladéklerakóra, vagyis a természet egy másik szegletébe.

A kulcs a gondolkodásban rejlik, és az ingyér’ van. Egy kirándulást profi módon meg lehet úgy szervezni, hogy nulla, azaz nulla hulladékot hagysz hátra. Az étkészletből tessék többször használhatót vinni, majd hazavinni. Műanyagpalackok helyett pedig ott a jó öreg kulacs. A zacskó szintén újrahasználható odahaza. Az ételmaradék a legbosszantóbb, ugyanis az emberi “disznóólat” még a vadak is jól szétszedik érte. A kaja nem játék, mondják az öregek, én meg hozzáteszem: nem is szemét. Annyit vigyünk, amennyi elfogy, ha mégis marad, akkor meg tessék hazavinni lezárható dobozban. Jó lesz az a bográcsgulyás hétfőn ebédre, minden kolléga ott fog epekedni felette. Papírszalvéta helyett bizony elő kell venni a textilt, de jó helyette a konyharuha is. Alufóliát ne használjunk olyan pazarló célokra, mint csomagolás, ha nem akarunk sok-sok vörösiszapot a nyakunkba. Ezzel a néhány lépéssel gyakorlatilag kiküszöböljük a hulladék szinte teljes egészét, ugyanis bátorkodtam egy rögtönzött hulladékösszetétel vizsgálatot végrehajtani.

Nem szeretném azt vizionálni, hogy gyerekeink, unokáink az önfeledt családi hétvégéiket már csak gyönyörűen rekultivált, azaz letakart, növényekkel benépesített, ám belülről rothadó szemétdombokon fogják tudni eltölteni. Annyira egyszerű a megoldás. Lécci, lécci, lécci!