Az első nap első élménye a Pandora Egyesület mélyökológiai csoportfoglalkozása volt, ahol megtapasztaltuk azt, hogy egy ökológiai, vagy társadalmi problémával való találkozás négy alapérzelmet válthat ki belőlünk. Érezhetünk dühöt, szomorúságot, ürességet és félelmet. De ezek mögött a negatív érzelmek mögött mindig valami pozitív érzelem van. Valahol mélyen, legbelül. A félelem mögött épp a bátorság. Hiszen csak az fél, aki elég bátor szembenézni azzal, hogy mit veszíthet. Kérdés, hogy elég bátor-e ahhoz, hogy tegyen is valamit.

 Igen, fél az az újságíró is, aki leleplezi a korrupciós ügyeket. Fél az az aktivista is, aki odaláncolja magát valahová, fél az a kulturális programot szervező lány, aki rácsapja az ajtót a képviselő-testületre, fél az a cigány gyerek, akinek a falujában cigány családokat irtottak ki, fél az a fiatalember, aki a városi bicajozást szeretné népszerűsíteni és ezért a felmatricázott és „leszart” kocsijával elmegy egy autós rendezvényre, fél a gyereklány, akit magára hagynak, kihasználnak, megerőszakolnak és prostitúcióra kényszerítek és persze fél az a közalkalmazott is, aki az állásával játszik, amikor like-ol egy kormányt támadó cikket a Facebookon. 

Mégis kell, hogy legyen bátorság bennük, hogy tegyenek valamit. Azért, mert érintve vannak és mert érzik az egyéni felelősségük súlyát. És igazából ez az a két fogalom, amiről számomra a bodajki 5 nap igazán szólt, ami belül van: a felelősség és a bevonódás. Mert a félelem csak kívül van. 

Az ökopolitika most már azt jelenti számomra, hogy felelősséget kell vállalnom minden olyan dologért, tettért, ami másnak kárt okoz. Legyen az a más egy kiszolgáltatott ember, egy kisebbség, egy ökoszisztéma, vagy a Föld maga. Felelősséget kell vállalnom, mert érintett vagyok. Akkor is, ha távol élek, akkor is, ha nem vagyok annak a kisebbségnek a tagja, akkor is, ha fogalmam sincs arról, hogy mi az összefüggés az én fogyasztási szokásaim és a globális felmelegedés között. Az a minimális felelősségvállalás, hogy tanulok. Hogy megismerem az összefüggéseket és tudomásul veszem a természetkárosításokban és a társadalmi egyenlőtlenségekben is a saját felelősségemet. És persze teszek is ellenük. Ki-ki a maga módján. Mert hihetetlenül jó érzés lehet legyőzni a félelmünket. Belemenni akkor is, ha a gyomrunk összeszorul. Belemenni és megtapasztalni azt, hogy ki lehet belőle jönni, hogy túl lehet élni. Rájönni, hogy aki ellen felléptél, akivel szemben kiálltál, ő maga is retteg. Észrevenni, hogy nem hagynak egyedül, hiszen mások is érintettek. 

Nincsen B bolygó, még akkor sem, ha a Curiosity sikeresen landolt a Marson. Nem megoldás, ha bunkereket építünk magunknak és a családunknak, mint a prepperek. Pláne nem megoldás, ha bűnbakot keresünk, akire rátolhatjuk a felelősséget és azzal áltatjuk magunkat, hogy megoldjuk a problémát, ha kiirtjuk azt, akit felelőssé tettünk. 

Akik ott voltak a Nyári Egyetemen a minimumot már megtették, hiszen tanultak. Most el lehet kezdeni dolgozni a maximális felelősség-vállalásért is.

Zagyva Gabriella