Elgondolkodtatott, és egy kis kutatómunkára ösztönzött: mi is az a „leasing society”? Az Európai Parlament tanulmánya szerint olyan társadalmat jelöl, amelyben a termelő és fogyasztó között a korábbiaktól eltérő kapcsolat alakul ki, amely szolgáltatás- és fogyasztó fókuszú, és újragondolja a tulajdon és felelősség kérdését. Talán a tartós bérlet a legjobb kifejezés rá, bár relatív, mit nevezünk tartósnak. A magántulajdont háttérbe szorító társadalomból talán a bérelt lakások, házak és autók a még számunkra is emészthető dolgok, ám pl. Franciaországban a mosógép közös használata is elterjedt – és itt nem a mosodai szolgáltatásokra kell gondolni, vagy alagsori mosókonyhákra, hanem több háztartás által használt közös mosógépekre. Bár ez inkább a megosztáson alapuló gazdaságra jó példa, amikor a bérlés/kölcsön magánszemélyek között, adott közösségen belül történik; a lízingelők jobbára cégek szolgáltatásait, termékeit használják magánszemélyként. Épp ezért az általuk a gyártókra gyakorolt hatás is közvetlenebb és gyorsabb, hiszen ha egy adott termék nem nyeri el a lízingelők tetszését, annak azonnal hangot adhatnak, gyors reagálásra késztetve a szolgáltatót/gyártót.

A „leasing society” – csakúgy, mint a megosztáson alapuló gazdaság – környezetvédelmi szempontból mindenképp üdvözlendő! A tulajdonjog a szerződés lejárta után is a szolgáltató/termelő kezében marad, egy termék esetében a javítás és esetleges újrahasználat a szolgáltató feladata és felelőssége, ebből következően elemi érdeke, hogy terméke tartós, hosszú életű legyen.

A mosógépes példánál maradva: jelenleg a gyártók célja a minél magasabb eladott darabszám elérése. A termékeiket úgy gyártják, hogy a termék élettartamát a garancia lejárta után kicsivel határozzák meg, kevés a cserélhető alkatrész, javítható szerkezet. Lízing esetében viszont az újrahasználat (a következő bérlő miatt lényeges szempont a termék tartóssága, illetve ne felejtsük el, hogy a szerződés lejárta után a mosógépről a gyártónak kell gondoskodnia, azaz újra bérbe adnia vagy megsemmisítenie. Nem kell magyaráznom: a kevesebb legyártott mosógéphez kevesebb nyersanyagot használnak fel, kevesebb a gyártás során a környezetszennyezés, jó eséllyel a termék szállításakor (a gyártás helyétől a felhasználás helyéig) kibocsátott káros anyag is jelentősen csökkenthető, tehát „zöld szemmel” nézve valóban fenntartható.

A hvg.hu cikk bevezetőjének utolsó mondata nem hagy nyugodni: „ők nem akkor fogják magabiztosnak érezni magukat, ha birtokolják a vagyont, hanem akkor, ha nem kell törődniük vele.” Csak bízni tudok benne, hogy a magántulajdon visszaszorulása nem a “közös lónak túros a háta” attitűd erősödését fogja hozni, és a „nem törődés” inkább csak az ügyintézés, hiteltörlesztés béklyóiból szabadít fel, miközben megőrizzük a „jó gazda gondosságát”, amivel biztosítani tudjuk a tárgyak hosszú távú használhatóságát, fenntarthatóságát.