Mi bűzlik Dániában?
Dánia, több kutatás szerint, a világ legboldogabb országa. Kíváncsi voltam erre a boldogságra, ezért amikor lehetõségem nyílt rá, Dániát választottam Erasmus ösztöndíjam célországának. Kíváncsi voltam a Skandináv országok közismerten erõteljes környezetvédelmi politikájára is, különösen a hulladékkezelés terén betöltött legendás vezetõ szerepük érdekelt.
Sajnos a lelkesedésemet már az elsõ napon megtörte Hans, a szállásadóm. Amikor az otthoni szelektív gyûjtõt kerestem, flegmán közölte: „Nincs, minek, úgyis az egészet elégetik!”. Laikus, nem ért a témához - gondoltam meggyõzõdéssel, és azonnal utánanéztem az Eurostat adatbázisban. Meg is találtam, hogy Dánia hulladékának 55%-át tényleg elégeti (Svédország 46-50%), és ez az arány 2002-óta nem változott. Az égetéssel elektromos áramot állítanak elõ, ami a sok s
zélerõmûvel együtt lehetõvé teszi Dánia lakosságának az olcsó áramhoz jutását.
Északi szeméthelyzet
Kiutazásomnak további céljai közé tartozott szakdolgozatom megírása a hulladékmegelõzés témakörébõl, melyhez anyagot az e téren fejlett Skandináv kutatóktól reméltem, és találtam is kellõ mennyiségben. Ezért is okozott megdöbbenést, amikor olvastam (Eurostat), hogy a dánok 40%-al több szemetet termelnek, mint mi magyarok, és ez növekvõ tendenciát mutat. Mivel egy szigorú dán törvény tiltja az égetésre alkalmas hulladék lerakását, az egyre gyarapodó szeméthegyek 2003-ban egy újabb égetõerõmû munkába állítását eredményezték Esbjergben (Nyugat Dánia).
Nem tudtam elképzelni, hogyan lehetséges ez, hiszen teljesen környezettudatosan élnek. Rengeteg zöldterület van a városokban (Aarhus, Koppenhága, stb.), és a fiatalok szinte kivétel nélkül biciklivel közlekednek. Sajnos idõvel választ kaptam erre a kérdésre is. Mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy rendszeresen étteremben együnk, többnyire otthon fõztünk. Ennek eredményeként meglepõen sûrûn kellett üríteni a szemetes ládát. Próbáltam ott is betartani a „minél kevesebb csomagoló anyaggal vásároljak” elvet, de nagyon nehezen ment. A dánok az „egyenként-mindent-becsomagolni” mesterei. Annyi mûanyagtálcát és nejlonborítást még soha életemben nem láttam. Így hát az ebéd elkészítéséhez szükséges anyagok kicsomagolása igény bevette a fél kukát. Ezt már csak a karácsonyi készülõdés múlta felül, amikor még tovább nõtt a már illõ díszítéssel is bíró csomagolóanyagok mennyisége. Aki még nem látott Mikulással díszített sörös dobozt, vagy mandarint, ki ne hagyja Dániát karácsonykor!
Kellemes meglepetés is ért persze, amikor egyik újdonsült ismerõsöm felhívta figyelmemet az üres sörös dobozok „értékére”. A „pant” jelzéssel ellátott üvegeket, palackokat, alumínium dobozokat ugyanis betétdíj ellenében visszavették a speciális, minden boltban megtalálható visszaváltó automaták. A már Németországból ismert módszert könnyû volt megszoknom, sajnos azonban csak az italos csomagolóanyagok 50%-a volt visszaváltható és az értékük sem volt több 30 forintnál (a dánok fizetése a 10-szerese a magyar átlagnak). Így az Erasmusos diákokon kívül másoknak nem jelenthetett komoly motivációs erõt.
Merre tovább?
Tervem, hogy a hulladékmegelõzés követendõ módját Dániában találom meg, kudarcot vallott. Úgy tûnik, a helyi környezetpolitika nem lépett túl a 30 évvel ezelõtt felvázolt hulladékcsökkentési elveken. Még most is a hasznosítás - legyen az anyagában, vagy energetikailag – az elsõdleges cél, és komoly erõfeszítésekre lesz szükség a kialakult nézetek megváltoztatásához.
Nem biztos, hogy követnünk kellene Skandináviát. Változtatásra szükség van, de kövessük inkább az új Hulladék Keretirányelv hierarchiáját, ami legfontosabb hulladékkezelési módszerként a megelõzést nevezi meg, és egyben stratégiákat irányoz elõ a mielõbbi meghonosítására.
|
Az olcsó az igazán drága
|
Ugyan az említett módszer most már az új Hulladék Keretirányelvnek is köszönhetõen legálisan hasznosításnak minõsül (ami a megelõzés és az anyagában történõ újrahasználat után a hulladékkezelés egyik módja), a szakemberek egyre inkább kétségbe vonják az egészségre és a klímára gyakorolt semleges hatását. Sõt, a Friends of the Earth nevezetû világszervezet az egyik tanulmányában éppen a hulladékégetést teszi a klímaváltozás egyik felelõsévé. A tanulmány arra is rámutat, hogy a hulladékégetésbõl származó villanyáram elõállítása 33%-kal több CO2 légkörbe jutását eredményezi, mint ugyanannyi áram elõállítása egy gáztüzelésû erõmûben. Nem elhanyagolható az égetéssel a levegõbe kerülõ veszélyes anyagok, például a NOx, SO2 és dioxinok egészségre káros hatása sem. Az ilyen tevékenység végzéséhez megfelelõ és rendszeresen karbantartott, szûrõkkel felszerelt égetõkre van szükség, bár a kutatók továbbra is óvatosságra intenek az új égetõerõmûvek építésével kapcsolatban. A legnagyobb gondot az új erõmû helyének meghatározása okozza. A 21. század betegségeként tartják számon a NIMBY szindrómát, mely az angol „csak ne az én hátsó kertembe” (not in my backyard) kifejezés rövidítése és a lakosság valós kétségeit fejezi ki az ilyen jellegû erõmûvekkel kapcsolatban. 
