Nem is olyan nagyon régen a vietnami fociról még bátran mondhattuk, hogy játéktudásban olyan messze vannak mitõlünk (mármint a magyar focitól), mint „Makó Jeruzsálemtõl”. Ma már Andorra válogatottjával kapcsolatban sem kockáztatunk meg ilyen felelõtlen kijelentést. A színvonal ilyetén való alászállásán felbuzdulva a „Visnyeszéplaki gólvágók” (az átlagéletkor lassan, de biztosan átlépte a 40-et) is reménykedhet a magyar elsõ osztályba való feljutásban. Éppen sportfelszerelésünk drasztikus fejlesztése érdekében (5-6 éves labdánkat már ronggyá rugdostuk) elindultam egy új laszti beszerzésére. A fõváros, mint a kereskedelem és az árubõség mintavárosa éppen utamba esett, s pár órát rászántam a keresésre. Az elõzõ labdát (kézzel varrt, valódi bõr) annak idején a Nyugati-téri sportszerüzletben vettem, így elsõ utam oda vezetett. Hiába, a boltot hónapokkal ezelõtt felszámolták.

Úgy döntöttem, multihoz (plázák, bevásárlóközpontok) nem megyek, így hát elindultam gyalogszerrel az üzletek tengerében. Két-háromórás keresés után be kellett látnom, hogy a feladat nem is olyan egyszerû: lehet, hogy rossz útvonalat jártam be (Nyugati tér-Bajcsy Zsilinszky út.-Deák tér-Ferenciek tere-Fõvámház tér), de összesen egy sportszerbolt akadt az utamba, ahol csak fényes mûbõr lasztik voltak 4-11 ezer Ft közötti áron. Kérdésemre az eladó közölte, hogy valódi bõrfocit ne is keressek, mert olyat már nem gyártanak.

Hát akkor legfeljebb nem focizunk, hanem sportágat váltunk, (marad a csocsó...) gondoltam, de azért még körülnézek máshol is. Büdöspesti mandátumom lejárt, de adtam egy kis esélyt, hátha Kaposváron több szerencsém lesz. Kisebb város, kevesebb gyaloglás. Az indulás nem volt túl biztató: az elsõ általam ismert sportszerboltot a közelmúltban itt is felszámolták. Következett egy játékbolt, ott épp elfogyott az áru, míg a következõben találtam egy, azaz egy darab kiváló minõségû kézzel varrt bõrgolyót 6000 Ft-ért. Mondtam, ha találnak a raktáron még egyet, akkor áll az üzlet (Az önkormányzat két labda beszerzésével bízott meg). Nem találtak... Irány tovább, még pár sikertelen kísérlet után a kaposvári Fradi ajándékboltban közölték, hogy 3 nap múlva lesz Hajrá Fradis laszti 7000 Ft-ért, de az xy cégnél a külvárosban biztos kapok, mert õk varrják.

Hirtelen leesett (a tantusz), hogy a Sors, a Jóisten azért járatta végig velem ezt a Kálváriát, hogy eltaláljak a gyártóhoz. Nosza, irány a megadott címre. Meg is leltem a labdagyárat, az ügylet lerendezõdött (kb. 40%-kal olcsóbban jutottam az áruhoz!). Közben elbeszélgettem a fõnökkel, s itt jön az eset pikantériája: valóban õk varrták a lasztikat egészen az elmúlt évig. Ám a környezetvédelmi hatóság a festõtechnológiájuk korszerûsítésére kötelezte a céget, ami ugye rendjén is van. Ám õk számoltak: ha beruháznak a korszerûsítésbe, akkor kénytelenek lesznek 40-50%-kal megemelni az árat, s így már a kutya sem fogja megvásárolni az egyébként valóban minõségi terméküket. Mit csináltak hát: adódott egy lehetõség, s eladták az egész technológiát, gépsort, mindent Vietnámba, és most ott készülnek a labdák. A kaposvári cég ma már csak forgalmazó...

Mi történt valójában: a „legkisebb kényszer” elvét követve, s a környezetvédelmi törvényeknek engedelmeskedve immár kb. húszezer km-re került a gyártás (ahol ugyanolyan környezeti terhelést okoz, mint eddig itthon), a szállítás viszont megsokszorozza a károkat. S most gondolkozzunk csak el: hány milliárd Ft-tal támogatta az állam a Hankook nevû multit, hogy idetelepítse gyanús gyárát: 50 milliárddal, százzal? Mennyi kellett volna egy kis magyar cég környezetvédelmi beruházásának támogatásához? 5 millió? Esetleg 10? S akkor itthon maradt volna a más ipari tevékenységekkel összehasonlítva nem különösebben környezetszennyezõ gyártósor! S vajon, hány ilyen eset van, amikor minimális segítséggel életben maradhatnának a kis magyar cégek, de a kormány ahelyett, hogy õket segítené, teljes mellszélességgel támogatja az egyébként is hullagazdag multinacionális vállalatokat?

Nyisd ki a szemed! (Énekelte hajdanán a KFT.)