Környezettudatosság Afrika szarván
Eritreai körkép
Míg Magyarországon egymás után siratjuk el az utolsó környezetet kímélő csomagoló-anyagokat, addig innen sok ezer kilométerre Kelet-Afrika egy kis országában az általános hulladék-megelőzés, hulladék újrahasznosítás a mindennapok része. Eddigi tapasztalataim alapján a harmadik világ egyet jelentett a végeláthatatlan szeméthalmokkal. Különösen szembeötlő ez a „fejlett világra” csak a közelmúltban nyitó országokban, ahol a lakosság nem tud mit kezdeni a ráömlő filléres termékek csomagolóanyagaival. Nyilván sokkal hamarabb érték el például a kis dél-kelet ázsiai falvakat a dobozos és műanyag palackos italok, sokszorosan becsomagolt snackek, édességek és egyéb „modern” termékek, mint a „fejlett hulladékgazdálkodás” vagy az efféle termékeket elutasító szemlélet.
Simon Gergely (Levegő Munkacsoport) riportja.
Eritrea, bár a világ talán nem legszerencsésebb térségében fekszik, hisz dél-nyugatról Etiópia, északról pedig Szudán határolja, továbbá az ország egy jó része a világ legszegényebbnek tartott Száhel-övezetbe esik, az országban mégsincs jelentős éhezés, illetve sok európai ország számára is követendő környezetvédelmi, sőt hulladék-megelőzési koncepcióval rendelkezik. A „nemzetközi közösség” sok szempontból elítéli a világra és a „szabad kereskedelemre” nem kellően nyitott országot, ahol - bár nincs McDonalds - az országban kapható két fajta sör közül az egyik bio.
Az átgondolt környezetpolitika része, hogy már a évtizedekkel ezelőtt is kölest kaptak a falusiak minden elültetett fáért, illetve a hegyoldal teraszosság tételéért, hogy megakadályozzák a talajeróziót és az elsivatagosodást.
Szinte természetes, hogy az ország távoli száraz részeiben a vízszivattyúk napelemmel működnek.
A szép és tiszta fővárosban a gépkocsik ritkaságát és a biciklik elterjedtségét még betudhatnánk a térségre jellemző szegénységnek, de az, hogy az ország, követve Dél-Afrika példáját, 2005. január 1-vel betiltotta az egész országban a nejlon zacskók használatát, már egyértelműen környezettudatosságot sejtet. A korlátozás bevezetésének kizárólag természet- és környezetvédelmi okai voltak, ugyanis mindenkinek elege lett a mindent, többek között a tengerpartot elborító zacskókból. A betiltás hivatalos indoka is kizárólag környezet és természetvédelmi: „a műanyag zacskók azon túl, hogy eltömítik a szennyvíz- és az ereszcsatornákat, elfojtják a szárazföldi és különösen tengeri élővilágot, elszennyezik a talajt, drasztikusan rombolják a természetes tájakat és ráadásul 20-100 év alatt bomlanak csak le.”
A műanyagot leginkább vászon szatyrokkal helyettesítették. A tiltás olyannyira komoly, hogy a gyártást, importálást és az árusítást is egyaránt szankcionálja a Környezetvédelmi és Víz- és Talajügyi Minisztérium. Minket már a repülőtéren figyelmezettek, hogy elő ne vegyük a zacskóinkat utunk során, és eszünkbe se jusson odaadni valakinek, mert ez esetben komoly pénzbüntetésre számíthatunk. A helyiek által teljes mértékben elfogadott és betartott szabályozás szerint a zacskó használatért önmagában még nem jár büntetést, de ha nem tudunk elfogadható választ adni a rendőrnek zacskónk eredetére, akkor fizetnünk kell.
A hulladék mennyiségét csökkenti, hogy a helyiek számára megfizethető italokat kizárólag csak visszaváltható üvegben árusítják. Alumínium dobozos üdítőt, sört egyáltalán nem láttunk - egy-két jobb szállodát leszámítva -, eldobható műanyag palackban pedig csak az Európaiaknak gyártott tisztított ivóvizet árulják. A helyiek által fogyasztott szóda és a sör is mindenhol, még a vendéglőkben, szállodákban is csak visszaváltható üvegben kapható. Senki sem hagyja az üvegét veszni, hisz míg egy sör 60-70 forintba kerül, addig az üvegbetét 50 forintot tesz ki.
A zacskók hiánya mellett szintén feltűnő az újrahasznosított termékek sokszínűsége és elterjedtsége. Jól láthatóan a lakosság is felismerte az újrahasználat, az újrahasznosítás fontosságát. A fővárosban, Asmarában a régi tevepiac helyén látogattuk meg a Medebart, az ország egyik legjelentősebb „újrahasznosítási piacát”.
A nyersanyag-takarékosságnak és a hulladék újrahasznosításnak ennél jobb példáját még sosem láttam. Szinte minden létező kommunális és ipari hulladékból készítenek új használati tárgyakat.
Olajoshordókból például kitűnő tradicionális kávéfőző, merőkanál, tölcsér vagy lapát készül.
E kopt keresztény ország temetőiben a keresztek nagy része is újrahasznosított fém.
A gumiabroncsokból is számtalan hasznos tárgy készül, a fa alapanyagokról nem is beszélve.
Az újrahasznosított termékek olyannyira a mindennapok részei, hogy szinte mindenhol ilyen újrahasznosított hordóból készült kávéfőzőben készítették nekünk a tradicionális kávét, természetesen újrahasznosított alapanyagokból készült fazékban.
A városi piacokon is elterjedtek voltak az „újra-temékek”.
Külön kedvencem: a hagyományos dobokat is régi kisebb hordókból és nagyobb fém dobozokból készítették. Sosem gondoltam volna, hogy egy üres Nestlé fémdoboz egy kevés kecskebőr segítségével ilyen sikeresen is végezheti.
Biztos vagyok benne, hogy a nyersanyag-takarékosságnak, az átgondolt környezetpolitikának is köszönhető, hogy - a szomszédos, és a fejlett világra sokkal nyitottabb Etiópiával szemben-, bár az ország adottságai igen hasonlóak, nincs jelentős éhezés és nyomor. Követendő e példa. Míg Eritrea ésszerűen, tudatosan, fenntarthatóan próbál fejlődni, addig több szomszédja csupán a nemzetközi segélyekből próbálja enyhíteni a problémákat. Rövidtávon.
