Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tájsebészet második éve

Év: 
2003
Szám: 
Nyár
Szerző: 
szerk.

Véget ért a Tájsebészet kampány második éve. Komoly eredményről számolt be néhány tavalyi tájsebész csoport: végigjárták a tavaly begyógyított tájsebeket és 80%-uk tiszta maradt, nem termelődött újra a szemét! Idén is tették a dolgukat a helyi csoportok, de a szemetet nem nekik kell eltakarítani. Nyomunkban kell hogy induljanak a társadalmi szervezetek, az önkormányzatok, a helyi közalapítványok, az önkormányzati társulások, a közszolgáltatók. Ők tudják befejezni, amit mi kezdeményeztünk, mert náluk a szakértelem, a gép, a legális lerakó és a pénz.

Ahhoz, hogy végleg eltűnjenek a szégyenfoltok, politikai szándék kellene. Kormányzati akarat és sok-sok pénz. Egy milliárd forint. Ennyit ígért az előző miniszter, Kóródi Mária a lerakók felszámolására. Ez nagyon sok pénz, ha lottón nyerjük, de kevés, ha egész problémát meg akarjuk oldani. Induláshoz viszont elég lenne, ebből is látványos eredményeket el lehetne érni. Rakics Róbert helyettes-államtitkár azt mondta a Tájsebészet idei kampányzáróján (ld. a címlapon), hogy még megvan a pénz, de kellenének jó pályázatok.

Nagyon kellenének! Gyerünk!