A brazíliai fórumhoz hasonlóan a firenzei helyszín -- a konferenciaközponttá alakított erõd -- a Fortezza da Basso is megfelelt a Világ Fórum chartájában lefektetett célnak: "a gondolatok kölcsönös megvitatásának, a gondolatok demokratikus vitájának, javaslatok megfogalmazásának, tapasztalatok szabad cseréjének és a hatékony tettek összekapcsolásának nyílt találkozóhelye". Firenzében ismét egybegyûlt a "seattle-i szivárvány" -- a környezetvédõk és közösségi aktivisták, a kistermelõk és kisebbségvédõk, a feminista, munkásmozgalmi, méltóság- és jogvédelmi mozgalmárok színes kollektívája, az "alternatív" világ apraja és nagyja, a lokális érdekérvényesítésért küzdõ szociális munkástól a nagy víziókat felvázoló "élharcosokig" (José Bovétól Naomi Kleinig). Ennek a gyakran zavarba ejtõen sokszínû csoportosulásnak közös nevezõje, hogy szemben állnak a neoliberális piaci fundamentalizmussal, a posztmodern imperializmus és a militarizmus bármely formájával. Ezekkel szemben alakult ki a firenzei fórumon is összegyûlõ mozgalmak hálózata, melyet félreérthetõ módon "globalizációellenesnek" neveznek.

Könnyûbúvárok készültségben

A sûrûn használt antiglobalizációs kifejezés voltaképpen félrevivõ, ennek a jelentése ugyanis egyaránt értelmezetlen és értelmetlen. Hogy mennyire nem errõl van szó, jól tanúsítja a mozgalom egyik fõ szlogenje: "Globalizációt, de alulról!" Így a napnál is világosabbá válik, hogy nem a globalizáció, mint olyan elutasításáról van szó, hanem a fent említett tendenciák és az ezeket kiszolgáló világintézmények kritikájáról.

A Szociális Fórumok újdonságát két összetevõ adja. Részint az a formai elem, hogy a nemzetekfeletti (ha tetszik: globális) kihívásokra hasonló léptékû mozgalmi dinamikával reagál, részint az a tartalmi elem, hogy egy "összekapcsoló" tematikában gondolkodik, amelyben jól megragadható a szegénység és a környezetrombolás, a jogfosztottság és a rasszizmus, a fegyverkezés és a fogyasztói elbutulás problematikájának szerves összefonódása. Ám, nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a mozgalomnak nem a nyakló nélküli tiltakozás volt a célja, hanem konkrét, mûködésképes alternatívák felvázolása, kidolgozása és az ezek érvényesüléséhez szükséges hálózatok és kampányok kiépítése.

Bár a Berlusconi-kormány a médiamanipuláció teljes eszköztárát bevetette, hogy a globalizációt kritizáló mozgalmat azonosítsa az erõszakos radikalizmussal és az utcai huliganizmussal, a Fórum legfelemelõbb eseménye mégis csak az egymillió(!) fõs, incidens nélkül lezajló békedemonstráció volt, melyben a legkülönfélébb gondolkodású szervezetek és magánemberek együttesen tiltakoztak a tervezett iraki háború ellen.

Ahogy teltek a napok, a fórum jelszava: "Lehet más a világ!", egy utópisztikus vízióból fokozatosan egy reális alternatívává vált. Mint ahogyan az ismert ökofeminista, és a mozgalom egyik vezéralakja, Vandana Shiva a "No Global" szlogenre reflektálva megfogalmazta: "Mostantól kezdve el kell kezdenünk igent mondani"! S valóban, a tiltakozás mellett rengeteg volt az "igen", rengeteg szó esett a fenntarthatóság új lehetõségeirõl, a részvételi demokrácia új mechanizmusairól, a lokális civil törekvésekrõl.

A világ nem eladó!

A visszajelzések szerint, az Európai Szociális fórum a legtöbb hazai résztvevõ számára tanulságos és lelkesítõ élmény volt. Egyfelõl felmutatta (ami már más országokban magától értetõdõ), hogy a Zöldek nem elszigetelt "kivonulók", hanem egy olyan tág eszmerendszer képviselõi, akik aktívan együtt gondolkodnak és együtt cselekszenek a legkülönfélébb szervezetetekkel, a legkülönfélébb témákban (a szociális kérdésektõl az anti-diszkriminációs törekvéseken át a béke-megõrzéséig). Másfelõl ízelítõt adott egy hazánkban ismeretlen "tiltakozási kultúrából", amelyben a civil társadalom evidenciának tartja, hogy saját környezetének és közösségének aktív alakítója és formálója.

Mindezzel élesen szemben áll az az elképesztõen gyér és felületes magyar sajtóvisszhang, amely (tisztelet a kivételnek) vagy kizárólag a kirakat-betörések elmaradásával, vagy a Firenzében jelenlevõ vörös zászlók és Che Guevarás pólók számszerûsítésével foglalkozott. Az elõzõt még be lehet tudni a tájékozatlan és szenzációhajhász zsurnalizmusnak, az utóbbi azonban egy komoly félreértésrõl tanúskodik. Szûkebb szakmám (a kultúrantropológia) credója a kulturális relativizmus, mely abból indul ki, hogy nagyon oda kell figyelni a helyi valóságra, márpedig nyilvánvaló, hogy ezek a szimbólumok Olaszországban egészen mást jelentenek, mint pl. egy posztkommunista államban. De nem is a kontextualizáció a lényeg, hanem az, hogy felismerjük, hogy a múlt szimbólumai és politikai szemantikája, mint ahogyan a jelen (kiüresedett és elavult) politikai struktúrája (bal, jobb, konzervatív, liberális, stb.) alkalmatlan arra, hogy akár a "globalizáció-kiritikai", akár a zöld víziókat és akciókat befogadja és értelmezze. Az ökológiai jelen és az ökológiai jövõ kérdéseire nem adhatnak megfelelõ válaszokat a klasszikus modernizmus eszméi. Nem azért, mert ezek nem "derék" eszmék, hanem mert egyszerûen nem ismerték (ismerhették) azokat a problémákat, amelyekre most választ kell találnunk.

Itt valami más kell!