A téma fontosságát erősíti az a tény is, hogy számos régi depóniát az önkormányzatok, sokszor jóhiszeműen, néhány centiméter földdel betakartak, ezzel a problémát megoldottnak is tekintették. Ezt látszik erősíteni a hulladékgazdálkodásról szóló törvényünk is, hiszen csak a működő lerakókkal foglalkozik, melynek fontosságát nem vitatjuk.

Az úgynevezett rekultivált szemétgödrök is számos veszélyt hordoznak magukban. A takarással a szigeteletlenségük nem változott, a környezetükkel, a talajvízzel, a levegővel továbbra is kapcsolatban vannak. Mondhatnánk azt is, hogy a lerakó tovább él, azaz hat a környezetére a kilépő csurgalékvíz, a felszabaduló gázok és a szennyezett növényzet útján. Az EU-ban előírták az elmúlt évben, a bezárt hulladéklerakókat további 30 évig folyamatosan ellenőrizni kell. Ez ugye elgondolkoztató?

Milyen anyagokat tartalmaz egy települési lerakó?

Papírt, műanyagot, üveget, fémet, textilt, szerves hulladékot és ezek minden féle kombinációját kisebb nagyobb darabokban. Emellett számos helyen szennyvíziszapot és más, oda nem való hulladékféleséget szállítottak adepóniákra, így közvetlenül veszélyesnek mondható anyagokat, pl.: szárazelemeket, akkumulátorokat, vegyszeres göngyölegeket, lejárt gyógyszereket, fáradt olajjal szennyezett rongyokat, mosószeres anyagokat, növényvédőszerek maradványait és még nagyon sok mást.

A témával foglalkozó szakkönyvek közül jó néhányban találunk olyan listát, hogy mely anyagokat nem szabad egymással keverni erős reakcióképességük, tűz- és robbanásveszélyességük, toxikusságuk miatt. ?gy nem célszerű keverni a hulladék növényvédőszert az oldószerekkel, hulladékolajjal, a lúgos tisztítószerek nem találkozhatnak az akkumulátorsavval, alkohollal, s táblázatok tömkelegével lehetne sorolni tovább a példákat.

Mi történik a lerakás után?

Először is, átrendeződés. Egyes hulladékok helyet cserélnek, aprózódnak, deformálódnak, tömörödnek. Elvesztik eredeti alakjukat és megkezdődik lassú átalakulásuk. Persze már itt is akadhatnak renitensek. A lerakóra került műanyagpalackok nem nyomódnak össze kellő képpen, így a helyet foglalják levegővel a belsejükben.

A hulladéklerakóban lejátszódó folyamatok nem függetlenek egymástól, inkább egymás következményei. ?gy zajlanak kémiai valamint a biokémiai folyamatok, hogyan oldódnak vagy éppen kicsapódnak egyes anyagok; esetleg megkötődhetnek különböző felületeken, kiszűrődhetnek vagy elmozdulhatnak. A hőmérséklet először megemelkedik, majd csökken. Gázok keletkeznek, jönnek és mennek.

Mi látható és mi érezhető?

A hulladékhegy összeesik, kellemetlen szagokat áraszt, ha netán az elfolyó vízre is rábukkanunk, gusztustalan, sűrű, barna folyadékot láthatunk. Nézzük, mit is kotyvaszt a lerakó vegykonyhája.

Még szinte be sem érkezett a hulladék, szerves része a mikrobák hatására bomlásnak indul és megkezdődik az átalakulás. Ez a biológiai bomlás meghatározza a gázképződést, valamint a csurgalékvíz összetételét.

A folyamatok bonyolultsága miatt csak néhány fontos tényre szeretnénk felhívni a figyelmet. A legfontosabb dolgokat és néhány folyamat változását egy ábrában is összefoglaltuk.

Már az előzőekben megállapítottuk, hogy a hulladékunk folyamatosan esik össze, az elején intenzíven, később lassabban. A hulladéklerakókban lejátszódó folyamatokat öt szakaszra oszthatjuk. Míg az első szakasz csupán néhány nap, az utolsó szakasz végét még nem látjuk.

Mi változik?

Szinte minden. A semleges kémhatású víz savas felé tolódik a szerves anyagok bomlása következtében. A csurgalékvíz egyre több anyagot old magába, nagy mennyiségű szerves anyagot, egyre több fémet, nehézfémet tartalmaz. A következmény félelmetes. Az eddig oldhatatlannak hitt anyagok feloldódnak, mobilakká válnak, és irány a környezet. A KOI, azaz a kémiai oxigénigény gyorsan emelkedik, amely a megnövekedett szerves anyag mennyiség következménye. A pH csökkenésével párhuzamosan megnövekszik a fémek, nehézfémek oldhatósága. Megnövekszik a víz oldott ammónia, nitrit és nitrát tartalma is.

Többekben felvetődik a kérdés, hogy honnan kerül oda a víz. Ez adódik a hulladék tömörödése során kiszoruló, a biológiai bomlások során keletkező vízből, a lehulló csapadékból és a befolyó vízből.

Robbanhat, büdös és veszélyes

Az első szakasz lezajlása után, a szerves anyagok bomlásának következménye nemcsak a kémhatás változása, hanem az oxigénhiányos környezetben megindul a gázok egyre intenzívebb termelődése. A 6-8. hónaptól kezdve folyamatossá válik a biogáz keletkezése, amely 25-30 évig is eltarthat. A keletkező gáz minősége és összetétele függ a hulladék minőségétől, a lerakó életkorától. Általánosságban elmondható, hogy a depóniagáz 40-60% metánból, 40-60% széndioxidból, 0,1-2% szénmonoxidból, nitrogénből, valamint némi kénhidrogénből, illékony zsírsavakból, merkaptánokból, indolból, szkatolból és kísérőként megjelenő vízgőzből áll. Az elméleti számítások szerint minden egyes hulladék tonnájára 40-300 m<^>3<^*> gáz jut. A metán tartalom miatt égés és robbanásveszélyre számíthatunk. A kénhidrogén, a zsírsavak, a merkaptámok jelenlétét kellemetlen szag jelzi. Zárt terekből, aknákból, gödrökből kiszoríthatja az oxigént, így fulladást okozhat.

Robban-e a hulladékbomba?

Nagyon sok működő és már bezárt lerakót helyeztek el régi homok vagy kavics bányákban. Számuk csak becsült, hiszen a jelenlegiekről sincs pontos számadatunk, talán 3-4000 ilyen területről beszélhetünk. Homok vagy kavicsrétegen lévő hulladékból szabad az útja a szennyezett víznek a felszínalatti vizekbe, ezzel veszélyeztetve ivó- és öntözővíz készletünket. Az is gyakori, hogy magas vízállású területekre, vagy közvetlenül élő vizekbe, tavakba, időszakos tavakba rakjuk szemetünket, így közvetlen kapcsolatot teremtünk a vízzel és az élővilággal.