Az önmagába visszatérõ (általában háromszög-alakú) nyíl a felhasznált anyag újrahasznosíthatóságára utal. Ez tehát csak elméleti információ, hiszen nem biztos, hogy valóban új termék lesz belõle. Annak további feltétele ugyanis még az, hogy kiépített visszagyûjtõ rendszer is mûködjön és álljon rendelkezésre feldolgozó kapacitás is. Ezek nélkül ugyanis a jelzés semmire se jó - legfeljebb a cég imázsának növelésére és a fogyasztók megtévesztésére. Éppen erre hivatkozással pereltem annak idején az eldobó csomagolásait Magyarországon "benyilazó" Coca Cola Amatilt. (a "Kalas kontra Coca Cola" c. brosúra a HuMuSz-nál igényelhetõ).

A mûanyagok újrafeldolgozásának alapfeltétele, hogy egynemû, tiszta hulladékok álljanak rendelkezésre. Ezt megkönnyítendõ, a leggyakoribb anyagfajtákat számokkal jelölik, ami tájékoztatást ad fogyasztónak - feldolgozónak a szóban forgó termék (csomagolóanyag) kémiai tulajdonságairól. A jelzés nálunk elsõsorban a DIN szabvány szerint, fõként a német és az osztrák csomagolóanyagokon jelenik meg. A számok jelentése mûayagoknál a következõ:

A szám a körbe-nyílban van. Esetenként a "0" elmarad a szám elõtt, néha pedig kiegészítõleg megjelenik alul a mûanyag nevének rövidítése is.

A HuMuSz egyik követelése éppen a mûanyagfajták kötelezõ megjelölése. Ettõl azonban a hazai mûanyaglobbi mereven elzárkózik és nem nehéz rájönni, hogy miért. Egyrészt ha van jelzés, akkor nehéz megmagyarázni, hogy miért nincs szervezett visszagyûjtés? Másrészt ott van bennük a félsz: ha a mûanyagcsicsákon, játékokon, élelmiszercsomagolásokon megjelenne hogy O3 (PVC), - akkor a környezettudatos fogyasztók és a felvilágosult kismamák nagy ívben tojnának az árura.

A KTM 1993-as "Cselekvési programjában" - a PVC betiltása mellett - még ott szerepelt a mûanyagok kötelezõ megjelölése is. A programról késõbb kiderült, hogy az egy alibi minisztérium alibi programja, ami legfeljebb a lassan égigérõ szeméthegyeink tupírozására jó.