Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szedd magad!

SZELEKTÁLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT LOMTALANÍTÁS CSÓRON
Év: 
2009
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Csete Krisztián

A tavalyi évben szerveztük meg először a lomtalanítást követő szelektálást. Célunk, hogy minél kevesebb szemét kerüljön a lerakóra, s hogy a kimentett hulladékból a településnek bevétele keletkezzék. A lomtalanított hulladékot a polgármesteri hivatal udvarára gyűjtöttük egybe, ott válogattuk ki a hasznosítható dolgokat, pl. a fa-, papír- és fémhulladékokat. A papírt átvevőnek adtuk. A fát felfűrészeltük, jó lesz tüzelőnek közösségi intézményeinkben, egy részét pedig idős embereknek utaljuk ki. A fémet is leadjuk, ebből is bevétel keletkezik. A tavalyi évhez képest változást leginkább a kirakott nem hasznos hulladék mennyiségében tapasztaltunk. Ez sajnos jóvaltöbb lett. Az emberek sok olyan dolgot vásárolnak meg, ami ha elromlik, vagy fölöslegessé válik, akkor a kezelhetetlen hulladékok kategóriájába kerül. Az is szomorú tapasztalat volt, hogy a polgárok jelentős része még mindig nem gyűjti szelektíven a hulladékot. Nincsenek tisztában azzal, hogy melyik hulladék veszélyes, és hogy a veszélyes hulladékoktól hol tudnak legálisan megszabadulni. Természetesen ennek részben az az oka, hogy elég kevés csatornán jutnak el hozzájuk azok az információk, amelyek a környezettudatos viselkedés kialakulásában segítenék őket. A cégek sem mindig tartják be a visszavételről, a kötelező átvételről, valamint a megsemmisítésről szóló szabályokat. Természetesen mi olyan cégekkel próbálunk meg kapcsolatba kerülni, amelyek szabályosan működnek. Sajnos ebben az évben csökkent a kirakott hasznos hulladékok mennyisége, ráadásul az átvételi árak is alacsonyabbak a tavalyinál, így a bevételünk kevesebb lett az elmúlt évinél. Az átvételi árak csökkenésének csak részben a válság az oka. Azt tapasztaljuk, hogy a cégek még mindig nem kényszerülnek rá az újrahasznosításra, mert az új előállítása még mindig olcsóbb. Majd ha magas környezetterhelési díjat kell fizetniük... talán majd akkor. Annak azonban mindenki örül, hogy elindítottuk a szelektív hulladékgyűjtési programunkat, s akik részt vesznek benne, azok maximálisan ki is használják. A legfőbb érv számukra, hogy támogatják településüket, s még a környezetüket is védik. Úgy érzem, hogy naivak és felelőtlenek volnánk, ha csak a polgárok jó szándékára bíznánk Földünk jövőjét. Kell a törvényi szigor, s kell az idő! De Csóron már elindult a képzeletbeli vonata nulla hulladék állomásra!

Csete Krisztián


KEVESEBB HULLADÉK – KUTYA MÓDRA

A több mint tíz éve működő hajdúböszörményi PACSI Kutyamenhely Alapítvány fennállása óta megőrizte eredeti rendeltetését: ellátja az emberi felelőtlenség miatt magukra maradt állatokat, és szerető gazdikat keres számukra. A különféle érdeklődési körű és szakmájú maroknyi önkéntes csapat most elszántan dolgozik egy új program népszerűsítésén. Mint tudjuk, étkezési hulladék a háztartásokban is keletkezik, a napközis csoportokban pedig gyakran kilószámra dobják ki a megmaradt ételt. Mivel ebből általában kommunális hulladék lesz, úgy döntöttünk, megpróbáljuk ennek egy részét felhasználni. Városszerte meghirdettük, hogy a megmaradt kiflicsücskökre, kenyérhéjra igényt tartunk. Ezzel nemcsak a kutyáknak járunk kedvében, de ahhoz is hozzájárulunk, hogy kevesebb kommunális hulladék keletkezzen.