Pedagógusok
Egyre inkább tény, hogy a nemzetközi és az állami szervezetek nem
képesek hatékony megoldást nyújtani a klímaváltozás kérdésére. Éppen
ezért sürgető szükség van helyi szintű kezdeményezésekre. Ebből a felismerésből kelt életre hazánkban a Klímabarát Települések Szövetsége, melynek célja, hogy minél több településnek legyen saját, szakmailag
megalapozott klímastratégiája. Ezen kívül segítséget nyújt a klímaprogramok
megvalósításában és érdekklépviseletet is ellát klímavédelmi kérdésekben. A szövetségnek jelenleg 13 tagja van. Előadónk a szövetség elnöke, Antal Z. László, szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének
tudományos főmunkatársa.

Megnyitó: 2010. március 9-én, kedden 11 órakor a "C" aulában (Déli tömb)
A kiállítást megnyitja:
Szabó Imre,
környezetvédelmi és vízügyi miniszter
dr. Hudecz Ferenc,
egyetemi tanár, az ELTE rektora
A megnyitó után tárlatvezetéssel, az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért csoport (ELTE EKSZ) környezetvédelmi programjával és Fair Trade Kávézóval várunk minden érdeklődőt!
A belépés díjtalan!
A Retextil Alapítvány második alkalommal, hagyományteremtő céllal ökodesign pályázatot hirdet a tavalyi sikeres „RERUHA – Gondold újra a ruhatáradat!” című pályázati felhívás folytatásaként. A versenyre reciklikált anyagokból készült alkotásokkal lehet pályázni öltözék, ékszer és egyéb öltözék kiegészítő, lakberendezési tárgyak (pl. kisbútor, egyéb használati tárgy) kategóriákban.
Legyen az Önök iskolája is részese egy nemzetközi kezdeményezésnek, mellyel sok millió baromfit mentünk meg a szenvedéstől! A Fauna Egyesület programja.
A HuMuSz bolt különféle termékeit szeretnénk figyelmükbe ajánlani a közelgő Környezetvédelmi Jeles Napok alkalmából (Madarak és Fák Napja, Föld Napja, Klíma Akciónap, stb.) . Ha versenyeket, programokat szerveznek a "zöld" napokra, az alábbi termékek ajándékozási lehetőséget jelenthetnek a diákok, versenyzők számára.
Továbbra is kaphatók a HuMuSz natúr fa ceruzái. A lakkozás nélküli ceruzák a következő feliratokkal kaphatók: "Én csak újrapapírra szeretek írni!" illetve "Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!" A ceruzák megvásárolhatók a HuMuSz Házban, vagy (postaköltség felszámítása mellett) megrendelhetőek az online megrendelőlapon.
A tavasz közeledtével újra kétéltűek megmentéséhez keresnek segítőket a farmosi békamentők. A békák mentésére azért van szükség mert a telelő és szaporodóhelyük közt húzódó forgalmas úton tömegével gázolják el őket a gépjárművek. Diákok is részt vehetnek a munkában!
2010. március közepe és április közepe – BÉKAMENTÉSI HÓNAP. A Bükki Nemzeti Park szervezésében ebben az időszakban békamentő terepi munkák kerülnek megtartásra, melyhez segítséget várnak diákoktól is. A természetvédelmi munkára osztályok is jelentkezhetnek.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság újra működteti a Rejteki Kutatóházát. A Répáshutától 6 km-re, a 2505-ös út mellett lévő épület 47 fő számára kínál szálláshelyet, amely egyben erdei iskolai programok számára is kiváló adottságú színhely.
Képek a tiszta vízért címmel riportfilm-készítő pályázat került kiírásra általános és középiskolásoknak. Cél, hogy a gyerekek megmutassák a környezetükben talált jó példát vagy felhívják mások figyelmét is egy helyi vízminőségi problémára!
Teljes élet - nulla hulladék!
a HuMuSz legfontosabb hírei
| március 02. | Műhelymunka a hatékonyabb működésért - Békéscsaba |
| február 03. | Nulla Hulladék ötletpályázat eredményhirdetés |
| január 25. | 1 százalék itt, 0 hulladék ott |
| január 12. | KukaBúvárt tesséééék! :) |
Legfrissebb
| Dátum | Cím | Rovatok | Letöltés | Hozzászólás |
|---|---|---|---|---|
| már. 11. | A fenntarthatósági dilemma | programok | 32 | |
| már. 9. | Éghajlatváltozás és a helyi szintű cselekvés lehetőségei | programok | 73 | |
| már. 9. | Fellázadtak a „rák városának” lakói | égetés | 58 | |
| már. 8. | Hulladékból Termék kiállítás | programok | 92 | |
| már. 5. | "RE-FORM" ökodesign pályázat | KukaBúvár hírek | saláta | 146 | |
| már. 2. | Műhelymunka a hatékonyabb működésért - Békéscsaba | HuMuSz | programok | 153 | |
| feb. 28. | Szegénység és modernkori rabszolgaság | HuMuSz | programok | 1,308 | 1 |
| feb. 26. | Elektronikai hulladék gyűjtő akciók 2010-ben | KukaBúvár hírek | 246 | |
| feb. 26. | Önkormányzatok a komposztálásért | komposzt hírek | 243 | |
| feb. 26. | Hulladékból készültek az idei olimpiai érmek | KukaBúvár hírek | 246 |


