Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Bortér és a Nulla Hulladék

  • 2013. november 19.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Bortér és autómentes napA CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a Nulla Hulladék Turné keretében 2013. szeptember 20-21-22-én a 2013-as Szegedi Bortéren standolt és tartott információs napokat.

A Bortérrel összefüggően szeptember 20-án autómentes napot is tartottak a városban, a Dóm melletti sétálóutca területén. Itt kapott helyet egyesületünk standja a többi civil szervezettel együtt, a Somogyi Könyvtárral szemben. A standunk elég frekventált helyen lett állt, hiszen a különböző pincészetek bódéinak és a kézművesek standjainak összekötésénél foglaltunk helyet. A terület azért is volt megfelelő, mivel a sátraink előtt megfelelő helyszín adódott a gyerekeknek aszfaltrajz-készítéséhez. Így az első nap inkább az autómentes nap programjaihoz passzolt, majd Bortér szervezői szerint programunk nem illeszkedett a Bortér hangulatához, ezért arrébb helyeztünk a sátrunkat az eredeti pozícióhoz képest, de szintén frekventált, jól megközelíthető helyre.

Bortér és Autómentes napÖsszességében a három nap alatt több, mint 10 fő segített a standolásban és a programok lebonyolításában, de hárman folyamatosan jelen voltunk. A 20-ai napon a standunknál -főként a párhuzamosan futó rendezvények miatt - inkább a fiatal korosztály képviseltette magát. Az autómentes nap odavonzotta az iskolásokat, de még az óvodás csoportokat is, így első nap értük el a legnagyobb létszámot. Főleg a kora délelőtti órákban 8 és 10 óra között működött maximális kihasználtsággal a sátrunk, a különböző játékokat is ebben az időszakban használták a legtöbben a 3 nap folyamán. Külön pozitívum, hogy az óvónők és az iskolai kísérőtanárok is érdeklődve vették szemügyre kiállításunkat, valamint a különböző feladatokat is. Szimpatikus hozzáállás, hogy segítették a gyerekeket koordinálni és felügyelni.

Bortér és Autómentes napA könyvkötő-mester ismét sok látogatót vonzott és így, hogy a program több naposra nyúlt, volt aki másod-, harmadnapra újrahasznosítás céljából elhozta a saját könyveit. Az első napon hat óra után kezdtük neki az összepakolásnak, addig szinte folyamatosan jöttek az érdeklődő látogatók. A délelőtti fiatal csoportokhoz képest, délután már főként a családok álltak meg a sátrunknál, és örömmel tapasztaltuk, hogy mind a komposztálós, mind a vásárlós játékban tudtunk újat mondani. A fiatalabbak inkább a puzzle-okat és a mágneses játékokat részesítették előnyben, de az aszfaltrajzok és az agyagozás is nagy népszerűségnek örvendett. Voltak diáktársaságok, akiket a könyvkötés, az ökolábnyom-számítás és a ReSET társasjáték kötött le, míg az idősebbeket maga a kiállítás és a szórólapok vonzották.

A menetleveleknél a sok kiskorú miatt, az óvónénik és a standunknál tartózkodó önkéntesek segítettek kitölteni a regisztrációs lapokat. Mindenképpen pozitívumként említhető, hogy a három nap alatt akadtak visszatérő vendégeink, ők többnyire a családjukkal látogattak el újra. Láttunk olyan szülőt, aki alig bírta „elvonszolni” a gyermekeit az aszfaltrajzolás örömeitől. Megemlíteném, hogy itt is születtek figyelemreméltó munkák, így az ajándékkuponjaink és a kifestők hamar gazdára találtak. Főként a gyerekek érdeklődtek a komposztos, vásárlós játéktabló iránt, ahol is a szülőkkel együtt próbálták megtalálni a helyes megoldást. Sajnos az idősebbeknél is adódtak olyan dolgok, amikkel nem voltak tisztában, például fel kellett őket világosítani a tojáson található számok jelentéséről, valamint a diófalevelek hatásáról a komposztálóban. Sokan elmondták, hogy próbálnak tudatosan vásárolni, élni, de sajnos a lehetőségeik szűkösek ahhoz, hogy teljes körűen meg is valósítsák ezeket. Nagyon sok hasznos tanáccsal láttuk el őket háztartásuk „rendbeszedésére”.

Összességében elmondható, hogy érdeklődőkben gazdag és érdekes napokat töltöttünk el a Szegedi Bortéren a Nulla Hulladék rendezvénysorozatán. A látogatók számára mindenképpen hasznosnak bizonyult a sátrunk meglátogatása. A standunkon található játékokat és tárgyakat kiegészítettük a Környezetgazdálkodási Kht. szemléletformáló anyagaival és a Szegedi Interaktív Tudástár kiállításáva isl, amelyek szintén vonzották az érdeklődőket.

Írta: Dr. Ilosvay György

CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

 

Új Széchenyi TervInfoblokk