Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Electro-Coord + Recolamp = magyar-román közös projekt

  • 2011. július 28.
  • Scheuer Zsuzsanna

Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. figyelemfelkeltő és környezettudatosságra nevelő kampányt indított, melynek célja, hogy az elhasznált kompakt izzókat, fénycsöveket, lámpatesteket a lakosság a jövőben szelektíven gyűjtse, és azok ne kerüljenek a kommunális hulladékba.

„Két ország, egy cél, közös siker”, ez a mottója a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak, s ezt vallja az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. és román partnere, a Recolamp is, melyek az elektronikai hulladékgazdálkodásban hosszú évek óta jártas cégek. A határokon átívelő program Temesváron startolt, július 27-e és augusztus 2-a között pedig Békéscsabán találkozhatnak az érdeklődők az erre a road-showra készült rendezvénysátorral, ahol információk, interaktív játékok, dokumentumfilmek, nyomtatott információs anyagok állnak az érdeklődők rendelkezésére.

e-gyűjtő

A projekt a „Környezetszennyezés csökkentése az elektromos világítótestek hulladékainak kezelési rendszere fejlesztésével Magyarország és Románia 8 megyéjében” elnevezést viseli, amely a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határ menti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket - az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határ menti területek alapvető erősségeire építve.

Az Unió által támogatott projektben 2011 márciusa és 2012 májusa között  Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék mellett Románia Arad, Temes, Bihar és Szatmár megyéi is részt vesznek. A rendelkezésre álló 1,6 millió eurót speciális gyűjtőkonténerek gyártására és kihelyezésére, tájékoztató kampányok szervezésére, valamint az elhasznált fénycsövek újrahasznosítását szolgáló gyár építésére használják fel. A Mezőkovácsházán felépülő üzem a projekt mindkét partnerországát ellátja majd.

izzók

Kovács Béla, az Electro-Coord divízióvezetője szerint különösen fontos a lakosság körében tudatosítani, hogy a veszélyes anyagokat  tartalmazó takarékos izzók és fénycsövek nem kerülhetnek a kommunális hulladékba. Magyarországon 5500 ponton gyűjtik az elektronikai hulladékot és ezen belül is szelektíven a takarékos égőket, izzólámpákat – mindemellett évente mintegy 6 millió elektronikus hulladékot dobnak rossz helyre. „A világítótestek anyaga 85%-ban újrahasznosítható. Magyarországon jelenleg az eladott világítótestek 40%-a visszakerül hozzánk, de az a célunk, hogy 2016-ra ez az arány 70-80% legyen. A közös magyar–román együttműködés keretében újabb 500 elektronikus hulladékgyűjtő pontot szeretnénk létesíteni.” - tette hozzá Kovács Béla.

Forás: Békés Megyei Hírlap