Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálási mintaprojekt Nemesvámoson

  • 2009. október 14.
  • beus
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több mint 8 millió forintos uniós támogatással indult - a kistérség települései közül másodikként - környezetvédelmi mintaprojekt Nemesvámoson.

 

A projektet bemutató sajtótájékoztatón Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hangsúlyozta, hogy a házi és közösségi komposztálást népszerűsítő mintaprojekt hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom minél szélesebb körben megismerje és alkalmazza a mindennapokban is a környezetbarát megoldásokat.


Az esemény keretében 300 komposztáló ládát osztottak ki a település lakói között. Az összesen 9,3 millió forintból megvalósuló projekt keretében Nemesvámos lakóházainál, valamint az iskolánál és az óvodánál összesen több mint 300 komposztláda kihelyezésére kerül sor, valamint 3-4 ingyenesen kölcsönözhető kisebb teljesítményű aprítógép áll majd a településen élők rendelkezésére - ismertette a projekt főbb elemeit Ujhelyi István.

A komposzt a családi házak kertjeit és a közterületek zöldfelületeit látja el természetes tápanyaggal, csökkentve a műtrágya-, ezáltal a vegyi anyag felhasználást. A komposztált hulladék után pedig nem kell külön szemétszállítási díjat fizetni, és megtakarítható a szállításból adódó széndioxid-kibocsátás is. Nemesvámos község a Nemzeti Fejlesztési Terv forrásaiból 7 nyertes pályázattal 42,52 millió forint támogatást nyert el, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül pedig 8 nyertes pályázattal további, több mint 140 millió forint uniós támogatással valósulhatnak meg a község beruházásai.

 

Forrás: MTI / Unióspénz / Origo