Az olaj után a divatipar a legszennyezőbb

  • 2017. október 16.
  • Abigail
Szerző: 

2013 áprilisában Bangladesben egy nyolcemeletes épület dőlt össze. A Rana Plaza falai már napokkal korábban megrepedeztek, a földszinti üzletek, bankhelyiségek be is zártak, ám a magasabb emeleteken működő, több mint ötezer embert foglalkoztató ruhakészítő üzemek vezetői – miután a pláza tulajdonosa kijelentette, hogy az épület biztonságos – megfenyegették az alkalmazottakat, hogy ha nem mennek dolgozni, visszatartják a bérüket. Másnap reggel az épület összeomlott, több mint 1100-an meghaltak, 2500-an megsérültek. Az üzemben többek között a Mango, a Primark, a Walmart, a Benetton számára készültek ruhák.
A tragédia, amely a legtöbb áldozattal járó ipari baleset volt az elmúlt három évtizedben, felhívta a világ figyelmét arra, hogy igen nagy ára van az ész nélküli divatőrületnek, mert az indiai, bangladesi, kínai, kambodzsai ruhagyárakban dolgozó munkások nem egyszer a szó szoros értelemben belehalnak a munkájukba.

A divat meg persze gyorsan változik, és egyre több ruhát vásárolunk. A világ ruhaipari termelése 2000 és 2014 között megduplázódott, a gyártási ciklusok felgyorsultak, a legnagyobb (a luxusmárkák dizájnjainak megfizethető áron való másolására épülő) fast-fashion márkák , mint a spanyol Inditexhez tartozó Zara, évi több mint 20 kollekciót kínál, a svéd H&M 16-ot. Az már más kérdés, hogy a megvásárolt textilek jó részét nem is hordjuk, felmérések szerint az új ruhadarabok átlagosan mindössze 5 hétig maradnak a szekrényünkben.

Az angol nők ruháinak jó része címkével együtt kerül a second hand boltokba. És nehogy azt higgyük, hogy a turkálókban minden darab gazdára talál. Legfeljebb a 10 százalékát veszik meg, csak az Egyesült Államokban évente 11 millió tonna textilhulladék keletkezik. A környezetszennyezést meglehetősen lazán kezelő távol-keleti országokban pedig hegyekben áll az eldobált textil, amely – mivel tele van műszállal – jó kétszáz évig még csak le sem bomlik.

Andrew Morgan brit televíziós rendező a bangladesi tragédia hatására utánajárt, hogy milyen körülmények között és mennyi fizetésért dolgoznak a nagy ruhagyártó cégek alkalmazottai. The True Cost – A valódi ár című filmjében megdöbbentő képsorokat látni a forróságban, vegyszergőzben, napi 16 órát robotoló, gyermekeiktől elszakított, éhbérért dolgozó nőkről. 
A dokumentumfilmből azt is megtudjuk, hogy a világon évente 80 milliárd ruhát gyártanak, 400 százalékkal többet, mint húsz évvel ezelőtt.

Valamint az is kiderül, hogy a világ ruhagyártó munkásainak 85 százaléka nő, akik naponta kevesebb mint 3 dollárt keresnek, pedig 2015-ben a divat 3 ezer milliárd dollárt termelt. Bangladesben a textilipari minimálbér 2013 végére csak 68 dollár volt. És bár a trendiség egyre kevesebbe kerül, az alacsony árakkal nem a gyártók járnak rosszabbul, ugyanis a vállalatok az alkalmazottak bérén spórolnak. A távol-keleti országok szegényeinek pedig általában nincs más lehetőségük, hogy magukat és a családjukat eltartsák, mint embertelen körülmények között, éhbérért robotolni.

De van egy másik baj is a divattal, méghozzá az, hogy az olajipar után a második legszennyezőbb iparág a világon.

Kezdődik a gyapottal, amit szinte folyamatosan öntözni és permetezni kell. A WWF (https://www.worldwildlife.org/stories/the-impact-of-a-cotton-t-shirt) egyik jelentése szerint, miközben a világon az egyik legnagyobb hiánycikk az ivóvíz, egy pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter szükséges.

Egy tanulmány (http://www.lazarky.hu/08pub/111_2011_02_pdf/68_Fenntarthato.pdf) szerint egy kilogramm gyapotszál termesztéséhez 3644 liter vízre van szükség, ennek általában csak a felét biztosítja a csapadékvíz, a másik felét mesterséges öntözéssel kell megoldani. A gyapottermesztés a világ összes évi vízfelhasználásának 2,6 százalékát veszi igénybe, az Aral-tó a gyapottermesztésnek köszönhetően 1960–2000 között elvesztette vízmennyiségének 80 százalékát. Ami pedig a pamutból készült textiltermékek előállítását illeti, egy kb. 1 kg tömegű farmernadrág teljes elkészítése (a gyapottermesztéstől a kész termékig) 10 850 liter vizet igényel. És akkor még nem említettük azt a rengeteg permetezőszert és műtrágyát, amelyet a gyapottermesztéshez használnak.

A méreganyagok nem csak a környezetet szennyezik, közvetlenül a termékekbe is bekerülnek.

A Greenpeace 2011-ben 15 világmárka – egyebek mellett az Adidas, a Calvin Klein, a H&M, a Lacoste, Nike és a Puma – ruháiban talált mérgező vegyi anyagokat. A környezetvédelmi szervezet 18 országban vásárolta meg nagy ruházati cégek – egyebek között Kínában, Vietnámban, Malajziában és a Fülöp-szigeteken gyártott – öltözékeit, a minták kétharmadában találtak nonilfenol-etoxilátot (NPE). A nonilfenol, ha élő szervezetekben gyűlik fel, hormonális zavarokat okoz, veszélyezteti a termékenységet, a növekedést. Míg Európában az NPE-k használatát már nem engedélyezik a textiliparban, addig Kínában széles körben alkalmazzák például textíliák előállításakor tisztítószerként. A mérgező anyagot a kínai gyártó szennyvízként az élővizekbe engedi, ráadásul, amikor mosunk, akkor kioldódik a ruhákból, azaz a ruhákat megvásárló országok élő- és talajvizeibe is belekerül.

A Piszkos mosoda (Dirty Laundry) című jelentés napvilágra kerülése után elsőként a Puma és a Nike vállalta, hogy 2020-ig minden mérgező terméket eltávolít a gyártási folyamatából. És a legtöbb nagy ruhaipari cég hangsúlyozza, hogy valamilyen módon, például a hulladékok csökkentésével, az újrahasznosítással hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. A H&M például célul tűzte ki, hogy 2030-ra csak újrahasznosított vagy más fenntartható forrásból származó anyagokat használjon. A C&A célja, hogy 2020-ra az általunk felhasznált pamut 100 százaléka, és minden nyersanyaguk 67 százaléka fenntarthatóbb forrásokból származzon.

Hogy a hangzatos ígéreteket sikerül-e betartani, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre a tudatos vásárló addig is jól teszi, ha nem hódol ész nélkül a divatőrületnek, valamint használt vagy újrahasznosított anyagokból, vagy biopamutból készült ruhákat vásárol. A biogyapot termesztéséhez ugyanis nincs szükség a környezetet és az élő szervezeteket károsító vegyszerekre.

forrás: zip.hu

Új hozzászólás