20 év múlva, 2000-ben (1. rész) Mit esznek az unokáink?
Dr. Tarján Róbert, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet igazgatója arról nyilatkozik: hogyan táplálkozik majd az emberiség az ezredfordulón
A táplálkozásban rengeteg a változás, még a kényszerű változás is. Őseink például durvára őrölt árpából és rozsból sütött lepényeket ettek. A búza luxuscikknek számított, a főuraknak sütöttek belőle kalácsot. A napóleoni háborúk idején felfutott az élelmiszer-kereslet. A hadseregek ellátását a bővebben termő búza elterjesztésével sikerült megoldani. Aztán elmúlt a háború és a kereslet, megmaradt a búzakultúra, rászoktunk a fehér kenyérre. De anyáink ezt még otthon sütötték, és odahaza gyúrták a levesbe való tésztát, nevelgették a rántani való csirkét. Ma viszont már ezek számítanak luxusnak. Boltból hozzuk a kenyeret, gyárban készül a tészta, iparszerűen állítják elő a rántani való csirkét. A minőség persze nem egészen azonos, de hát ismétlem, a táplálkozásban vannak kényszerű változások is (...)
Ejnye-bejnye professzor úr, csak óvatosan a dicsérettel! Még elbízzák magukat azok a kulákok!
Mekkora pénzt kell majd hordaniok unokáinknak, hogy kiadhassák a konyhapénzt?
Ki merem jelenteni, hogy egy átlagos magyar állampolgár jobban táplálkozik, mint annak idején Mátyás király. Melyik uralkodó engedhette meg magának a középkorban, hogy télen is friss paradicsomot egyen, borssal fűszerezzen, feketekávét igyon, nap mint nap citrom kerüljön az asztalára?
Tényleg, milyen igaz! Azóta pedig még jobb a helyzet! Nyáron is üvegházból kapjuk a holland paradicsomot, narancs van, jonatán nincs, a vágott virág és a gyufa is ezer kilométerekről jön!
Egy dolog kétségtelen: a mezőgazdasági termelés a sok felhasznált ipari anyag miatt egyre drágább. Növeli a költségeket az is, hogy a műveletek mind nagyobb részét nem a háziasszony végzi el, hanem az élelmiszeripar. (...)
Na de professzor úr! Előbb azt mondta, hogy a háziasszony nevelte csirke luxus, hiszen az a természetes, hogy a csirkét az élelmiszeripar állítja elő. Kiderül, hogy drágábban?
Mi a véleménye professzor úrnak, hogyan változik a közeljövőben a konyhatechnika?
Véleményem szerint igen erőteljesen. Ugyanis, ha a feleség elmegy dolgozni, akkor a család életszínvonala emelkedik. Viszont ha dolgozik, senki sem kívánhatja tőle, hogy odahaza a konyhában pepecseljen.
Tényleg abszurdum! Pepecselni, ráadásul otthon!
Gyorsan teret hódítanak tehát az új, és még újabb eljárások. Ebből csak néhányat említek. Szerintem egyre nagyobb arányokat képvisel majd a mélyhűtő-technika, a mirelite áruk elterjedése. Ezek igen jóízűek tudnak lenni, és rendkívül gyorsan elkészíthetők.
Legfinomabbak a többször újrafagyasztott és átcímkézett ínyencfalatok.
Járulékos előny, hogy nem kell naponta a boltba menni, a háziasszony akár egy-két hétre bevásárolhat. Mindezek kísérő jelensége, hogy a mirelite árukat nem konyhakészen, de akár „étkezőasztal-készen" is lehet csomagolni. Tehát a csomagolótálca egyben tányér. Az evőeszköz pedig műanyag. Vacsora után el lehet dobni az edényt.
Látnoki szavak! Professzor úr egy dolgot még nem láthatott! A vacsorát is el lehet dobni. Még a műtányér éri a legtöbbet.
Azt várom, hogy ezek a módszerek terjedjenek el, a hűtőszekrény mind nagyobb, eltűnik a „spájz", megszűnik a mosogatás.
Vesszen a spájz, a főúri csökevény!
A hagyományos étkezés mindinkább ünnepi szertartás lesz. Ünnepeken előveszik az étkészletet, sőt, a háziasszony nekiáll sütni-főzni. A „hobbisok" pedig maguk fogta halat, talán hagyományosan nevelt csirkét készítenek. Ez persze nagyon drága.
Befejezésül arra kérjük professzor urat, beszéljen valamit mai táplálkozásunkról.
(...) Igen sürgős lenne, hogy megváltoztassuk az üzemi étkezés mai funkcióját. Ne legyen ez valamiféle kényszer, amit azért fogyasztanak el az emberek, mert délben nem tudnak hazamenni. Az üzemi étkeztetés legyen a helyes táplálkozási szokások kialakításának műhelye. Adjunk az üzemi konyhában, de különösen az óvodai, iskolai étkeztetésben ízletes, bőséges kosztot, amely hordozza a korszerű igényeket, felhasználja a megnyíló új lehetőségeket.
Professzor úr talán itt trafált a mellé legalaposabban.
És amely kisugárzik az otthoni étkezésre is. Mert higgye el nekem, hogy a köznevelés és a táplálkozási kultúra egymástól el nem választható fogalom.
Örömmel elhiszem, sőt remélem, hogy ezzel a beszélgetéssel is tettünk valamit a táplálkozási köznevelés szolgálatában.
Köszönjük mi is. Jóllaktunk a tenger bölcsességgel.
(Kincses kalendárium, 1978, 154-156. oldal. Beszélgetőtárs: Földeáki Béla)