Régen írtam már maguknak, de most olvastam egy könyvet és elgondolkodtam néhány dolgon. Tudják, az onokám marketinget és komunikációt tanul. Azt mondta, hogy Mamika, reklámokra mindig szükség lesz! Hát, én nem tudom. Én csak egy tanulatlan öregasszony vagyok.

Lapzárta előtt három nappal kaptuk a hírt, hogy a győri veszélyeshulladék-égető kapacitásának bővítését tervezik, és elindult ennek engedélyezési eljárása. A győri hulladékégető egyike a legtöbbet támadott hazai égetőknek.

Be kell vallanom, hogy a címben feltüntetett rendkívüli projekt nem hulladék-újrahasználati programként indult gimnáziumunkban, hanem inkább karitatív megmozdulásként, de tagadhatatlan, hogy a végére hulladékcsökkentésként is megállta a helyét.

A hulladékhierarchia csúcsán álló „megelőzést”, azaz a hulladékképződés megakadályozását célozza meg egy Nagy-Britanniában 2003 óta működő program, az Ipari Szimbiózis. Hazánkat is elérte a hullám, és reméljük, hogy magával is sodorja az ár.

A XI. kerületi önkormányzat megmutatta, hogy van reális alternatíva a kereskedelem multikra redukálódott világával szemben. Egy lakótelep közepén is lehet igénye valakinek arra, hogy egyenesen a termelőtől vegye a földből kihúzott friss zöldséget vagy házi készítésű élelmet. Ezt pedig igenis ki lehet elégíteni.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogorvos professzor, akinek feltűnt, hogy valami nem stimmel a szájhigiéniás oktatásban. Fogorvostan-hallgatóknak tényleg könyvből kell ezt tanulni? A számtalan fogorvos-továbbképzés között szinte nincs ilyen témájú kurzus?

A pénz önmagában nem érték. Amikor a pénz a közösségen belül körbejár, az értéket az jelenti, amit érte adunk, majd érte kapunk. Normális esetben (a tőzsdét nem számítom ide) az értéket mindig az jelenti, amit a pénzért cserébe kapunk. Normális esetben a pénz csak egy közvetítő. Ebből már az is érthető, hogy a pénz a közösség egy fontos erőforrása, tehát lényeges, hogy a közösség gyakorolja fölötte a kontrollt.