Újraszedve

2010. január 26. 03:37
2010. január 26. 03:37

A környezetvédelmi kormányzat továbbra sem válaszol leveleinkre, kérdéseinkre, ezért most az Olvasók segítségét kérjük. Ha egyetértenek céljainkkal, küldjenek egy képeslapot Baja Ferenc miniszternek a fém italosdobozok betiltása érdekében. Bárkinek szívesen küldünk felbélyegezett képeslapokat, amelynek szövege nagyjából az alábbi:

2010. január 26. 03:37

A hazai vásárlók kevesebb mint 10%-a figyel arra, hogy környezetkímélõ csomagolású árut vegyen. Az áruválasztékból a tejtermékeknél tartjuk a csomagolást fontosnak. A lakosság 80%-a szerint az utóbbi idõben javult a csomagolások minõsége - állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet.

2010. január 26. 03:37

Mostanában minden héten átadnak egy szuper/giga/mega vásárközpontot. Zöldmezős (vagy éppen zölderdős) beruházással épülnek elképesztő tempóban. 60-80 ezer négyzetméteres alapterülettel és kétakkora parkolóval egész városközpontok életét változtatják meg. "A magyar kereskedelem ugyanis korszerűtlen, nem működik hatékonyan, s így kitűnő versenyterep" - mondja Demján Sándor, a Pólus Center építője a HVG-nek. Tehát versenyeznek értünk, velünk, minket kihasználva. Versenyeznek a kiskereskedők rovására.

2010. január 26. 03:37

Egy esztendõvel ezelõtt a HuMuSz az alábbi levelet juttatta el a Kaisers Plus KFT vezetõinek. Mivel válasz nem érkezett, most nyílt levélként tesszük közzé a KukaBúvár hasábjain.

2010. január 26. 03:37
2010. január 26. 03:37
2010. január 26. 03:37

Veszélyeshulladékok gyûjtése

2010. január 26. 03:37
2010. január 26. 03:37

A Castle Cement egyik kemencéjében (Clitheroe, Lancashire), amely "szekunder folyékony tüzelõanyagot" éget, nagyon megnövekedett az asztma jelentett eseteinek száma. A városban az iskolásgyermekek 40%-a kénytelen ma már asztmakezelõ inhalálókat és gyógyszereket magával vinni az iskolába. Dr. Van Steenis, 1995

Oldalak