Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogy csinálják a többiek?

Európai körkép a nemzeti hulladékmegelőzési programokról
Év: 
2011
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Demeter Zoltán, Greenaction

Megelőzés2013-ra Magyarországnak is rendelkeznie kell egy Nemzeti Hulladékmegelőzési Programmal, amelyet reményeink szerint gyakorlati és eredményes intézkedések követnek majd. De mi a helyzet az Európai Unió más országaiban? Találunk-e átvehető jó példákat, vagy ott is csak a felszínt kapargatják a megelőzés terén?

Az EU tagországokban évi 1,3 milliárd tonna hulladék keletkezik, amelyből 40 millió tonna veszélyes hulladék. Azaz minden EU polgárra évente 3,5 tonna szilárd hulladék jut, s ez a mennyiség évről évre nő. Ugyanakkor a háztartási hulladék mennyisége 2000-től stabilizálódott, legalábbis tömegét tekintve, amit főleg a könnyebb csomagolóanyagok elterjedése okozott.

A számok is mutatják: a megelőzésre a nálunk több téren fejlettebb országokban is szükség van.

Az Európai Unió e téren arra a mutatványra készül, hogy a folyamatos gazdasági növekedés mellett szeretné csökkenteni a keletkező hulladékok mennyiségét. 

Az Európai Bizottság hulladékmegelőzési programokhoz készített útmutatója 3 fő eszközt ajánl a megelőzési stratégiák számára. Ezek a:
• tájékoztatás (pl. lakossági kampányok, döntéshozók továbbképzése, ökocímkézés)
• reklámstratégia (pl. szokásváltás és tiszta fogyasztás ösztönzése, támogatók szerzése, ökodesign népszerűsítése)
• szabályozás (pl. maximálja a keletkező hulladék mennyiségét, termelői felelősség kiterjesztése, zöld közbeszerzés, környezetvédelmi adók/kvóták bevezetése)

zero waste logo

A fentiekből látható, hogy elsősorban a lakossági hulladékhoz kapcsolódó eszközökben gondolkodnak a döntéshozók, bár a keletkező hulladék legnagyobb tömege a gazdaságból származik.

De lássuk konkrétan, mivel főznek néhány EU tagállam hulladékmegelőzési konyhájában!

Ausztria
Nyugati szomszédunk közös stratégiában kezeli a megelőzés és az újrahasznosítás témakörét. Kérdés, hogy az utóbbi fejlesztése, mennyire segíti elő az elsődleges célt? Elsősorban a veszélyes hulladékok, illetve az építési és bontási hulladékok csökkentése áll a középpontban, természetesen az újrahasznosítás növelése mellett. Tartományi szinten a lakossági megelőzési kampányok, a házi komposztálás terjesztése és a kölcsönzés, javítás, újrahasználat népszerűsítése a legfontosabb.

Egyesült Királyság
A britek földjén a Hulladékgazdálkodási Stratégia a szén-dioxid és erőforrás-gazdálkodás része. A csökkentés elsősorban a települési szilárd hulladékra vonatkozik, itt a 2007. évhez képest 2020-ra 45%-os csökkenést irányoznak elő. Az ipari hulladékok terén az egyes ágazatokkal kötött egyezségek révén kívánnak eredményeket elérni, de a fő cél itt az újrahasznosítás és az energia-visszanyerés növelése. Azaz a gazdaság pörgetése zöld köntösben, ami a szén-dioxid kibocsátás csökkentése szempontjából is kérdéses eredményekkel járhat.

Finnország
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Terv része a Megelőzési Program. Bár hangsúlyos a hulladék újratermelődés és az egészségügyi kockázatok csökkentése, az anyaprogram alcíme sokat elárul: „Tovább egy Újrahasznosító Társadalom felé”. Azaz ismét a megújuló gazdasági fejlődéshez jutottunk, ahol aztán sorakoznak a divatos hívószavak: nyersanyag-hatékonyság, életciklus- elemzés, infrastrukturális fejlesztés, tartóssági termékcímkézés. Kiemelhető a tartósságra törekvés minden terméknél, például az épületeknél is. A megelőzés itt is inkább a lakossági hulladékok terén jelentkezik, viszont fontos megemlíteni, hogy az ehhez kapcsolódó tanácsadást a hulladékokból befolyt adókból finanszírozzák.

papírgyűjtő kosárÍrország
Itt a Nemzeti Hulladékmegelőzési Program független a hulladékgazdálkodási kerettervtől, de természetesen céljaiban összhangban áll vele. A 2008-2009. évi felülvizsgálat itt is kiemelte a gazdaság jelentőségét, csak épp fordított szemszögből. A válság hatására ugyanis a lakosság – mindenféle kampány nélkül – elkezdte a termékek újrahasznosítását, javítását, azaz a fogyasztás csökkentését. A zöld sziget valóban szeretne még zöldebb lenni, legalábbis a háztartási hulladékok csökkentése terén. Zöld Iskola, Zöld Otthon, Zöld Vendéglátás (figyelem, a kórházak is ide tartoznak!), Környezetbarát Vállalkozás programok futnak az országban, állami koordinálással és helyi hatósági szinten is megelőzési hálózatot hoztak létre. Emellett itt is a veszélyes hulladékok környezeti kockázatának csökkentése a legfontosabb.

Érdemes megemlíteni, hogy a nemzeti kezdeményezések mellett az uniós források lehetőséget kínálnak a tapasztalatok cseréjére is, nemzetközi programok támogatása révén.

A talán legsokszínűbb kezdeményezés a Pre-waste projekt, amely 10 európai partner részvételével, a 20 legjobb települési és térségi megelőzési akció bemutatására szerveződött. Ezek kiválasztási szempontjai a következők:
- a tevékenységek és a bevont szereplők sokfélesége,
- a hulladéktípusok sokfélesége,
- a tevékenységek sokszínűsége,
- a területi változékonyság (kiterjedés, beépítettség, lakástípusok),
- a várható végeredmény előzetes becslése,
- az elegendő adat és az ellenőrzés lehetősége.

Fontos kiemelni a megelőzésre irányuló monitoring tevékenységet. Az a cél, hogy létrejöjjön egy közös internetes eszköz és módszertan a helyi döntéshozók számára, amelynek segítségével elemezni tudják a hulladékmegelőzésre irányuló kezdeményezések hatásait. A hulladék-megelőzési programok figyelemmel követése a megfelelő indikátorok segítségével történik.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy bár vannak jó elemei és irányvonalai az egyes megelőzési programoknak, de igazán nem sikerült lehatárolni a csökkentést az újrahasznosítástól és a gazdasági fejlődéstől. Csak remélhetjük, hogy a hazai tervezési folyamat a nemzetközi példák és a széleskörű társadalmi párbeszéd révén olyan Megelőzési Programot alkot, amely majd hivatkozási alap lehet az EU más országaiban is.
Források:
http://ec.europa.eu/ environment/waste/prevention/ pdf/Waste%20Prevention_ Handbook.pdf
www.prewaste.eu