A gusztustalansági verseny helyezettjei

A reklám - a fogyasztói társadalom egyik alapvető jelensége, mozgatórugója - egyre nagyobb szerepet játszik életünkben. Tele van vele az utca, az épületek, a tévé, a rádió, az újságok stb., mindenhova követ bennünket, nemigen szabadulhatunk tőle, hatásai alól nem vonhatjuk ki teljesen magunkat - egyre gyakrabban beszélünk róla, és amikor szidjuk, tulajdonképpen akkor is vele foglalkozunk. Fontos tehát átgondolni e hatásokat. Témánk szempontjából különösen a reklám - fogyasztás - hulladék összefüggésének kiemelése fontos: véleményünk szerint ugyanis földgolyónk pusztulásáért elsősorban a fogyasztói társadalom a felelős, így a reklám-jelenség egyszersmind súlyos környezeti kérdés is. A reklám egyrészt ok, hiszen a fogyasztás fokozódásának kiváltója, másrészt okozat, hiszen a gazdasági rendszerbe illeszkedve, annak törvényszerűségeit követve (a túltermelésből következően) szükség van rá.

A reklám tulajdonképpen hazudik.

Hazugságait maguk a gyerekek is könnyűszerrel leleplezhetik, hogyha odafigyelnek kissé. Egyik pillanatban "a legtöbb, ami adható az életben" egy pohár tea, a másikban egy kávé, a harmadikban egy méregdrága gépkocsi; hol az egyik mosószer a leghatékonyabb a földkerekségen, hol a másik. Hazudik, mert egy hamis világ képével ámít, csalóka ígéretekkel kecsegtet. A reklám világában sok vidám fiatallal találkozunk, akik az örök fiatalság illúzióját keltik (a gyerekek megfigyelhetik, milyen korosztlyhoz tartoznak a reklámban szereplők, erről akár adatsort is készíthetnek). Boldog, harmonikus családok ebédelnek folyton - csodaszép lakásukban, csak úgy nyüzsögnek a kihívóan kívánatos nők, újabban pedig egyre gyakrabban a macsó férfiak. Kedvelt "eszközök"(!) a gyerekek is, a család szeme-fényei, az aranyosak, kedvesek, mosolygók, akik könnyűszerrel belopják magukat (jaj dehogyis magukat, hanem azt a bizonyos terméket) szívünkbe. Ez tehát a reklámok világa - ám ezeket a képeket bámulva (mondjuk a metróban) egy teljesen más valósággal kell szembesülnünk. Az eszményi képzeteket (örök ifjúság, szépség, egészség) ugyanakkor dolgokkal (eladandó termékekkel) kötik össze azt sugallva, hogy mindezt az által a bizonyos termék vagy szolgáltatás által (pl. bankkártyával) érhetjük el. Mi ez, ha nem hazugság? Miként válhatnánk csupán tárgyak megszerzésével boldoggá?

Meglehetősen félrevezetőek a reklámok más szempontból is: összefut a nyál a szánkban miközben a képsorokon például a tej, gyümölcs és csokoládé csodálatos keveredését mutatják, a termékre pillantva viszont kiábrándultan olvashatjuk, hogy alig látott természetes alapanyagot, helyettük adalékok garmadájával tömködték tele...

Ugyanakkor a reklám számos további, erősen kifogásolható fogást alkalmaz: gyönyörű tájakat ábrázoló bámulatos képsorokat látunk, de vajon mi köze ezeknek mondjuk egy gépkocsihoz, ami köztudottan környezetszennyező?

Ösztöneinkre hatnak

Érthető módon azonnal betiltanak olyan reklámokat, amelyekben csupasz testek láthatók, de senki nem emel szót azok ellen, amelyekben bár nem meztelenek a szereplők, de vonaglásuk, pillantásuk, az általuk felvett testhelyzetek stb. kimondottan obszcén jellegűek. Se szeri se száma az ilyen hirdetéseknek, sőt gyakran teljesen érthetetlen módon bukkannak elő (pl. amikor ásványvizet locsol egymásra egy pár) - mindenütt bikinis nők kelletik magukat, velük aztán bármit lehet reklámozni. (Ők nem tudnak megöregedni.)

Igazából a bennünk lévő ösztönökre, azok közül is az érzékiekre építenek a hirdetők - és nem véletlenül, ilyenkor ugyanis az ésszerű gondolkodás háttérbe szorul, és könnyen befolyásolhatókká, rászedhetőkké válunk. A reklámozók pszichológusok hadát foglalkoztatják, akiknek feladatuk, hogy minél biztosabban hassanak ránk. Velük szemben egyre védtelenebben állunk, olyan módszereket eszelnek ki, amelyek tudat alatt hatnak ránk. Botorság, naívság lenne azt állítani, hogy a reklám szerepe még mindig az illető termékről vagy szolgáltatásról való tájékoztatás.

Nyelvi szennyezés

Gondoljunk bele, milyen mértékben szárad a reklámozók lelkén az, hogy mára olyan jelzők, mint a 'nagyobb', 'gyorsabb', 'újabb' egyenértékűvé váltak a "jobb" jelzővel, szinte fel sem merül bennünk, hogy ez nem is annyira magától érthetődő, legalábbis a közelmúltig nem volt az! És hány szavunkat járatják le könnyelműen, jelentősen hozzájárulva ezzel a nyelvi szennyezéshez - egyre használtabb már a "legnagyobb", a "csodálatos", az "ajándék", stb. Ha már a nyelvnél tartunk, nem hallgathatjuk el azt sem, mennyire nyüzsögnek a felesleges idegen szavak a hirdetésekben, gyakran nyelvtanilag is helytelenül keverve őket a magyar nyelvbe. Esetenként pedig ostoba módon nincs értelme a végeredménynek.

Mind sűrűbben helyettesítik a reklámok az emberi kapcsolatokat. Míg korábban a sarki boltostól szereztünk tudomást bizonyos árufajtákról ill. azok előnyeiről és hátrányairól, most már a bámuláda (a televízió) és utcai plakátok zúdítják ránk a sok márkanevet. A reklám ezért személytelen és - minden, lényegéből fakadó hangulatkeltése ellenére - tulajdonképpen elidegenítő. (Persze, ezt a "hibát" kiküszöbölendő megjelentek olyan reklám-rendszerek, amelyek éppen a személyes meggyőzés erejére alapozzák terjeszkedésüket (Amway, Network 21 stb.).)

Nem menekülhetünk

A hirdetések felháborító erőszakossággal férkőznek hozzánk mindenütt, nem menekülhetünk előlük. Az óriásplakátok, falragaszok, -festmények, repülőgépre kötött vagy hőlégballonra varrt feliratok alig hagynak "kihasználatlan" felületet a városokban, megjelennek a főútvonalak mentén még a szántóföldeken is. Nem adnak módot a szemnek, az agynak a pihenésre, az őt ért élményáradat feldolgozására. Arra, milyen hatást gyakorol ránk ez a képi mocsok, a sok gyönyörű képsor, álljon itt egyetlen példa: már az üzletekben is tulajdonképpen a szemünkkel vásárolunk: így lehetséges például, hogy a "szebb" kaliforniai fokhagyma kiszorítja a finomabb (amely tulajdonság már nem lényeges) makóit.

Ez az össztűz, amit ránk zúdítanak, mérhetetlen összegeket emészt fel (a tévécsatornák főműsoridejében egyetlen perc akár négymillió forintot is "érhet"): éves szinten százmilliárd forintos nagyságrendről van szó, ezt pedig "természetesen" ki más fizetné, mint mi. Lehet, hogy már torkig vagyunk az egésszel, de azért tízezer forinttal támogatjuk őket - az árba beépítve ugyanis évente ennyivel járulunk hozzá saját "megreklámoztatásunkhoz".

A reklám végső soron kegyetlen és embertelen: felpörgetett, zaklatott, mértéktelen életre késztet, olyan ön- és földpusztító hajszába kerget, amelyből nehéz kiszállni. Engedelmeskedve a felszólításoknak bolygónkat egyszerűen elfogyasztjuk, elhasználjuk. A fogyasztás mindenképpen (kisebb vagy nagyobb) környezeti hatással jár, így egyértelmű a reklám-fogyasztás-környezetszennyezés kapcsolata, és a hirdetések felelőssége.

Reklámköltés
2000. január--június

Forrás: Mediagnózis

Az adatok azt mutatják, hogy csupán az első félévben 74 milliárdot költöttek a jótét cégek reklámra. Ennek jó két harmadát arra áldozták, hogy a két kereskedelmi TV minél szellemesebb, tanulságosabb és hasznosabb programot tudjon nekünk készíteni vagy venni. A cégek a reklámok költségeit persze beépítik az árba, így végső soron mi finanszírozzuk a szappanoperákat, az okos kvízműsorokat, Lakodalom Lajost és a többieket. Megéri, nem?