A környezetvédelem gyakorlati oldalának átlagember szintjén is megoldható részének szinte minden aspektusa szóba került, koncentrálva arra, hogy egy ház, ill. egy kisebb közösség hogyan tudja úgy szelíd technológiával, ésszerûen felépíteni otthonát, megszervezni életét, hogy például minél kevesebb hulladékot termeljen, minél kisebb kárt okozzon a környezetének.

A régi paraszti élet összhangban volt a környezettel, a mai modern, civilizált élet viszont egyre kevésbé. A természet erõforrásait feléljük, elpazaroljuk, a termelt hulladékkal megmérgezzük, lakhatatlanná tesszük a Földet. Ez így hosszú távon nem mûködhet, de a mai embert nem könnyû rávenni, hogy lemondjon kényelmes életérõl. A régi paraszti élet során ugyanis az ember napjának nagy részét olyan tevékenységek töltötték ki, amelyek elvégzése ma már szinte semmi erõfeszítést nem igényel. Pl. a mai ember nem jár a folyópartra, hogy hideg vízben, mángorlóval mossa ki a ruháit, hanem kimosatja a mosógéppel, ami szennyezi a vizeket, és komoly mennyiségû áramot fogyaszt. Ma már a legtöbb ember nem tölti kertészkedéssel, állattartással, fõzéssel a fél napját, hanem vesz valami gyorsételt, és bedobja a mikroba, vagy beül egy gyorsétterembe, és futtában bekap valami pazarló módon elkészített, agyonreklámozott, mûanyaggal tömött terméket. Sokkal kényelmesebb rácsatlakozni a hálózatra, és készen kapni a távhõt vagy a földgázt, mint hogy minden reggel egy kis faaprítással kezdjük a napot.

Az Autonóm Ház mindazt az alap- (és nem luxus-) szolgáltatást nyújtja, melyet ma egy komfortos lakásnak tudnia kell, azonban maximális függetlenedéssel a centrális energiaellátó közmûrendszerektõl, megújuló természeti erõforrásokat igénybe véve és a környezetterhelést a lehetséges minimumra csökkentve. Mindezt úgy éri el, hogy közben nem igényel napi elfoglaltságot, és a kezdeti nagyobb befektetés a szokásos havi számlák (villany, víz, gáz) hiánya miatt idõvel megtérül. A ház hazánkban kapható alkotóelemekbõl épül fel.

Központi kérdés a fûtés, mert a használatos fûtõanyagok nagy része nem megújuló, valamint az elégetésükkel keletkezõ szén-dioxid jelentõsen hozzájárul a melegházhatáshoz. A megoldás természetesen a megújuló energiaforrások használata: a napenergia (napkollektor vízalapú hõtároló rendszerrel) annak ellenére jól használható, hogy a téli idõszakban sokkal kevésbé részesülünk belõle (az éves hõigény 70-80%-a fedezhetõ), de napfényínséges idõkben mindenképpen szükség van tüzelésre is, amit fával vagy más biomasszával oldhatunk meg. Ez a fajta tüzelés mindenképpen belefér az autonómia elveibe, hiszen a fa korhadásakor is ugyanannyi szén-dioxid szabadul fel, mint eltüzelésekor, nevezetesen az a mennyiség, amit a fa élete során megkötött.

A fõzéshez a fatüzeléses sparhelt (sparherd) ajánlott, de mivel ehhez jóval elõtte be kell gyújtani, mondjuk a reggeli kávéhoz, kényelmesebb egy elektromos tûzhely, amihez az áramot megújuló energiaforrásból kell elõállítani.

És ha már az elektromos áramnál tartunk, akkor itt a napelem és a kis méretû szélkerék ajánlható általánosan. Mivel a Nap éjjel nem süt, a szél sem mindig fúj, tárolni kell az energiát. Ha csak akkumulátorunk van, azt szigetüzemnek hívjuk. Jobb a helyzet, ha az országos hálózattal összekapcsolódunk, akkor nem kell akkumulátor, amivel csak baj van. Az áramszolgáltatóval kötött szerzõdéssel viszont megoldható a visszafelé is pörgõ villanyóra, így az elektromos áramot eladhatjuk az elektromos mûveknek.

A víz kezd manapság a városokban a legnagyobb kincs lenni, ennek ellenére elég pazarlóan bánunk vele. Mindenképpen külön kell választani az ivóvizet, a mosásra, mosakodásra használt víztõl: ez utóbbira lágysága miatt még alkalmasabb is a gyûjtött esõvíz. Ivóvíznek kútvíz használható, a megtisztított szennyvíz pedig öntözésre alkalmas. A víztisztító egy ülepítõbõl és egy nádgyökérzónás tisztítóból áll. Mindkettõ megoldható szabad vízfelület nélkül is.

Az eddig leírtakon kívül az Autonóm Háznak még nagyon sok komponense van, melyek egy jó részérõl szó sem esett, mert közben többször is eltértünk a témától. Annál is inkább, mert ez a ház a gyakorlatban nem valósult meg, csak a BNV-re épült meg egy bemutató verziója, amit a kiállítás után le is bontottak. Ami viszont a mai magyar viszonyok között is megvalósult, és tényleg "el is kel", az egy szintén az autonomitás elvére épülõ lakóközösség (a rádi ökofalu), ahol az áram-, hõ- és vízellátás központilag megoldott, tehát nem kell minden egyes házhoz megépíteni õket, de a falu tágabb határain belül hozzáférhetõ megújuló forrásokra épít (pl. a biomasszára). A megépült házak viszonylag magas árát (kb. négyszázezer Ft/m2) a környezetbarát technológiák nagy bekerülési költsége okozza, ezek ára azonban 15-20 év alatt megtérül. Végeredményben a házak ára hosszú távon nem magasabb az átlagnál.

Szóba kerültek még olyan témák is, mint az üvegházhatás (jóslatok szerint 30 éven belül káosz következhet be, bár ez ügyben azért Attila elég szkeptikus volt), Magyarország áramellátása (itt ma igazán a szélerõmûvek építése lehet ésszerû), és a lakótelepi lakások pazarló voltának megszüntetése mint égetõ, rövidtávú feladat. Tanácsokat kaptunk, hogy hogyan építsünk olcsó és jó házat szalmabálából, és hogyan szõkítsünk dízelolajat étolajból.

Szóval, mindent összevetve olyan volt az egész, amilyennek egy családias hangulatú, környezettudatos emberek közti gondolatébresztõ beszélgetésnek lennie kell.

Ne Vásárolj Semmit! Nap november 29-én www.adbusters.com