Bolyki Viola rajza

A legjobb falun, mert csönd van. Legalábbis ideig-óráig, mert dinamikusan fejlõdõ gazdaságunk a kereskedelem legkülönbözõbb túlélési stratégiáit hozta a nyakunkra. Régen volt már, amikor az egyedüli zajforrást az ószeres vagy a drótos-bádogos képezte, de a rendszerváltás áldása, a szirénázó fagylaltos sincs már egyedül, egyre-másra bukkannak fel a csilingelõ, csengetõ, dudáló kereskedõk.

Ízlés dolga, de a Family Frostot nem lehet alulmúlni ebben a mûfajban. A legtöbb településen van valamiféle csendrendelet, ami az esti és a hétvégi zajkeltést próbálja szankcionálni, de érdekes módon a szirénázó multinak (amely a Schöller másodosztályú portékáit csomagolja és hordja nekünk) mégis van engedélye, hogy a vasárnapi ebéd utáni szelíd böfizés és szunyókálás közben zendítsen rá fülsértõ dallamára, amelyre a vicc szerint azt kell énekelni, hogy "mondd anyádnak, hozzon pénzt!". Elõfordult már, hogy egy-egy településen aláírást gyûjtöttek, hogy legalább ne hétvégén szirénázzon, de azért leginkább olyan országban élünk, ahol a parasztok nem kiegyenesített kaszával vonulnak a sárga furgon felé, hanem csörgõs bukszával. Régen almás pite volt a vasárnapi ebédhez, ma szirénázó fagylalt, a vonaton meg azt tárgyalják a kofák, hogy dehogyis fognak õk borsót vetni, amikor a familifrost odahozza olcsón.

A mi falunkba jár még a szódás, dudálva. Talán felesleges dudálnia, mert a jól kondícionált vevõkör már reggel kirakja fonott kosarakban az üres szódásflakonokat, alkalmi vevõvel (kezdõ falusival) pedig úgysem foglalkozik. Jön rendszeresen egy hûtõkocsi, állítólag húsokat árul, diszkréten csengetve. Húst végképp nem lehet a faluban kapni, így az emberek megveszik a mirelitet, amit saját frigójukban hûtenek még egy kicsit. Alkalmi vendég a "szabolcsi krumplit" és egyéb zöldségeket árusító IFA, amely fél napig is beszél nekünk hangszórón keresztül, a friss és az olcsó különbözõ szinonímáit váltogatva. Ilyenkor nyáron pedig naponta élvezhetjük, hogy egy nagyon szakadt Ladában két nagyon szakadt fazon dudál és úgy ordít, hogy leginkább csak következtetni lehet, hogy dinnyét árulnak.

A legújabb és a leghálásabban fogadott zajforrás a pék. Háromszor is jön egy héten, vicces amerikai slágereket váltogat, meglehetõs hangerõvel. Nagy keresletet talált a faluban, mert itt a kenyér állandóan gond volt, nem beszélve a mindenféle sütikékrõl, amelyek finomak. E sorok írója is félreteszi idõnként a falusi csenddel kapcsolatos elképzeléseit és büdöspesten kialakult zajfóbiáit, és elcsattog a legközelebbi pékstophoz.

A legmeglepõbb az volt, amikor mozgó üveges jött, komplett mûhellyel, hogy ne csak az élelmiszerkereskedõkrõl emlékezzünk meg. Elõtte napokig szórólapozott, aztán egész nap hangosbemondózott. Ügyesen és gyorsan dolgozott, nem volt drágább, mint a sérült ablaktáblákat két faluval arrébb megcsináltatni. Helybe jön még a bálás Turi, a falusi mûvelõdési ház szinte egyetlen programjaként. Szórólapokat hajigálva hívja fel magára a figyelmet, amit szintén lehet utálni, de legalább nem dudál. Ha ez is zajongana, lehet, hogy átszakadna a gát, szerte foszlana a neveltetés, elborulna az agy, és ordítva-káromkodva szórnánk szét portékáját a szélbe.

Naponta jönnek magányos vigécek, olcsó, tartós, hasznos és szép dolgokkal, kitartóan óbégatnak a ház elõtt, a kutya hörögve rázza a kaput, a gazda sziszegve az öklét. A múltkor az egyik szarvasagancsot akart venni, elküldtem Lappföldre, a másik pehelypaplanokat árult a rekkenõ napsütésben, csak annyit bírtam neki lihegni, talán majd télen. Egyszer egy fényképalbumos jött, ügyesen benyomakodott, hogy a "kórházból jött" és hogy fotózza a gyereket, amíg él. De még meg sem született! Nem baj, hamarosan meg fog. Sajnáltam, hogy éppen nem voltunk otthon a kutyával.

Persze mindez nem csoda, ha végigjárjuk a falu vegyesboltocskáit. Amilyen unalmas a kínálat, olyan szórakoztató a vásárlás maga, hiszen ha kereskedelmi egységnek nem is, de élmény- és információcentrumnak kiválóan megfelelnek ezek a helyek. A portékák sokféleségét és állagát tekintve nem tudni, hogy ok vagy okozat, de a falubéliek nagy része is átállt arra, hogy elgurulnak valamelyik hipermarket parkolójába, hihetetlen mennyiségû dolgot raknak a tologatható kosárba, majd a csomagtartóba, hogy biztosan két hétig is elég lesz, majd alig egy hét múlva mennek megint. Azt mondják, így sokkal olcsóbb. Az viszont elég idegesítõ, hogy a boltos is ezt csinálja: összevásárol mindenféle TESCO Gazdaságos meg aro márkájú élelmiszert (az utóbbi színvonaláról minden esetben eszünkbe juthat a hasonló nevû román kisteherautó), majd eladja nekünk a pesti árnál jó tíz százalékkal magasabban.