Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elhagyott növényvédőszer raktár Kisbéren

Év: 
2001
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Kovács Tibor Bakonyalja Környezetvédelmi és Turisztikai Egyesület

A növényvédõszerek maradékainak és csomagolóanyagainak ártalmatlanítása sok fejtörést okoz manapság, ugyanis maguk a növényvédõszerek csaknem mindig mérgezõk és/vagy tûzveszélyesek, s így kezelendõ még a kiürített csomagolásuk is. Ma Magyarországon nincs olyan szervezet, aki akár csak megközelítõ pontossággal nyilvántartaná, hogy hány tonna (liter, hordó, zsák, stb.) lejárt szavatosságú növényvédõszer és csomagolóanyag hever felszámolt vagy még mûködõ gazdaságok elhagyott raktáraiban.

 

Bakonyalján, Ácsteszér település polgármestere 1996. októberében megkereste egyesületünket, hogy a segítségét kérje. A polgármester elmondása szerint egy kft. megvásárolta a Kisbéri Állami Gazdaság ácsteszéri telephelyének néhány épületét. A vásárlás elõtt az eladó és a vevõ képviselõi bejárták a helyszínt és megnézték a területet, megvizsgálták az épületek állagát. Miután a kft. már megvásárolta az ingatlant és az épületeket, akkor vette észre, hogy valami bûzlik a már saját tulajdonukat képezõ épületek valamelyikében. Elindultak az orruk után és megtalálták a markáns illat forrását. Az egyik épületben több tonna növényvédõszer és göngyölege hevert, rendezetlenül, három épületrészben szétszórva. A kft. 4280 kg lejárt szavatosságú, részben fokozottan balesetveszélyes növényvédõszer és göngyöleg boldog tulajdonosává vált. Igaz, ekkor már hatályos volt a 102/1996 (VII.12.) Korm. rendelet, amely szabályozta -- többek között -- a veszélyes hulladéknak minõsülõ, lejárt szavatosságú növényvédõszerekkel kapcsolatos teendõket is.

Egyesületünk egy holland alapítványtól (DOEN) a probléma megoldására (a Dorogi Égetõmûben történõ ártalmatlanítás) pályázati támogatást kapott. Azonban az alapítvány kikötötte, hogy az összeget ne csak ártalmatlanításra fordítsuk. Tegyünk kísérletet a Magyarországon elhagyott, veszélyes növényvédõszerek tárolási helyeinek felmérésére.

Elsõ lépésként 1997-ben bemutatót szerveztünk, melyre meghívtuk a sajtó képviselõit, valamint az illetékes környezetvédelmi felügyelõség munkatársát is (ez utóbbi nem jött el). Ezután 1997. júniusában levélben megkerestük az ország valamennyi önkormányzatát és egy egyszerû kérdõív segítségével kértünk adatokat a lejárt szavatosságú növényvédõszerek mennyiségérõl. A kérdõíves adatgyûjtés eredményes volt: 3000 kérdõívbõl 1640 érkezett vissza. Ez a tény azt mutatta, hogy az önkormányzatok részben odafigyelnek, és komolyan veszik a növényvédõszerekkel kapcsolatos lehetséges veszélyeket. Másrészrõl az adatgyûjtés nem volt eredményes, mert -- mint az adatokból kitûnt -- az önkormányzatoknak nincs információjuk a településükön betárolt vegyszerek tényleges mennyiségérõl. Tehát az adatgyûjtéshez új módszert kellett választani, melynek lényege, hogy a felhasználókat keressük meg, és tõlük kérünk információkat. Csakhogy, amint sejtettük, a gazdaságok és mezõgazdasági vállalkozások nem szívesen nyilatkoztak arról, hogy mennyi lejárt szavatosságú növényvédõszert tárolnak. Az ok rendkívül egyszerû. A már említett 102/1996-os kormányrendelet kimondja, hogy a tulajdonosnak kell gondoskodnia a veszélyes hulladék elõírásoknak megfelelõ módon történõ ártalmatlanításáról, és nem tárolhatják 3 évnél tovább. Viszont az ártalmatlanítás költségigényes. A mezõgazdasági gazdálkodók jelenlegi pénzügyi helyzete és a környezettudatos magatartás hiánya akadályt képeznek.

 

A sajtó hírt adott a projekt beindításáról, bemutatták az ácsteszéri lerakat felszámolását, a levelek szétküldését, és további ártalmatlanításokat Kisbér kistérségben. Az MTV1 "Magyarországról jövök" címû mûsorában is bemutatták a programról szóló tudósítást. A film után a riporter feltette a kérdést a Környezetvédelmi Minisztérium képviselõjének: "Mit szól a látottakhoz és miért nem a környezetvédelmi tárca foglalkozik a probléma megoldásával?" Az illetékes fõosztályvezetõ, Hornyák Margit elmondta, hogy az egyesület szándékai angyaliak, de nem szerencsés, sõt szabálytalan, amit tesz. Mégpedig azért, mert nem egyértelmûsítették, hogy ki a hulladék átadója és a tulajdonosa, így a kísérõjegy ("SZ"-lap) kitöltésénél minden bizonnyal szabálytalanságok fordulhattak elõ. A riporternek arra a kérdésére, hogy ha nem az egyesület és nem is a minisztérium, akkor ki oldja meg a betárolt növényvédõszerek kérdését, a válasz az volt, hogy "a felelõsség és az ártalmatlanítás kötelezettsége csakis a tulajdonosokat terheli". Baja Ferenc, akkori környezetvédelmi miniszter késõbb hasonló értelemben nyilatkozott.

A hírközlõ eszközök hatásának köszönhetõen a gazdaságok bizalma megnõtt irányunkban és annak reményében, hogy talán rajtuk is segíthetünk, megnyíltak elõttünk a raktárak, sõt néhány gazdaság (természetesen csak anonim módon) el is mesélte a lejárt, veszélyes növényvédõszer-készletének történetét. Számos telefont kaptunk arról, hogy hol és mennyi növényvédõszer van és, hogy legyünk olyan jók, tegyünk valamit. vA növényvédõszerekkel kapcsolatos adatgyûjtés kapcsán megkerestem Komárom-Esztergom Megye Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomását. Miután elmondtam, hogy mik a céljaink, a következõ két kérdést tették fel nekem: "Mit akarunk mi egyáltalán?", "Hogy képzeljük mi azt, hogy csak úgy rendelkezésünkre bocsátanak adatokat?" Ezután az agrárkamarákhoz fordultunk. Elõször a Komárom-Esztergom Megyei Agrár Kamarát kerestük meg, akik segítségünkre voltak a gazdaságok elérésében. A termelõ-szövetkezetektõl, melyeknek élveztük a bizalmát viszonylag pontos adatokat kaptunk a náluk tárolt "dzsuva" mennyiségérõl, fajtájáról és a kiszerelés módjáról. Miközben Komárom-Esztergom megyében 1997-ben az illetékes felügyelõség kimutatása alapján 10 tonna növényvédõszert ártalmatlanítottak, addig -- a nálunk lévõ adatok alapján -- több mint 50 tonna, túlnyomórészt még rendszerváltás elõtti növényvédõszer lapult a raktárak mélyén.