Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

238 millió forint nagy pénz, a feladat óriási

Év: 
2007
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Perneczky László

32875 adózó összesen 238 millió 120 ezer 556 forintot ajánlott fel a 1517-es technikai számú, az „illegális hulladéklerakók felszámolásának feladataira” kiemelt költségvetési elõirányzatra. Köszönjük!

A szemetes és limlomos útszélek, erdõk és közterületek valóban közügynek számítanak. Ezt bizonyítja, hogy a HuMuSz által kezdeményezett új cél rögtön a harmadik helyre ugrott a kiemelt közcélok listáján. Sõt, a HuMuSz is többet kapott a civil szervezetek részére felajánlható 1 %-okból, amihez bizonyára az is hozzájárult, hogy a „1517-es kampány” miatt többen hallottak rólunk. Minden felajánlást köszönünk!
Évrõl évre örvendetesen növekszik a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékáról rendelkezõk száma. A tervek szerint a következõ adóévben már nem kell majd külön rendelkezõ nyilatkozattal és borítékkal bajlódni, hanem a támogatni kívánt civil szervezet adószámát és a választott egyház vagy kiemelt közcél négyjegyû technikai számát közvetlenül az adóbevallási nyomtatványon fel lehet tüntetni. Jelenleg az adózók valamivel több mint egyharmada él ezzel a lehetõséggel, viszont az új és kényelemes rendszer bevezetésével várhatóan növekszik a rendelkezõk száma, és a források is tovább bõvülhetnek.
A HuMuSz már elkészítette a 1517-es támogatások felhasználására vonatkozó javaslatait, jelenleg ezt próbáljuk formálisan kodifikált jogszabályszöveggé alakítani. E szerint egy környezetvédelmi miniszteri rendelet szabályozná a források felosztását és kezelését, praktikusan pedig a kormányzati, hulladékgazdálkodási és civil szakértõkbõl álló Tiszta Magyarországért bizottságra és titkárságra bízná a munkát.
2008 folyamán központi projektként elkészülne egy egyszeri felmérés az illegális hulladéklerakásokról és jutna pénz a nyilvános, interaktív, lakossági bejelentések alapján fejleszthetõ, bõvíthetõ, pontosítható adatbázisra és honlapra is. Nem cél azonban, hogy évrõl évre méregessük a szemétkupacokat és statisztikákat gyártsunk: mi a jelenséget akarjuk felszámolni!
Javaslatunk szerint az induló évben a rendelkezésre álló forrás mintegy 60 százalékát kellene a konkrét felszámolási tevékenységekre fordítani, pályázatos formában. 238 millió forint soknak tûnik, de a több tízezer rendszeresen gyarapodó és újratermelõdõ illegális szemétdomb megszüntetéséhez a tízszerese is kevés lenne. Olyan pályázatokat részesítenénk tehát elõnyben, amelyek nem egyszeri erdõtakarításra vállalkoznak, hanem integrált és hosszú távon fenntartható megoldásokra – így a terület teljes rendbetételére, õrzésére, bekerítésére vagy funkcióváltásra törekednek.
A forrás fennmaradó részét tájékoztató, szemléletformáló és társadalmi célú reklámtevékenységekre fordítanánk, részben azért, hogy jövõ tavasszal még többen támogassák az illegális lerakások elleni munkát.