Élelem (átvitt értelemben = energia), víz, levegő mindegyike...: kezdetben, azaz a „paradicsomban”, térítés nélkül és megfelelő minőségben állt az ember rendelkezésére. Legkorábban az élelem – ma már magától értetődően! – került ki az ingyenesen rendelkezésünkre álló erőforrások közül. A szervezett vízellátásért pedig kb. 100-200 éve fizet az emberiség számottevő része.
A levegő is lassan sorra kerül... Vagy már nem kell-e ma is sokkal többet fizetnie annak, aki jó levegőn és kevés utazással akarja vinni életét? Aki persze nem pénzzel fizeti ki ezt, az idővel: órákkal fizet.
A víznél maradva: a Föld vízkészletét 100 egységnek tekintve, az édesvíz 3 egység lenne, amelyből csak egy fél egység használható ma (a többi jég, mélyvíz, vagy „csak” messze van, pl. a Bajkál-tóban, vagy az észak-amerikai nagy tavakban). S ebből a ténylegesen felhasználható mennyiség csupán három ezred egység. Literre fordítva: a földön lévő víz 100 literéből az édesvízként ma felhasználható mennyiség egy teáskanálnyi, azaz kb. 3 mL - és ebbe ürítjük csaknem minden szennyünket.
Nem csoda tehát, hogy a megbízható, tiszta ivóvíz iránti igény növekszik. S ezt az igényt meg is lovagolja a piac: óriási haszon reményében járulékos igényt támaszt, a csapvíztől való többé-kevésbé megalapozott félelmet kihasználva hatalmas összeget zsebelnek be az ásványvizeket, kútvizeket, forrásvizeket palackozók - és hatalmas hulladékhegyeket termelnek.
Mit igyunk hát?
A csapvíz ihatatlan, klórszagú-ízű! Én legfeljebb teának főzöm, de hát teát sem ihat mindig az ember! Én csakis desztillált vízzel élek, főzök, azt iszom! - így az egészségesen táplálkozók véleménye. S vannak még, igaz, egyre kevesebben, akik „halált megvető bátorsággal” bele mernek kortyolni a csapvízzel töltött pohárba.
A „bizonytalanoknak” próbát ajánlok: töltsenek meg egy poharat (budapesti) csapvízzel, egy valódi („régóta ismert”) ásványvízzel, egy „világbajnok” vízzel, hagyják állni (nem letakarva) fél-egy napot és utána tartsanak kóstoló-próbát. Ekkor el lehet dönteni, hogy melyik a legjobb víz. (Az állásidő azért szükséges, hogy a víz ízét megváltoztató, mesterségesen belevitt szén-dioxid eltávozhasson.) Természetesen a „vakon” végzett próba az igazi: amikor úgy döntünk, hogy nem tudjuk, melyik pohárban melyik víz van, csakis az íz alapján rangsorolunk. Nem biztos, hogy nem a pesti csapvíz lesz így az utolsó!
Ásványvíznek korábban azt a természetes eredetű vizet nevezték, amely legalább 1000 mg oldott anyagot tartalmazott literenként, vagy az össz-sótartalma ugyan kevesebb volt ennél (de legalább 500 mg/L), azonban valamely sajátos alkotórész (fluor-, kálium-, jodid-, stb.) meghatározott mennyisége miatt különleges víznek lehetett tekinteni. A 2004. májusában elfogadott új rendelet nem tartalmaz határértékeket, csupán azt követeli meg,hogy „a víz az egészségre kedvező hatású legyen”.*
Az új rendelkezés hivatalosan is felszabadította az ásványvízpiacot. Sok új pillepalackos „ásványvíz”, „forrásvíz”, stb. jelent meg a boltokban. Talán emlékszünk is rá, hogy erre az időre tehető a magyar ásványvízipar egyik nemzetközi nagy sikere – a siker körülményeiről sajnos nem hoztak sokat nyilvánosságra. Viszont a hír hatására sokan kezdték el vásárolni ezt a vizet – olyanok is, akik addig megelégedtek a csapból folyó nedűvel.
Hiába, no, egy világbajnoki korty „fíling”-je pótolhatatlan...
Saját méréseim alapján (is) bátran állítom, hogy jelenleg Magyarország nagy részén, sok településén - ezek között is elsősorban Budapesten - a csapból folyó víz igen jó: sokkal jobb, mint néhány palackozott víz. (A budapesti csapvíz lényeges jellemzőit megtalálhatjuk a Vízművek honlapján.**)
A vizek „jó ízét” elsősorban a benne oldott konyhasó (nátrium-klorid) adja. Veseproblémák, magas vérnyomás esetén a fogyasztott konyhasó-mennyiség csökkentendő. Csontritkulásos panaszoknál azon vizek fogyasztása javasolt, amelyekben a magas kalciumtartalom mellett a magnéziumsók koncentrációja is nagy. Ezeket az adatokat a „rendesebb” vizek palackjain meg is találjuk. Érdemes elolvasni, és érdemes a különböző vizek sótartalmát egymással összehasonlítani: a tanulságot mindenki levonhatja saját maga. Ha például egy víz kb. 50 mg/L kalciumot, 20 mg/L magnéziumot tartalmaz, az összes oldott sótartalma pedig kb. 350 mg/L – akkor ez a víz bizony nagyon hasonlít a Duna vizére, azaz a csapvízre. Nem biztos, hogy az, de valószínű, hogy köze van hozzá: például egy olyan talajvízkútból származik, amely a Dunából kapja a vizét...  mivel természetes eredetű, s mint víz, jó hatású a szervezetünkre (oltja például a szomjunkat)- akár ásványvíznek is nevezhetnénk.
S annak is nevezik, az új szabályozás óta jogosan... Ha pedig ásványvíz, akkor palackos formában jelentkezik az üzletekben, pénzért, sőt sok pénzért és jó üzletként – sok szemetet hagyva maga után. Mert ugye a legszembetűnőbb a palack, de nemcsak ebből lesz hulladék, hanem a víz kitermeléséhez, palackozásához, szállításához, forgalmazásához, reklámozásához és értékesítéséhez felhasznált anyag, energia és idő – sőt maga a megivott víz is azzá válik a sor végén.
Mit igyunk hát? Ahol jó a csapvíz, ott azt, csapvizet – esetleg szódavíz formájában, már aki szereti a „szúrósat”. Ne hagyjuk, hogy leváltsák a csapvizünket palackozottra!
Az a kérdés pedig, hogy ezt a „jó vizet” hogyan lehet takarékosabban használni, például fürdés-mosás-locsolásra nem szükségszerűen ivóvizet pocsékolni – „egy más történet, amelynek elbeszélésére más alkalommal kerüljön sor”.


* A http://www.fvm.hu/doc/upload/200407/elszi_4.pdf weblapon erről további részletek is olvashatók.
** http://www.vizmuvek.hu/pdf/EU-hatarertekek_vizminoseg.pdf.