A tudatos fogyasztó vásárlásait alapvetően a szükségleteihez igazítja. Mivel választásának ökológiai és egészségvédelmi következményeit is mérlegeli, elsősorban nyilván a saját régiójából származó termékeket keresi.
Logikus is, hiszen a termék szállítási távolságának csökkenésével értelemszerűen mérséklődik az általa okozott környezeti terhelés is (környezetvédelmi szempont). A regionális piaci beszerzés fogyasztóvédelmi előnye az, hogy a fogyasztó részére áttekinthető (netán ellenőrizhető) piacot biztosít és segítheti a termelővel való közvetlen kapcsolat kialakítását. Összességében nő az esélye annak, hogy a fogyasztó friss, tápértékben és ízben gazdag – ugyanakkor adalékanyagokban szegény élelmiszert vihet haza (egészségvédelmi vonatkozás).
Akkor fordítsuk le mindezt mézre. A magyar mézek közismerten kiváló minőségűek – ellentétben a vegyszermaradvány-botrányokba keveredő, állagukban és minőségükben gyakran silány kínai, argentin stb. mézszerű csinálmányokkal. Logikus, hogy a tudatos fogyasztó már csak ezért is keresi a kapcsolatot a magyar őstermelővel és igyekszik kerülni az olcsó kínai, argentin stb. mézeket.
A fogyasztói társadalom globális piacán azonban ez a prob­léma úgy köszön vissza, hogy a gyenge minőségű, ámde dömpingáron beszerezhető kínai (argentin stb.) csinálmány lenyomja a méz világpiaci árát. Így a magyar termelők áron alul kénytelenek értékesíteni kiváló terméküket (amit a felvásárló multik a gyenge mézek javítására használnak fel).
Míg a magyar méhészek Brüsszelben tüntetve keresik a szakma igazságát, a honi fo­gyasz­tó (ügyfelem) itthon próbál eligazodni. Hallott a botrá­nyokról, tehát eldöntötte, hogy kerüli a kínai mézet. Mivel nem volt ideje elmenni a vásárcsarnokba, ezért egy olcsó német üzletlánc (Lidl) egyik magyar boltjában egy cseh forgalmazó virágmézét próbálta beazonosítani. „Származási hely: EU és nem EU országok mézkeveréke” állt a „Chira” márkanéven forgalmazott méz csomagolásának címkéjén. Magyarán ebbe aztán a világ összes méze beleragadhatott. Ügyfelem felháborodásában megvette és elhozta nekem.
A szóban forgó eljárást azért indítottam, mert – ügyfelemmel együtt – komolyan vettem azt az alapvető elvárást, hogy a gyártónak (forgalmazónak) kötelessége tájékoztatni a fogyasztót az élelmiszerrel kapcsolatos minden fontos információról. Ezzel összehangolónak tartottam a fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) címkézéssel kapcsolatos azon előírását, mely szerint a termék csomagolásán – többek között – fel kell tüntetni a „származás helyé­nek megjelölését, ha nem az – EU Gazdasági Térségből származik” /10.§ (1) bek. c.) pontja/.
Ez az EU kitétel engem személy szerint ugyan zavar, de a „világméz-féle” feliratot ezzel együtt jogsértőnek tartottam.
Na, az eljárásban aztán kiderült, hogy súlyos fogyasztói tévedésben vagyunk - a tájékoztatás ugyanis nem jogsértő! A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség álláspontját a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi átvételét előíró 56/2004. (IV.24.) FVM sz. rendeletre alapította. A határozat szó szerint fel is idézte az Élelmiszerkönyvnek a mézről szóló, az EU-tól 2001/110 számon átvett enyhén szólva furfangos előírását.
Aszongya, hogy aszongya:
„A címkén minden esetben fel kell tüntetni a méz eredetét, a származási ország(ok) nevének megjelölésével. Különböző országokból származó mézek keverésekor a felsorolás a következőkkel helyettesíthető:
• EU országok mézkeveréke,
• nem EU országok mézkeveréke,
• EU és nem EU országok mézkeveréke.”
Feltüntetni minden esetben, kivéve mikor nem minden esetben – jó, mi? Szakemberünk szerint valószínűleg arról van szó, hogy a közismerten silány kínai mézbe belekeverték néhány százaléknyi jó minőségűnek számító cseh (esetleg magyar) mézet. A kínai méz emlegetése azonban verbálisan ciki és annak köztudottan gyenge minősége miatt nyilván hátrányt jelent a forgalmazásnál.
Így hát a mézpiacot uraló lobbi elérte, hogy méz esetében a fogyasztót származási tájékoztatás helyett szójátékokkal szórakoztassák. Hát gratulálok, sikerült. Nagyjából ennyi a ragacsos történet.
Nem is tenném szóvá, de sajnos ez a tendencia. Bár a gazdaság a fogyasztói vásárlásoknak köszönhetően működik – a multik uralta piacon a fo­gyasz­tó­nak egyelőre sem elegendő információja, de esélye sincs ahhoz, hogy igényeinek megfelelően dönthessen, vagy elvárásainak megfelelően befolyásolhassa a választékot. Az élelmiszerbiztonságban előrelépés nincs, a termékek útja leginkább követhetetlen - az adalékanya­gok számánál csak az élelmiszerbotrányok szaporodnak jobban.
Hovatovább a magyar piac is a korlátlan E-hetőség hazája lett, ahol nemsokára imígyen adnak majd tájékoztatást az élelmiszer-jellegű termékekről: „Készült valahol, ehető és nem ehető alapanyagokból – élettanilag méltányolható ada­lé­kok felhasználásával”. Végül is korrekt felirat. Nem sérül vele sem a piac szabadsága, sem a fogyasztó választási joga. Vagy megveszi, vagy nem.  Vagy kijön belő­le, vagy nem. Félreértés ne essék: az előbbi a jobbik eset.