Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Üdvözöljük a Coca-Cola világában!

Év: 
2000
Szám: 
Nyár
Szerző: 
mese

Olvasom az újságban, hogy júniusban minden szombaton látogatható a Coca-Cola dunaharaszti gyára. Jesszusom, vajon ki megy el egy ilyenre? Később kiderül, hogy például én. Meg még egy csomó gyerek, anyuval, apuval. Pontosabban egy csomó anyu, apu gyerekekkel. Hadd lássák, hogy készül az Élet Íze. Tartalmas hétvégi program, ráadásul a kullancsokat se kell szedegetni a csemetéből, ha hazaértünk.

 

A 10-kor induló különbusz már fél 10-kor tele. A sofőr közli, hogy akinek nem jutott hely, annak sajnos le kell szállnia, végül 2 busz indul. Kb. 75 ember igyekszik a Nagy Találkozásra, már az első turnusban. Természetesen a buszban máris bekapcsol a video: CC reklámok vibrálnak ezerrel. Pici szájak maradnak tátva, tágra nyílt szemek merednek a képernyőre. A gyerekek egy része kívülről fújja őket. A figyelem azonban gyorsan lankad, 10 perc után már mindenki kifelé tekintget. Lelkes felkiáltások szakadnak fel, mikor megpillantjuk a gyár épületeit és a hatalmas Coca-Cola feliratot.

always Coca Cola

A gyárudvaron rengeteg piros rekesz tornyosul. Az egyik kisfiú meg is jegyzi, hogy nekik is volt ilyen építőkockájuk az oviban, csak elvesztek a darabjai. A bejárat fölött méretes tábla: Üdvözöljük a Coca-Cola világában!

Innentől kezdve tényleg minden a CC-ról szól. Lendületes, fiatalos zene, ingyen üdítő, csicsás szóróanyag (ld. keretes rész). A gyerekek részéről teljes az extázis: Nézd, anyu! Fél liter kólát kaptam ingyen! És újra beáll a sorba.

Innen egy nagy előadóba terelnek minket, ahol két filmet nézünk meg, egyet a CC történetéről, egyet a gyártási folyamatról: Atlanta, 1886, patikus a hátsó udvarban, 3 lábú rézüst, szirup, siker, palackozó, az igazi frissesség, még nagyobb siker, hamisítás, kérd az eredetit, tuti egyedi kontúrüveg, amit még a sötétben is mindenki, jéghideg, II. világháború, 5 centért minden egyes amerikai katonának, emberek közti barátság jelképe, siker, titkos recept egy széfben, mindenhol ugyanaz a minőség, a legismertebb ital, siker, siker, siker. Meghallgatunk egy rövid előadást a CC magyarországi karrierjéről is: Dunaharaszti, 55 000 m2, 700 dolgozó, 300 millió USD, Coca-Cola Amatil, Coca-Cola Beverages, 13 európai ország, London a központ, szelektív gyűjtés, újrahasznosítás, nem haladja meg a határértéket, szennyvíztisztítás mikroorganizmusokkal, még a halak is megélnek. Évente 156 egységnyi 1 főre (1 kisüveg kóla = 1 egység), azaz minden magyar minden másnap megiszik 1 egységet, középmezőny, az EÁ-ban ez 350 körül, Kínában 7.4. Az eredeti recept, a világ legkedveltebb, pezsdítő frissesség, hogy az Ön szép pillanatait még kellemesebbé...

A palackozó üzem bejáratánál kezünkbe nyomnak egy-egy Coca-Cola-rádiót. Az üzemben ugyanis oly nagy a zaj, hogy a zakatoláson kívül semmit sem hallanánk. Bekapcsolom: ..rezd a Coca-Cola hangulatát!- éneklik a fülembe már megint. Ma már kb. ötvenedszer. Ezután kellemes férfihang ecseteli a gyártási folyamat rejtelmeit. Két ecsetelés között újra és újra éreznem kell a Coca-Cola hangulatát. Lassan kezdem is: legalább 100 ember veri belülről a fejemet.

Utolsó állomáshelyünk a Játszóház. Érezd a Coca-Cola hangulatát! -- harsog a zene. Ezek nem kímélnek minket - sóhajtok. Leroskadok egy székre. Középen - mikrofonnal a kezében - 25 év körüli fiatalember lelkesedik a buliért, a feelingért, a Coca-Coláért, az egész csudaklassz világért, be nem áll a szája, ez a dolga, játsszatok gyerekek, s ha közben megszomjaznátok, igyatok egy kis Coca-Colát, de vásárolhattok is itt, ebben a shopban, van itt minden, törülköző, sapka, póló, hajcsat, (persze minden Coca-Cola felirattal -- akár fizethetünk is, hogy reklámozhassuk őket, de jó), igazán nem lehet okotok panaszra, énekeljétek, hogy Érezd a Coca-Cola hangulatát, vagy táncoljatok, mindegy is, csak csináljatok már úgy, mintha ennél jobb dolog nem is történhetne veletek.

Mellettem egy kislány próbál babát készíteni egy üres fél literes flakonból, kezében krepp-papír és ragasztó. Anyukája egy Coca-Cola kontúrüveg sematikus rajzát színezgeti, nem túl nagy fantáziával. Kicsit távolabb célbadobás, mellette felfújható nagy gumicsoda, amin ugrálhatnak a kicsik. Mindenhol 25 év körüli fiatalok segédkeznek. Akár a HuMuSz játszóházába is jöhetnének. De nem jönnek.

10 év körüli kisfiú telepszik mellém, kérdőívet töltöget: Melyik korosztályba tartozik? Milyen gyakran iszik Coca-Colát? Melyik típust választja leggyakrabban? Miért jött el a gyárlátogatásra? Minden kérdésére választ kapott? Ha nem, akkor mire nem? A kisfiú beixeli az igent, majd a biztonság kedvéért oda is írja, hogy "Minden kérdésemre választ kaptam.". Vajon mik lehettek a kérdései?

Sötét ügy
Sötét ügy