Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Versenyhivatal határozata

Év: 
1998
Szám: 
Tél

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Bödecs Barnabásnak, a HuMuSz elnökének a SOLE Szegedtej Tejipari Rt. ellen "A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról" szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) III. Fejezete alapján, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának megállapítására irányuló bejelentésével kapcsolatban, meghozta a következõ határozatot: A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást nem indít.

Indoklás: A bejelentő beadványában előadta, hogy a bejelentett "A SOLE tej hozza a papírformát" című reklámszlogenje, a tejtermékkel együtt a csomagolóeszközt is reklámozó reklámhordozónak tekinthető, amely a csomagolóeszköz tekintetében az anyagösszetételre utaló megtévesztő kitétel miatt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának megszegését jelenti.

A beadvány tartalmából megállapítható volt, hogy törvénybe ütköző magatartás nem valószínűsíthető. A reklám szövege azzal, hogy a papírforma kifejezést egy szóként használja, nem utal a csomagolás módjára, illetve a csomagolóanyag összetételére.